Elszakadás: a kis sárga repülő eljött értem.

 

Akikor Dwait kivitt az Union szigeteki reptérre, amely a kezdete volt annak a majd két napos útnak, melynek végén megérkeztem Budapestre, s feltünt a kis sárga repülő, bizony sokkot kaptam... Kísérőm nem értette, mi ebben az olyan érdekes? Nevettem,integettem és bizony elszorúlt a szívem.
A kis sárga /színű/ repülő, amely vagy tizenötször húzott el fölöttem Richmondban, St. Vincent szigetén, jelezve, hogy indulnom kell... itt volt...
Előtte még egy érdekes szituáció történt: mikor a motorcsónakban kinyitottam a táskám, a szél kikapta a pénztári igazolásomat, melyen csak annyi szerepelt, hogy bebizettem egy utazási irodában 120 Kelet- Karibi dollárt, elfújta a szél s azonnal elnyelte a tenger.. Lehet, hogy mégsem kellene hazajönnöm? -ez volt az első gondolatom.
Dwait megnyugtatott, nem lesz semmi gond. A reptéren persze nem így gondolták: nincs repjegyem, nincs igazolásom az árának a befizetéséről - tehát a legtöbb, amit tehetnek értem, hogy újra kifizetem a jegy árát. Dwait erre keresetlen szavakkal illette St.Vincent és a Grenadin szigetek turisztikáért felelős miniszterét - mármint, hogy minek szórakoznak a túristákkal - mire a jegykezelő megadóan bólintott és adott egy repjegyet :-)
Három szigeten is leszálltunk, mire megérkeztem a kiindulópontra, St. Vincent szigetére, ahol az Indian Bay-en a Coconout szállóban töltöttem egy éjszakát. Döbbentem tapasztaltam, hogy a fővárosnak, Kingstown-nak is milyen szép és romantikus tengerparjta van. S ráadásul a Coconout Hotel szemben volt a térség egyetlen magán-szigetével, Junion Islanddal, ahova szintén szerettem volna eljutni, bár nem ajánlották, mert csak öt csillagos szállodák, szobák vannak ott. Sétálni biztos, hogy ingyen is lehet - hessegettem el az akadékoskodókat, s így tudtam meg, hogy a helybéli lakosok a lábukat sem teszik be erre a szigetre :-)

Még néhány emlék a Grenadinokról:

Búcsú a strandolástól

St. Vincent és Grenadine-szigeteki Munkáspárti kocsma :-)

Dwaitnak hosszú és nehéz volt ez a három nap :-)

Az utolsó kártya-parti: Jutka, Papi és Harris kapitány

Az elárvult Ocean Panic

Karibi kék - kedven színem :-)

Union szigetek, egy ház fala: Bob Marley portréja

Búcsú Harris kapitánytól :-(

Tengerparti bár Union szigeten. A bár előtti mesterséges öbölben kis fekete cápák úszkáltak....

... és a kis sárga repülő elindult velem...

Karibi villanások

Jeniffer bárja

Egyik nap reggel Union szigetén sétálgattam, amikor is rátaláltam Jeniffer bárjára, a főúttól nem messze. Korán volt még, ámde meleg -gondoltam, iszom valamit itt.
Jeniffer kisvállalkozó, aki a saját háza aljában működteti kis üzletét, abból próbál megélni. Leültetett a kertjében - én meghívtam egy sörre - erre föl ő meghívott engem reggelizni: vajas pirítóst eszegettünk mangóval :-)
Az üzlet ott is nehezen megy, hiszen csak a főszezonban -novembertől márciusig - van itt sok turista, s gyanítom, ők sem Jeniffer üzletét részesítik előnyben. Szép hely ez - kommentálta vendéglátóm - csak nagyon nehéz megélni... Éppen ezért két fia az angol hadseregben szolgál, s onnan mennek majd tovább... ők így próbálnak boldogulni. valószínű, hogy már nem tértnek vissza a szigetre, Európában maradnak, s az anyukájuk tovább kínlódik majd egyedül. Jeniffer házának emeletét a tavalyi hurrikán elvitte- úgy érzi, már nem lesz ereje, nem lesz anyagi lehetősége újraépíteni. Beszélgettünk az európai és a magyar gazdasági helyzetről is, hogy mennyi baj van a világban... Kedves ismerősként váltunk el egymástól, s azzal a lehetőséggel, hogy ha legközelebb Unionon leszek, ingyen lakhatok nála :-)

Alice, Rio de Janeiróból

Egyik kedves bulizó társam az RVA-n, Alice volt, Rio de Janeiróból. A táborban ünnepelte a születésnapját, ezen a képen éppen az a pillanat látható, amikor dobos barátaim kifejezetten Alicenek, Alicevel játszottak. Utána nagy éljenzés, sütizés, bulizás volt :-) Alice nagyon érdeklődik a magyarok iránt - egyébként még sosem járt Európában - , s mivel megismert négyünket, magyarokat a táborban, elhatározta, hogy eljön Budapestre :-)
Döntésében nagy szerepe volt Gábornak, aki galamg-lelkű hard-core rajongó és olyan színesre van tetoválva az egész teste, hogy St.Vincentben mindenki vele akar barátkozni. Nos, hogy Alice tudja, hova készül, elküldtem neki Face-n a magyar Johhny Gold egyik hírhedt klipjét, amikor a vidéki bady-bilder párduc-mintás tangabugyiban Pest utcáin énekel test szépségéről. Alice megállípította, hogy a magyarok valami nagyon furcsa, egzotikus nép, akiknek képviselőivel szívesen megismerkedne :-)

Evergreen Bár

Egy jellemző kis helyi szigeti bár /Union sziget/ - most még zárva várja a turistákat.

Juda oroszlánja

Sok helyütt látható az egész karibi térségben a Júda oroszlánját ábrázoló szimbólum, ez itt egy ház falára volt festve. A hatalom és a férfiasság megtestesítője, s úgy rémlik, a rasztafari mozgalom /Jamaica/ is ezt a szimbólumot használta. Az Union szigeteki egyik túravezetőm levette a nyakából az oroszlánfej-medálját, mely St. Vincent szigeti fekete vulkáni kőből van kifaragva, s lánccal együtt nekem ajándékozta, barátsága jelképéül :-)

Egy helyi mulató bajárata

Főszezonban hemzsegnek az emberek a Grenadine-szigeteken. Olyan sok yacht van kikötve a tengeröblökben, hogy szinte a tenger sem látszik tőlük... Vidám élet zajlik, sok helyütt élőzene van, s ez vagy a helyi fekete-kultúra, az eredetileg afrikai zene bemutatása, vagy reggeé - Bob Marley minddn mennyiségben.


Karibi kisvállalkozó

Ezt a cégért nem lehetett nem lefotózni: egy helyi kisvállalkozó hirdeti így magát a saját háza bejáratánál.


Captain Harris

Az egyik legkedvesebb képem, amit három hónap alatt készítettem a Karib-térségben: Captain Harris portréja.
Itt, a kelet-karibi szigetvilágban a férfiaknak két típusa volt: vagy a nagyon rövid, drótkefe keménységű, eredeti afrikai hajviselettel büszkélkedtek, vagy a Jamaicából származó raszta-frizurát hordták.
Captain Harris Union szigetén és Gilroy, az egyik dobos haverom, St. Vincent szigetén voltak a legszebbek a rasztások táborából :-)
De Kingstownban /St.Vincent sziget fővárosa/ láttam olyan gyönyörű rasztát is, aki hófehér ruhában járt, a nyakában egy kb. 30 dekás aranylánccal és azon egy kb. 10 cm-es tömör arany medállal, a kereszten szenvedő Jézus Krisztus arcképpel - hát ott és akkor leesett az állam - és sajnos elképedésemben lefotózni is elfelejtettem :-(

Búcsú a Grenadine szigetektől

Harmadik napon már csak egy kérésem volt: szeretnék strandolni, a lehető legtöbbet úszkálni a Karib-tengerben, ugyanis ez volt az utolsó alkalom,hogy ezt megtehettem, mert késő délután már vissza kellett indulnom St.Vincent szigetére :-)
Dwight bólintott, majd Captain Harrissal elvittek egy Grenadine-szigetre, hogy még utoljára egy csodálatos helyen úszkálhassak :-)

Egész nap csak úszkáltam, beszélgettem, kártyáztam, lazultam :-)

Lábnyomokat hagytam a homokban... azóta már biztos, hogy elmosta a tenger

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon valaha visszatérek-e még a Karib-térségbe? Visszatérek-e St.Vincentre? A Grenadinokra? Vajon ülök-e még egyszer ebben a hófehér homokban????

Mindenhol vannak kóbor kutyák... hát itt is.. Ezt a kedves ebet persze megszeretgettem....

Ocean Panic - Captain Harris motorcsónakja

Magyar nyaralási szokások - Union sziget

Hát most... tényleg eldobtam az agyam, ahogy itt Pesten mondják... Az interneten véleltenül találtam egy cikket a magyarok nyaralási szokásairól, ezt meg kell néznetek: 15. helyen szerepel Union sziget, azaz St. Vincent és Grenadine szigetek közül a második, azaz a Grenadin szigetek legnagyobbika, Union sziget... A fotón pedig az egyik kis Grenadin sziget szerepel az első képen, nevezetesen a Palm Island /Pálma sziget/....ahol "természetesen" én is jártam, azaz többször elhúztam mellette Harris kapitány motorcsónakjával.
Szóval, érdemes magyaroknak ezt elolvasni és persze a képeket is megnézni:
http://piackutatas.blog.hu/2007/06/27/piackutatas_a_nyaralasi_szokasokrol

Nehéz lesz felsorolni fejből, mely szigeteken voltam a Grenadin-szigetek közül, annál is inkább, mert sem a Google, sem már netes forrás nem sorolja fel őket.. Pontosítanám az egy nappal ezelőtti blogbejegyzésem, ha jól emlékszem, St.Vinceetn és a Grenadinok pontosan 37 szigetből áll, ebből 7 lakott....
Tehát, a Grenadinok közül voltam ezeken: Union sziget, Petit St.Vincent, Mayrau, Petit Tabac, megnéztem nagyon közelről a Palm szigetet valamint egy magánszigetet és egy állami tulajdonú szigetet... és most a többi neve nem jut eszembe :-(
Egyik szebb, mint a másik... Igen, lehetne elmenni még a Bahamákra vagy Hawaira, vagy akárhova, de most úgy érzem, aki járt a Grenadinokon, annak már mindegy... sziget, pálmafák, napfény, kristálytiszta víz... biztos, hogy mindenütt ez található... De ami a lényeg: azok a helyi emberek... S tudom, hogy ahogyan a sötét, fekete, vulkáni Szt. Vincenten, s a hófehér, karibi-kék vizű Grenadinokon, s nyilván ugyanúgy a barátságos bennszülöttekről ismert Hawai-n, s így tovább... a lényeg, a helyi emberek... Most, hogy itthon vagyok Budapesten, minusz Celsius fokok vannak éjszaka, s majd plusz 40 fokból jöttem el, egy valami hiányzik igazán: a karibi emberek tisztelete, szeretete... a lazaság, a jóindulat, a segítőkészség... Itthon máris belecsöppentem az acsarkodásba, gyűlöletbe, meg nem értésbe... Ott kint, ha csak egy hajam szála is másképpen állt, mit az szokott volt, odajött hozzám egy-két helybéli barátom, s azt kérdezte: Judit, mi a baj? Látom, hogy nem vagy boldog, mit tehetek érted, hogy jól érezd magad... Ha erre gondolok, sírni tudnék... Azoknak az embereknek semmijük sem volt ahhoz képest, hogy nekünk itthon mi mindenünk van...mégis, egy volt fontos: ne légy szomorú, ne aggódj, ne stresszeld magad, mert attól rosszabb és rövidebb lesz az életed... A kinti barátaim, haverjaim aggódó pillantása elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak és mosolyogjak... máris jó volt az élet....
Ezért akarok visszamenni - élni- a Karib-térségbe, nem a kék ég, a csodás tenger vagy az örök napsütés miatt... Remélem, ezt az álmomat is meg fogom tudni valósítani, úgy, ahogyan a többire is képes voltam...
Kell egy ház, az óceán partján- énekeltük sokszor Budapesten a barátnőmmel - nos, azt hiszem meglesz ez is... de nem az óceán, hanem a Karib-tenger partján :-)
Kedves karibi barátaim, még találkozunk! :-)

Palm Island - ahogyan én láttam a motorcsónakból

Grenadine szigetek - pillanatkép

Turisták a Grenadine-szigeteken

Motorcsónak-túra

Második nap a Grenadine-szigeteken! Egész napos csónaktúrát beszéltünk meg Dwight-tel és Captain Harrissal :-)

Dwight, akit már a második napon elneveztem Mr. Perfect Man-nek :-)
Szerencsére gyakran jár Európába, mert Kelet-európai turistákat szervez a Grenadine-szigetekre, pl. Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarorszáógról is - ezért vélhetően, még találkozunk...
Reggel "alapos" reggeli: rumos-tejes-kávé, uborkával, séta Union-szigeten, majd nekivágtunk...

Captain Harris két hete üzembe helyezett gyönyörű motorcsónakjával végig-jártuk a legszebb helyeket. A Grenadin-szigeteken majd 4o szigetet foglal magába, ebből mindössze hét lakott, a többi pedig a világ legszebbjeiként ismert és elismert gyönyörű, fehér homokos, pálmafás területe a Karib-tengerről ismert hihetetlenül szép kék vízzel.

A Grenadin-szigetek fehér homokja és hihetetlenül tiszta vize tökéletes ellentéte a St.Vincent szigetek vulkáni fekete homokjának és emiatt feketének látszó vizétől.

A Grenadin-szigeteken a pálma az uralkodó fafajta, míg St.Vincenten inkább az esőerdőkre jellemző sűrű vegetáció, sokféle növénytársulás jellemző.

Októberben, az esős évszakban jártam itt. S míg a St.Vincent szigeteken a vulkán és az esőerdő miatt naponta többször szakadt az eső, itt, a Grenadinokon egyszer sem... Most kihalt itt a táj, de novembertől márciusig a főszezonban annyi a yacht itt, hogy szinte feketéllik - azaz fehérlik- tőlük a tenger, s ilyenkor a partokat is ellepik az utasok. Én nagyon boldog vagyok, hogy ezt elkerülhettem és egy csónakkal és a kísérőimmel, a legnagyobb nyugalomban járhattam itt.
A part gyönyörű, a víz meleg, s a levegő hőmérséklete is kb. 38-40 Celsius fok - szerencsére fúj a szél, ezért nem érezni, milyen meleg van. Azért estére cékla volt a fejem a napfénytől...

Némely szigeten -amely talán a legszebb, és a turisták által leginkább látogatott - apró kis fabódékat építettek az Union-szigeteki helybéliek, akiket reggel kivisznek a szigetekre, ahol kis büfét üzemeltetnek, majd este visszatérnek Unionra, ahol egyébként 3700 állandó lakos él....

Az egyik kis bódéban Papi volt a "vállalkozó". Papi majd 80 éves volt, s mind mindenki, kedves, barátságos, aranyos. Jót beszélgettünk, söröztünk, kártyáztunk együtt...


Egy helyi kis söröző:

A parton egy-egy helyi család már készül a nemsokára induló turista-szezonra. Ennek a kislánynak a szülei barbegque- helyet készítettek el, addig a kutyus és a kislány a parton játszott:

Mivel vega lettem, ezért Dwight gondoskodott arról, hogy salátát és gyümölcsöket kapjak ebédre és persze korlátlanul sört és üdítő italokat.
Ez a túra elképesztó volt: három helyi kísérővel, reggel 10 órától este 6-ig, motorcsónakkal bejártunk rengeteg kis szigetet, többet annál, mint amiről eleinte beszéltünk... Az egész napos program, kíséret, teljes ellátás, idegenvezetés - gyalogoltunk a szigeteken, ha volt, megmásztuk a kisebb dombokat a panorámáért - kb.tízezer forintba került. Szerencsés embernek tartom magam azért, hogy ott lehettem és ezekkel az emberekkel..
Hihetetlen volt a profizmusuk, a lazaságuk, az odafigyelésük. Semmit nem sürgettek, soha nem akartak semmit rám kényszeríteni. Dwight így indított a reggel: Judit, ez a te napod, azt akarom, ma boldog legyél :-)

Mayreau, Grenadines Black Boy Bar.
Ez a kép az én kérésemre készült: hátam mögött a mai napi testőreim :-)
S persze szándékosan van sör a kezemben: annyira tiltott volt az elmúlt három hónapban az alkohol St. Vincent szigetén, hogy itt be kellett valamit pótolni....

Jutka a Grenadine-szigetek egyikén.

Hát ez az a hely, ahova szeretnék visszamenni, de nem turistának... Jó lenne egy évben fél évet élni Európában és fél évet itt, a Grenadin szigetek valamelyikén....

Gazdagon,szabadon

Az Union szigeti első éjszaka... A dél-amerikai három-szintes yachtról jöttek ki a partra bulizni, s előre megrendelték a parti medencéhez és bárhoz az ételeket, italokat, a dobosokat, táncosokat, énekeseket, a gitárost, a tábortüzet - és talán a holdat és a csillagokat is.
A fura maskarába öltözött bulizó társaság minden egyes tagja nagyon gazdag, vélhetően felsőosztálybeli dél-amerikai volt. Hihetetlenül jól érezték magukat, olyan felszabadultan, boldogan hülyéskedtek az egy szál jelmezükben, hogy én, a lefrárasztott, agyonstresszel európai csak hápogtan. Gazdagok, boldogok, szabadok - vajon ez a három dolog egymásból következik? Sosem fogom megtudni a választ.
Még életemben nem voltam ilyen gazdag társasággal együtt órákon át - s jó volt velük lenni! Kedvesek, közvetlenek voltak, normálisak, vidámak, őszinték, problémamentesek -olyan volt, mint egy szanatórium.

Mindenkit szeretettel fogadtak - én is tkp. véletlenül csöppentem a bulijuk közepébe - , jött egy-két helybéli ki
íváncsiskodó is, nem számított, jutott mindenkinek jó szó, ölelés, közös tánc, étel , ital.
A legjobban a fesztelenségük és közvetlenségük volt magával ragadó.
Ha ilyen érzés nagyon-nagyon-nagyon gazdagnak lenni, akkor én is szeretnék ilyen nagyon-nagyon-nagyon gazdag lenni!

A lányok is őrült jelmezeket öltöttek, balerináknak, táncosnak, bohócnak öltöztek: piruetteztek, szambáztak, socáztak fesztelenül.

A kép előterében Dwight, akivel három napot töltöttem el a szigeten - s neki köszönhettem azt is, hogy ezen a partin részt vehettem.
Dwight Angliában végzett grafikus művész - itt a szigeten idegenvezető. Annyira jól csinál mindent, annyira kiválóan bánik minden emberrel, hogy már a második napon elneveztem Mr. Perfect Man-nek :-)

A buli fő attrakciója az Union szigeteki dobosok, táncosok és énekesek voltak. Mint megtudtam, ezt a zenét, a dobolásnak ezt a módját csak itt ismerik, tényleg speciális. A szólót éneklő helybéli nő, a táncos lányok a dobosokkal együtt hibátlan produkciót mutattak be. Olyan szépen énekelnek, táncolnak, hogy az tényleg fáj... A lányok minden mozdulatában ott van az Afrikából elhurcolt fekete rabszolgák sírása. Ez az a tánc, amit balettiskolában sosem lehet megtanulni, a kislányok otthon, a nagyanyjuktól, anyjuktól veszik át ezeket a mozdulatokat.

Az este végén volt a vacsora, ahova engem is meghívtak Dwight közvetítése révén. Halsalátát ettem / a halat nem, mert vega lettem/, s akkor jöttem rá, hogy már három hónapja nem ettem egyetlen ízes ételt sem... 12 kilót fogytam három hónap alatt -aminek nagyon örülök, viszont minden ruha lóg rajtam, és hát az arcom is rendesen ráncos lett, de ebben persze a Napnak is nagy szerepe van.

Közös tánc

A parti végén diszkó is volt, közös őrjöngéssel fűszerezve - ekkor én már aludtam a medence szélén, a kanapén :-)

Az egyik férfivel felfedeztük, hogy "rokon" karkötőink vannak: a Béke és a Szerelem párban jár, a 60-as években a hyppik hordták ezeket a jelzéseket - hát nagy lelkesen csináltunk közös fotókat a kezünkről :-)

Az autentikus szigeti dallamokat és az amerikai diszkót hallgatva megnyugodtam, hogy legalább ezen az estén nem kavarodnak majd fel még jobban az érzelmeim, s reméltem, ezen az estén nem fogom hallani a ricmondi táborbeli barátom és az ottani helyi barátaim kedvenc dalait. Nem volt szerencsém. A gitáros leginkább Bob Marley számokat játszott, s persze azokat, melyek olyannyira népszerűek, mint pl. a No women,no cry-t, vagy a One love, one hart-ot, amely a táborunk "indulói" voltak, s amelyeket a dobos barátaim St.Vincenten oly sokszor eldoboltak, elénekeltek nekem.... Ezeket a számokat hallva majdnem elsírtam magam...

A parti majdnem éjfélig tartott és a tűz körüli tánccal ért véget.
Ez után mi összeszedtük a dobokat, jelmezeket és Captain Harrissal visszaszáguldottunk a sötét tengeren át a szálláshelyem kikötőjébe. Utána még órákig beszélgettem Dwaittal a parton - nem voltunk álmosak, nem tudtunk aludni. S másnap várt rám az egész napos csónaktúra a Grenadine-szigetek legszebbjein :-)

Captain Harris -az előtérben - itt éppen karibi kalóz jelmezben, dobosként.

Buli Budapesten

Hát... pihenni nincs idő! Ma már Tamás barátom szülinapi partiján voltam az Újlipótvárosban :-) Sokat ittunk, ami nekem már méreg :-( Annyira elszoktam az alkoholtól, hogy már egy pohár bortól is rosszul vagyok. De azért igyekeztem derekasan helyt állni... Jót beszélgettünk, mintha el sem mentem volna... Igaz, csak három hónapig voltam távol.

De megígértem, hogy írok a karibi utolsó napokról...

Indulásom előtt Krisztina még csinált rólam néhány búcsú-képet, ha mégsem térnék vissza a richmondi akadémiára:

Ez az a hely, ahol olyan sokat üldögéltem, nappal és este is... Ültem és néztem a Karib-tengert, s azon gondolkodtam, merre visz tovább az utam... Reméltem, hogy sok szigetet végig-járok, és hát a lehetőségekhez képest igazán nem panaszkodhatok....

A függőágyba most először heveredtem bele, mert ez a staff részlegen van kiakasztva. A tábor tanárai, vezetői dolgoznak heti hat nap, napi 10-12 órát, s van aki már évek óta csinálja ezt. Ha csak egy mód volt rá, nem zavartam őket a szabad idejükben, még akkor sem, ha mindegyikükkel kifejezetten jó volt a kapcsolatom.



Mikor az első napon Union szigeten elmentünk motorcsónakkal az esti partira, még nem tudtam mi vár rám... 12-en ültünk a csónakban és úgy téptünk végig a tengeren, hogy mindannyian csurom vizesek lettünk. A dobosok alig tudták megóvni a hangszereiket a felcsapódó tengervíztől.
Megérkezés után Harris kapitány és a többiek elkezdték a tábortüzet előkészíteni én meg ruhástól lefeküdtem a homokba, fejem alá tettem a kis táskámat, melyben az összes vagyonom, bankkártyáim és útlevelem volt és elaludtam a fáradtságtól.

Dwait a kép előterében - naplementekor Union szigetén. Dwait az RVA-s /Richmond Vale Academy/-s jó cimborám, Jonathán javaslatára lett az idegenvezetőm a Grenadine-szigeteki szép napokon. Itt még nem tudtam, hogy milyen szerencsém van: igazi profival találkoztam, aki hihetetlen tökéletességgel végezte a vállalt feladatát, miközben egy pillanatra sem volt más, mint egy vérbeli, laza karibi ember :-)

Mikor kb. két óra múlva felébredtem, azt láttam, hogy tőlem 10 méterre ül Dwait, Captain Harris és még egy srác a csónakból, és arra várnak, hogy magamhoz térjek. Eszük ágában sem volt zavarni. Csendesen beszélgettek.... Mikor felébredtem, megkérdezték, hogy készen állok-e a partira, s az igen válasz hallatán nekivágtunk egy őrült éjszakának.

Union sziget- a Grenadine szigetek /St. Vincent és a Grenadines szigetek/ legnagyobb tagja. Itt, ellentétben a vulkáni talajjal rendelkező Szt. Vincenttel, ahol fekete a homok, hó fehér. Több hónapos Richmond Beac-i fürdőzés után nagyon furcsa volt látni ezt a ragyogást.
A közelben állt egy állítólag 14 millió dolláros, 3 emeletes yacht, amelyről majd tucatnyi dél-amerikai fiatal jött át az öbölbe. Valamiért nagyon meg voltak őrülve, mindenki beöltözött valami vad jelmezbe, s kezdődött a tánc, ének, dobszóló, tábortűz, gitárszóló, őrjöngés... Vacsora, italok, dizsi-havaj - ahogy itthon mondják. Éjféli buliztunk, fergeteges hangulatban - bár én még mindig annyira fáradt voltam, hogy többször elaludtam a tengerparti medence bárjának foteljében :-)
Hát igen... az a búcsúeste és éjszaka csütörtökön a Ricmond-i tengerparton nehezen lesz felejthető :-) Most jut eszembe, azokról az órákról, nem sokat írtam, de nem is fogok :-)

.... a kis sárga repülő 2. rész

Budapesten vagyok, éjfél elmúlt, Richmondban most még délután hat óra van.
Itthon Zoli, Árpid és Dávid vártak a reptéren, ami nagyon kelleme meglepetés volt, rögtön a fiúk nyakába ugortam. Napok óta úton vagyok testben és lélekben is... Szerencsére a rengeteg átszállás, le-és felszállás közben semmi gondom nem akadt, s úgy a karibi repülőút mind pedig a két német repcsi /Condos és Lufthansa járat/ gördülékeny volt. Grenadán gyorsan vettem helyi rumot Dávid fiamnak, Barbadoson vettem rumot Dávidnak és Árpinak is, s Frankfurtban pedig német csokit vásároltam nekik.
Már feltöltöttem az itthoni gépre a legutóbbi napok képeit, s holnap jön a képes beszámoló ...
Itthon mindenki örült nekem, a szomszédasszony, a két kutyánk, a nővérem és a barátunk, akikkel telefonon beszéltem - s máris van egy vacsora és egy ebédmeghívásom erre a hétre :-)
Felmentem a Facebookra is és tudattam a világgal megérkezésem és már chateltem is egyik barátommal Rose Bankban, St. Vincent szigetén....
Holnap átnézzük az itthoni helyzetet, de amit eddig hallottam, az borzasztó, leginkább gazdasági téren.... Mindenki azt mondja, hogy bolond vagyok, hogy hazajöttem... Lehet, hogy igazuk van, mert most pl. úgy fázom a befűtött házban, hogy reszketek :-( Hát erre nem számítottam.... De végül
is bármikor visszamehetek, nem igaz?????????????

A kis sárga repülő eljött értem... 1. rész

Csütörtök éjjel már le sem feküdtünk Lianaval együtt, aki szintén hazatért... Pénteken hajnali két órakor jött értünk Franklin barátunk kocsival és éjszaka bekocsikáztunk a hosszú szerpentinen Kingstownba. Persze az érzelmes búcsú a magyaroktól kicsit elhúzta az indulást: többször is megölelgettük egymást Krisztinával és Judittal és mindannyian sajnáltuk az elválást... De megbeszéltük, hogy amikor Krisztina hazatér Dél-Amerikából, Judit Afrikából és Gábor is remélem, végig csinálja a programot /sajnos, nála is rezeg a léc.../ és ő is hazajön Afrikából, akkor nálam, Budapesten találkozunk :-) Ez bizony már csak jövőre aktuális :-(
Péntek hajnalban több órát ücsörögtem egy beton-padon a kingstowni hajókikötőben, egyedül... Hát, eléggé sejtelmes volt, de legalább a lezárt területre nem jöttek be a kóbor kutyák /bár sosem volt bajom egyikkel sem/, hajnalban viszont rengeteg kakas kukorékolt... Persze, nem bírtam tovább alvás nélkül és kis piros bőröndömre hajolva elaludtam. Reggel hétkor felkeltett egy helybéli, és figyelmeztetett, hogy Bequára indul a komp - köszönöm, az nekem nem jó mondtam, majd visszahanyatlottam kis piros bőröndömre. Fél óra múlva felkeltett a kikötő biztonsági őre és kedvesen megkérdezte, mit keresek itt... Hát, az Union szigeteki kompra várok - mondtam, majd visszaaludtam. Egy óra múlva ismét felkeltett, hogy beszállhatok a kompra, amely ugyan csak 9 órakor indul, de betehetem a csomagjaimat... Így a további órákat az Union-ra tartó komp mellett bóbiskoltam végig...
Szerencsére a kompon tudtam reggelizni: nem lehetett megállni, hogy ne egyek a csodálatos kókusz-kenyérből /a banán-kenyér most már sok lett volna/ és megteáztam vígan, majd elaludtam.
Union szigetére több órás komp-utazás után érkeztem,hulla fáradtan. Levonszoltam a kis piros bőröndömet, amelynek a húzója elromlott, még akkor, amikor megérkeztem a Karib-térségbe Európából, és reméltem, hogy Dwait, a helyi idegenvezető, akivel Szép Judit beszélt telefonon, nem ver át, és várni fog... És igen, jött is nemsokára. Szegény végigcipelte a bőröndömet a szigeten. Elsőként az Union sziget-Szt. Vincent sziget közötti repjegyet próbáltuk meg megvenni -de mivel a számítógépes rendszer nem működött, ezért egy cetlit kaptam mindössze, hogy befizettem 120 IC dollárt - ennek a momentumnak később még jelentősége lesz :-)
Dwait kedvesen érdeklődött, mit szeretnék csinálni - de csak egy válaszom lehetett: inni!!! Kérésemre felkerestük a legelső helyi kocsmát, ahol a vígan dülöngélő helybéliek körében megittam azonnal három üveg sört és megéljeneztem a szabadságotm. Dwait rumos kólát iszogatott - tőlem tudta meg, hogy ezt hivatalosan Cuba Libre-nek, vagy Dominika Librének hívják :-)
Mivel személy szerint neki is voltak gondjai Stinával, a richmondi akadémia vezetőjével, így hamar egy húron pendültünk, lelkesen pacsiztunk a krimóban - közben egy helybéli meghívott még egy sörre, majd felajánlotta, hogy elvesz feleségül :-)
Ezt követően elfoglaltam a szállást Union sziget főutcáján, egy élelmiszer- bolt feletti vendégházban. Pont nekem való hely, a szobám ablaki a kikötőre és a kompra, a yachtocra nézett. Na, gondoltam,végre lefekszem aludni :-) Ekkor már a fáradságtól és a négy sörtől hulla fáradt voltam - de Dwait felajánlotta, hogy menjek el a helyi dobosokkal a sziget másik részére motorcsónakkal, ahol esti buli lesz, és tábortűz mellett dob, tánc és ének. Na, erre nem tudtam nemet mondani, s ugyan abban a ruhában, ami már két napja rajtam volt, elindultunk a kikötőbe....
Ott ismertem meg Captain Harrissal, akiről azt hittem, hogy valami vicces figura lesz... de nem... Captain Harris egy kb. két méter magas, hatalmas, korom fekete raszta-man, fenékig érő hajjal, vadiúj, bivalyerős motorcsónakkal - és minden, csak nem vicces. Olyan hihetetlen erő sugárzik belőle, hogy még a tőlem megszokott kedves közeledésről is letettem... Nem kellett volna... Mint később kiderült, a lehető legjobb személlyel ismerkedtem meg és töltöttem el a köv. három napot. Harris kapitány a Granadin-szigetek egyetlen zöld-párti szavazója, Union sziget egyetlen zöld-párti tagja :-) Azonnal egy hullámhosszra kerültünk,miközben megvitattuk, hogy mi is a dolga a zöldeknek Európában, Magyarországon illetve St.Vincenten és a Grenadine-szigeteken, azon belül is Union szigetén :-)
Most be kell fejeznem a blogom, ugyanis Barbados-szigetén vagyok, éppen megittam egy eper-koktélt és becsekkolok a Frankfurtba tartó járatra :-)
2010. 10. 10-e van, 2010. 10.11-én a 1111-es járattal érkezem Budapestre, kedd délután... s aztán folytatódik a blog, a Kis sárga repülő eljött értem következő fejezete !!!4

A Gulagról a Paradicsomba

Kedden megmondtam Stinának, hogy nem maradok tovább a Richmond Vale Akadémián, szerdán megvettem a repjegyeket, csütörtökön elbúcsúztam a barátaimtól a suliban és a helyi kocsmában, pénteken már Uniqua azigetén voltam - s az elmúlt három napban végigjártam rengeteg szigetet, s most ismét Kigstownban vagyok, St Vincent szigetén: egy éjszakát itt alszom, s hétfőn reggel indulok haza - ha igaz, kedd délután fogok megérkezni.
Hihetetlen kalandok, fantasztikus fotók - a következő napokban töltöm fel a blogomra.
S a ráadás: itt ülök egy hotel teraszán az egyetlen helyi indiánnal, akit sikerült megismernem három hónap alatt - s holnap telihold :-)