Kisvárosi képek

 

Portré Simonról

Vasárnap... pihenés, láblógatás... Délután tűző napsütésben indultam neki egyedül a Chateaubelairba /Sato/ vezető útnak, hogy végre fényképeket készítsek. Mivel az én gépen nem működik, ezért Krisztina kölcsön-adta az övét, így optimistán vágtam neki a 45 perces gyalogútnak. Közben háromszor is be kellett menekülnöm közeli farm-házakba, amelyek az út menték állnak, olyan nagy zivatar volt. Végül bőrig ázva, de sikerült Fitz Hughes és Chateaubelair települések fotóznom. Visszafelé ismét gyönyörű napsütés, ezért egyenesen a tengerpartra mentem és egy jót fürödtem. Ott talákoztam össze Simonnal, aki lejött fürdeni a tengerhez. Simon az egyik helybéli, akivel rendszeresen kártyázom a kisbolt előtt. Nagyon udvarias, kedves farmer, ő sosem tolakodó, vagy bizalmaskodó, nem úgy, mint sok másik helybéli. Pedig Simon is megissza a maga rum-adagját, és mégis...

Mezitláb az esőerdőben

Újabb gyönyörű nap! Olyan jó itt a Karib-térségben, hogy soha semmiben nem lehetsz biztos, de abban igen, hogy valami jó majd történik, és ha az bekövetkezik, akkor csak át kell adnod magad neki....
A balul sikerült kirándulás-kísérletem után igazán aktív hétvége várt rám.
Szombat reggel az Equador-team tagjai végre megmászhatták a vulkánt / Krisztina erre vár,több, mint hat hete..../, s mehettem volna velük, de eszem ágában sem volt, a múltkori 6 és fél órás megerőltető túra után!

Az Afrika-team 9 tanulója ma elutazott, először Brazíliába, majd onnan tovább Afrikába. Szomorú voltam egy kicsit, mert nagyon jó kis csapat volt, s több kedvencem, köztük a Denis, Maicon és Keiko is elment, de mivel ők örültek, így hát én sem búslakodhattam nagyon.
Talán hosszú volt itt ez a hat hónap, amíg a felkészítésük tartott, s talán már vágynak egy kicsivel nagyobb szabadságra, mint ami itt, a Richmond Vale Academy szigorú keretei jutott nekik. Remélem, vigyáznak majd magukra, és épségben visszatérnek ide, vagy a hazájukba :-)
Szombat reggel az Action Team tagjainak kirándulást szervezett a csoportvezetőjük, Gugu, és én is csatlakozhattam hozzájuk. Bérelt mikrobusszal /a talpig fux-os srác taxijával/ mentünk be Kingstownba, de most azzal a céllal, hogy megnézzük a volt gyarmatosítók erődjét.
Mivel nem fértünk be mindannyian a kisbuszba, ezért többen a reptérrel tartó másik mikrobusszal jöttek utánunk, s legnagyobb meglepetésemre úgy döntöttek, hogy őket nem érdekli az erőd.. Megálltak a városban és később a légkondis fagyizóban találkoztunk velük. Vártunk rájuk jó sokat, a tűző napon, szóval, eléggé dühítő és érthetetlen volt számunkra, akik megnéztük az erődöt. Az iskola nem kis költségen bérli egy napra a mikrobuszt, tehát a programból való ellógás számomra nem szimpatikus. Gugu is dühös volt, de mit lehet tenni???
Kingstownban, a Berkshire Hill tetején magasodik az 1805-ben épült Fort Charlotte, mely III. György angol király feleségéről kapta a nevét. Ágyúival sosem lőttek! Erről a pontról nem csak St.Vincent sziget több öble látható be, de Grenadine-szigetek is. Csodálatos látvány! Sajnos, megint nem tudtam feltölteni az elemeimet, ezért a többiek által készített képeket fogom a későbbiekben feltölteni a blogomra.
Az erőd tökéletes állapotban van, érdemes ide fellátogatni. Az ide vezető út egy elitebb része a városnak, olyasmi, mint Budapesten a Rózsadomb. Nagy kertek és szép villák vannak itt, panorámával a Grenadinokra. Érdekes módon a két legszebb, hatalmas villa üresen áll...
Az erőd egyik épületében Wilkiam Linzee Prescott olajfestményein végig követhető a St. Vincentre betelepülő afrikai fekete rabszolgák, az itt élő sárga karibok, a fekete karibi indiánok sorsa, harca a francia és az angol gyarmatosítók ellen. Érdekes volt számomra, hogy ezt a nagyon érdekes kiállítást a tábor lakóinak többsége nem nézte meg :-(
Úgy tűnik, csak az európaiak a mániákus múzeum-rajongók... Ki nem hagytam volna ezt a lehetőséget, ha már egyszer eljutottam oda!

Az erőd meglátogatása után mi is ettünk egy jó nagy adag fagylaltot a városban. Meglehetősen drágát az árak: egy adag fagylalt átszámítva 700 forint, egy üdítő 300-400 forint. Ahhoz képest, hogy ez egy szegény sziget, meglepően magasak az árak. Talán ez is okozz azt, hogy inkább a túrista-paradicsom Grenadin-szigetekre, St.Luciára vagy Aruba szigetére özönlenek a külföldiek, s nem ide.

Fagyizás után kirándulás volt a program - de erről én nem tudtam. Jellemző életstílus itt, hogy általában semmilyen információt nem kapsz arról, hogy mi várható, majd úgy is megtudod, ha már benne leszel :-))) Mivel városba mentünk, ezért a legelegánsabb sortomat, az egyetlen, New York Cityben vásárolt "kimenős" pólómat és szép, elegáns fekete strandpapucsomat vettem fel reggel. Mikor a strandpapucsomat meglátta a túravezetőnk, nevetett rajtam, akkor még nem értettem miért??? Mire elértünk a két kocsival Spring Village szélére, ahol az esőerdő kezdődik, már szakadt az eső. A tucatnyi kiránduló többsége megtagadta, hogy az esőben túrázzon :-((
Így csak a helyi túravezető srác /fürdőgatyában, szakadt pólóban, mezítláb, kezében egy macsetével/, Gugu, a csoportvezetőnk, egy Afrikából visszatért lány és én vágtunk neki az új kalandnak. A többiek méltatlankodva hátra maradtak :-((( Hát, nem tudtam,mi vár rám... Majd három órát gyalogoltunk szakadó esőben hegynek fel, hegynek le, az esőerdőben. A srác jóslata igaznak bizonyult, negyed óra múlva már én is mezítláb gyalogoltam a sűrű erdőben. Eleinte paráztam, de a végén már nagyon élveztem a meleg sárban való csúszkálást. Az Afrikából hazatért lány erősen túlsúlyos, annak ellenére is, hogy még itt a táborban, a felkészítés alatt fogyott 25 kilogrammot. Neki nagyon nehéz volt ez a terep, sokszor a túravezető srác vezette őt kézen fogva. A srác nagyon kedves és udvarias volt, több esetben a hátán cipelt át minket, a három lányt a folyókon és a rozoga hidakon, amely nagy visongást váltott ki belőlünk :-))) Gyönyörű túra volt, nem túl nehéz, de nagyon szép!!!! Végül ázva-fázva, este hét órára értünk vissza a táborba, ahol a többiek duzzogva vártak ránk, gondolom,néhány órás várakozás után tértek vissza taxival a telepünkre. Igazán nem értem ezeket a fiatalokat: sem az erőd, sem a gyalogtúra nem érdekli őket - akkor meg mi a fenének indultak el????
Meglepetésre rengeteg pizza várt ránk, a szakácsnő nem kalkulált azzal, hogy 9-en elmentek ma tőlünk. S bár nem szoktam vacsorázni, de most degeszre zabáltam magam pizzával, salátával és papajával, ugyanis egész nap nem ettem egy falatot sem, kivéve az esőerdőben talált mangókat és más gyümölcsöket...Nagyon szép nap volt!!!!!!!

 A Richomond-Kingstown közötti úton: a Karib-térségben jellemző erős színekre festik házaikat az emberek

     Jellemző kép: a települések a tengerpartól felkúsznak a környező      dombokra. Az unatkozó gyerekek, emberek, az út szélén ücsörögnek és nézik az elhaladó forgalmat, s közben kommunikálnak egymással: kiabálnak, integetnek

 
 Egy ismert, jellemző szín: a karibi kék. A blogom címe: Karibi zöld, előbb-utóbb erről is lesz színes képem :-) Bár, most, hogy nézem a képet: a háttérben lévő kis zöld ház talán a karibi zöld... Bár a lime-zöld is igen használatos errefelé.

 Egy elegáns, új ház. Biztos, hogy jómódú a tulajdonosa, hiszen ez a ház nemrég épült, teljesen befejezett, stukkókkal díszített, van kerítése és be is van kerítve. Biztos, hogy gazdájának komoly gépkocsija is van. A szigeten egyre több az autó, s mindenkinek japán gépkocsija van, a gazdagabbaknak Toyota terepjárója, a vállalkozóknak Toyota pick-up autója. Eddig nem értettem, hogy miért dolgoznak japán munkások a helyi halfeldolgozóban és miért építttek a japánok itt új halpiacot. Nyilvánvaló, hogy jó a gazdasági kapcsolat a két sziget-ország között, s ennek eredménye a sok japán autó behozatala ide.

Az út mentén sok kis bódé van, s van ahol csak egy kis kocsival települnek ki az élelmes vállalkozók. Általában alapvető élelmiszereket, és hűtött üditőket, söröket árulnak

Panoráma az autóból

Kingstown,St.Vincent sziget fővárosa. A kikötőben horgonyoznak a teherhajók,amelyek az árut szállítanak a szigetek között

35 éves irodista lettem én :-)

A tegnapi pocsék nap után ma igazán érdekes dolgok történtek velem. Némi előzmény után a mai nappal abbahagytam a farmer-munkát és a "fönökség" tagja lettem, mint promociós menedzser - vagy mifene...
Ez hatalmas változás lesz, mert bár reggelente az ún. Morning action keretében 8-10 óráig még röfiket etetek és egy órát kapirgálok a kertben, de 10-17 óráig az irodában fogok dolgozni... Isten veletek gazok, isten veled tűző nap, s verejték... Leginkább azért örülök,mert ez az organikus farmerkedés nem váltotta be a reményeimet, hat hét alatt szinte semmi újat nem tanultam, azon kívül, hogy új növényeket ismertem meg  és és közelebbi kapcsolatba kerültem a disznó-kakával.
Az, hogy promócióval fogok foglalkozni pedig azért nagy szám nekem, mert  az egyik leggyengébb angol-tudással rendelkezem itt a táborban, és hát azért nem ártana tudni néha, hogy ki-miről beszélget.
S ami még nagyszerű, hogy ingyen kapom ezentúl a szállást, ellátást és még zsebpénz is jár- szóval ez jelentős spórolást jelent majd a családomnak a következő egy évben. Stina megkérdezte, meddig vállalom a munkát, két vagy három évig??? Na, erről szó sem lehet, nem lehet olyan jó a Karib-tenger, hogy jövő év végére legkésőbb haza ne menjek a családomhoz.
A nap másik meglepetése volt,hogy megmértem magam egy szuper mérlegen: a kor és testmagasság megadása után a testsúly mellett kiírja a test zsírszázalékát, víztartalmát, a fittséget, a szükséges napi kalóriát, stb., s ennek alapján kiszámítja  azt, hogy jelenleg hány éves testnek felelek meg: na szóval, a valódi koromnál  20 évvel kevesebbet, azaz 35 évet mutatott ez a nagyszerű ketyere. Nagyon boldog vagyok, nem csak azért, mert ismét fogytam /most 57,3 kg. vagyok/, de tényleg úgy érzem, hogy minden rendben van, mind testileg, mind lelkileg. Több vizet kellene fogyasztanom és edzenem, valamint a hasam körfogatából még leadni - de mindez meglesz. Ma már két nagy bögre citromos vizet is megittam és 25 percig tekertem a szobabiciklit, - szóval előre a 25 évet jelentő adatokért :-)))

Majdnem eljutottam Bequa szigetére :-(

Hat heti kemény farmer-munka után kaptam néhány nap szabadságot, egyedül én a táborban... A többieknek a szoros időbeosztás miatt nincs szabadsága, csak a program vége-felé. Először St. Lucia szigetére akartam átmenni és viszonylag olcsó repjegyet sikerült találnom, viszont az interneten csak 4-5 csillagos szállásokat találtam, s olyan drágán, amit nem tartottam megfizethetőnek :.-( Vendégházba szerettem volna menni, de az ittenieknek nincs kapcsolatuk, mert nem járnak át erre a szigetre, amely egyébként mellettünk van közvetlenül és állítólag még a Grendadin-szigeteknél is szebb, felkapottam és persze drágább is. Igy aztán arra gondoltam, hogy a Grenadinok egyikére, a legközelebbi szigetre Bequara megyek át, ez komppal 80 perc távolság. Kaptam öt szabad napot s már reggel fél nyolckor úton voltam Kingstown felé, mert onnan indul a komp. Délelőtt tíz órakor még mindig a hozzánk legközelebbi településen, Chateaubelairban vártuk a helyi kisbuszt, három társammal együtt. Egyikük megunta a várakozást és visszafordult... Jöttek a kisbuszok, de mind tele volt és egyikre sem fértünk fel. Két és fél óra várakozás után feltolakodtunk egy félig tele buszra, némi könyökharc árán. Szóval kevéssel dél előtt, azaz kb. négy órával az indulásom után megérkeztem a tőlünk 60 kilométerre levő fővárosban. Először bankba mentünk, mert mindannyiunknak szüksége volt készpénzre... Két különböző bankban, összesen 6 alkalommal próbáltam pénzt felvenni,de az automata elutasította. Diego javasolta, hogy menjünk el egy fagyizóba, ott van ingyen net, és hívjam fel a Citibankot Budapesten... A gépem nem találta biztonságosnak a kapcsolatot, tehát keresnünk kellett egy net-kávézót - talán egy ilyen van Kingstownban. Diego Skype-kapcsolatáról és az ő költségére  összesen hatszor beszéltem Budapesttel, s mindig megszakadt a vonal... Kiderült, hogy olyan kevés pénz van a számlámon, hogy ezért utasítja el a helyi bank a pénzfelvételt. Nagy nehezen öszehoztunk két számlámról 200 USA dollárt, és biztosítottak, hogy most már nem lesz baj... Persze lett, továbbra sem jutottam hozzá a pénzemhez. Közben újabb két óra telt el. Teljesen kiakadtam.. Sorba álltam egy ügyintézőhöz, de mivel kb. 50-en voltak előttem és mert nem volt biztos, hogy egy nem működő bankkártyával egyáltalán fel tudok venni készpénzt, ezért eldöntöttem, hogy lemondok a vakációmról.... Elmentünk ebédelni, mert már mindenki éhen akart halni - az ebédet és egy üdítőt még ki tudtam fizetni a maradék pénzemből, amelyet hetekkel ezelőtt vettem fel... Egy helyi kis kifőzdében ettünk, igazán nagyon jó ételeket  /én egy salátát csak/, és nagyon kedves, készséges kiszolgálásban volt részünk :-)
Ez után elhatároztuk, hogy visszatérünk a bázisra. Újabb várakozás a tűző napon, és végül szabályos közelharccal felverekedtük magunkat a visszafelé jövő buszra, amelyben 35-en utaztunk, kb. 22 helyen... Nem csak az ajtón, de a kisbusz ablakán is másztak be az emberek... Teljesen készek voltunk, mert ilyen tolakodást még nem láttunk. Itt a szigeten ez teljesen elfogadott dolog: az  erősebb, gyorsabb eléri amit akar, a gyengét, a lemaradót nem sajnálja senki. Elég furán éreztem magam, mint egyetlen fehér, aki tolakszik és lökdösődik a helyiekkel. Szerencsére ők ezt nem vették rossz néven. A szokásos 80 perc alatt, több,mint két órát tartott visszafelé az út a sok leszálló, megálló miatt, pokoli hőségben. Mire megérkeztünk, a fehér pólóm koszos volt és majdnem csavarni lehetett belőle az izzadtságot. A táborba visszaérve általános megdöbbenést keltett felbukkanásom, de mivel már mások is jártak úgy, hogy nem tudtak pénzt felvenni, nem lepődtem meg a gondokon. Lerohantam fürdeni a tengerbe, hogy valahogy elfelejtsem ezt a napot  - s egy gyönyörű naplementében volt részem - este hat órakor. Itt most az esős évszak van és korán besötétedik. Gondoltam, gyorsan intézkedek a pénzem miatt - de ma este internet-kapcsolat sem volt a táborban.
Teljes káosz - legalább is én úgy érzem...
De megtudtam, hogy hétfőn sztrájk lesz a szigeten, mert kevés a pénzük az embereknek és most fellázadnak - abszolút megértem őket. Talán a sztrájk miatt volt az a rengeteg ember a bankokban, a várorban, a buszokon - mindenki csomagokat cipelt haza,a szokásosnál is többet.. Készülnek a hétvégére és a jövő heti sztrájkra - én pedig készülök a holnapra, úgy,hogy elmegyek aludni,hogy elfejtsem ezt a rengeteg stressz és a csalódást, ami amiatt ért, hogy félbe kellett szakítanom a vakációm...
Hoppá, van internet, gyorsan elolvastam a leveleim, s mi várt: egy nagyon kedves ismerős család két kamasz gyerekkel holnap reggel elhagyja Magyarországot, több éves próbálkozás után végre az apuka a szakmájában kapott állásajánlatot Angliában. Két nap alatt összecsomagoltak, elmennek, s a gyerekek már ott kezdik a tanévet :-((( Miért hagytuk, hogy így legyen???????????????

 A standra menet mindig megcsodálom ezt a szép fát - amelynek sajnos, nem tudom a nevét.... Hatalmas példány, hatalmas, kisebb labda-méretű terméssel

 

Kocogók a parton: csak a Richmond Vale Academy tagjai lehetnek - a helybéliek nem kocognak 

 Louis, a spanyol srác, aki spanyolra oktatja az Equador-csapat tagjait

Vincenti szerda

Szerdán mindig valamilyen okítást kapunk. Ma Jasper tartott elméleti és gyakorlati oktatást a komposzt- készítéséről és annak hasznáról, összehasonlítva annak hatását a kémiai szerekkel. Megtanultuk, hogyan és menyi idő alatt lehet jó komposztot előállítani, majd a kertben és kint a földeken megszemléltük a komposzttal kezelt veteményeseket.
Délután mindig a múlt hét értékelése zajlik. Krisztinának és Hynbiennek most először kellett kiállnia a többiek elé és spanyolul beszélniük /hat hete tanulják az új idegen nyelvet, s összesen három hónapjuk van arra, hogy kommunikálni tudjanak a helyiekkel, mikor Equadorba érkeznek/.
A délutáni közös munka során a szeptember közepén induló új Afrika-team szobáit renováltuk néhányan. Puszta kézzel kellett levakarnunk a folyosók faláról az itt-ott felhólyagosodott fehér műanyag falfestéket. Hát, nem volta oda érte... Viszont Stina, a tábor vezetője és Jasper is velünk dolgozott, s bizony megállás nélkül hajtottak, ők is a legnehezebb és legpiszkosabb munkákat csinálták. Jó volt látni, hogy mégiscsak ez a normális, és nem az , ha valaki kerüli a munkát...
Holnap reggel elindulok a szomszédos szigetre, Bequára, 5 napos pihenőt kaptam, mert hat hete dolgozom a farmon :-))) Sajnos, senkit nem engedtek el velem, mert nagyon szoros a programjuk, tehát egyedül fogok kalandozni. Nincs szállásom sem - szóval érdekes lesz, az biztos... A szigetre komp közlekedik St. Vincent fővárosából, Kingstonból, de előbb még oda is be kell jutnom.. De ha már ott leszek, végre vehetek magamnak zoknikat, meg fogkrémet, dezodort, ezek itt nagyon fontosak :-))
Lehet, hogy most a blog-írás napokig szünetelni fog, mert nem tudom, milyen körülmények között leszek...

 A Richmond Vale Academy szomszédságában lévő banánültetvény. A banán-fürtöket gondosan műanyag-zsákokba csomagolják, hogy így védjék meg őket az elszíneződéstől, ugyanis a kereskedelmi láncok csak az egyformán sárga, kifogástalan kinézetű banánokat hajlandók megvenni. Ha már egy-két barna folt van a gyümölcsből, nem kell. Állítólag a szupermarketet vevői ilyen finnyásak :-(

Jasper a karfiol-veteményesen szemlélteti, hogy milyen a jó minőségű, trágyával dúsított termőföld

A veteményeskertben vannak a komposzt- tárolók. Ebben a kertben a lovak almát gyűjtjük össze.

Simon, az apadisznó. Mindegyik malacunk tőle származik. Juditka malacka /aki fiú-disznó volt, egyébként, / pont így nézett volna ki, ha nem pusztult volna el kéthetetes korában:-( Simonnal is jóban vagyok, bár akkora nagy állat, hogy ihaj... Elvis figyelmeztetett, hogy legyek vele óvatos, mert hatalmas agyarai vannk.

Richond Beach

Ma disznóólat takarítottam, majd egész nap gyomláltam, kapáltam a tűző napon, Délután fél ötkor lerohantam a partra, fürdeni.

A tengerpartra a gyömölcsöskertünön és a zsombékoson át vezet az út, kb. tíz perc sétára van a Richond Vale Academy-től

 Most, a fényképezés közben láttam először helybelit csacsin utazni :-)

 Richmond Beach: útközben egy helybéli farmer sátor-tábora. Ő azt állítja, nem itt lakik, pedig minden nap ide jön munkából és innem megy el.. Itt főz, itt mosakszik, minden holmija ebben a sátorban van, a zsombékos és az út között

  A tengerpartot jelző tábla, s hátterében a kis bolt, ahol naponta iszom üdítőt és kártyázom vagy dominózom  a helybéliekkel, amíg a nap le nem megy, vagy a szúnyogok el nem üldöznek...

 A Karib-tenger /itt/ fekete homokján: balra Paola, az egyik új lány, aki brazil, de most Ausztráliában él hosszabb ideig, s tőlünk meg majd önkéntesnek Afrikába, s jobbra Lian, akik korábban litvánnak írtam le, pedig lett lány és nagyon aranyos. Ők mindketten minden nap fürdenek és hosszasan úsznak a víz alatt bűvárszemüvegben.

 Íme, ez én vagyok, Jutka... Remélem, látszik, hogy már fogytam :-)

 A parton együtt szoktunk táborozni, beszélgetni, fürdeni.

 

A kis bolt előtt kártyázunk. Lian egy helybéli mellett domborít. Minden esetben meg kell kérdezni mindenkitől, hogy engedik-e a fotózást. Nem mindenki szereti, főleg nem, ha valamilyen tevékenység közben kattan a gép... Mondjuk, mikor illegálisan termelik ki a tengerparti homokot, vagy amikor sodorják a füves cigit.. Vagy amikor isszák a méregerős rumot. A helyi rumfogyasztás a következő: az üvegből jó nagy korty rumot lenyelnek, majd egy műanyag-pohárba töltenek kb. egy deciliter sima vizet és utána-küldik 

Benzinár-emelés: 40 százalék

Tegnap elérte New Yorkot a Karib-térségből induló hurrikán, s ugyan ott már trópusi viharrá szelidült, de még így is 375 ezer embert telepítettek ki NY City alacsonyabban fekvő részeiből, köztük Manhattanból és Brooklynból is. A Metro megnyitása óta először lezárták a járatokat, mert félő volt, hogy elönti a víz a járatokat. A nyolc millió város kísértet-járta hellyé változott. Vasárnap lévén végig követtem az eseményeket, s bár a Keleti parton kb. 15 halálos áldozat volt és több milliárd dolláros kár, most mégis a vártnál kevesebb problémával kellett szembenézniük az amerikaiaknak. Mielőtt ide jöttem, St. Vincent szigetére, 10 napot töltöttem New Yorkban, s most torokszorító látvány volt látni azokat a kedves helyeket, ahol én is jártam s most egy lélek sem volt.. Az USA az egyik kevés országok egyike, aki rendszeresen nem írja alá a klíma-egyezményeket, mert azok betartása negatív hatással lenne a gazdasági fejlődésükre. Most először kellett, ezzel a hurrikánnak indult, de viharrá csendesedett  katasztrófával szeme nézniük. Remélem, lesz annyi értelme, hogy ott is ráébrednek az emberek, hogy rá kell kényszeríteniük a kormányukat a változtatásra. A globális éghajlat-változást már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, naponta érezzük a hatásunkat.
Nyilván olajválság is van, ugyanis itt, a szigeten egyik percről a másikra 40 százalékkal drágult a benzin és a gázolaj ára. A sziget-országok helyzetüknél fogva nagyon kiszolgáltatottak az import miatt.
Itt ez a hatalmas áremelkedés nagyon súlyos helyzetet okoz, hiszen gyakorlatilag nem csak a magas árral kellene megküzdeniük, de azzal is , hogy nem lehet kapni üzemanyagot!!! A taxisok is azonnal olyannagymértékü áremelést vezettek be, amely vállalhatatlan. Aki ide jön,hozzánk, a Ricmond Vale Academyre, annak kb. 1 óra 20 perces tat kell megtennie a reptérről hozzánk. Ennek eddig az ára k. 12 ezer forint volt /átszámítva USA dollárról/, most már kb. 17 ezer forint, de a helyi közlekedés is azonnal megdrágult - még egy ok, hogy ne menjünk sehova :-(((( Ma megnéztük a repjegyeket a szomszéd szigetre, St. Luciára, egy 20 perces oda-visszaútért átszámítva 100 ezer forintot kértek... Döbbenetes... Szóval, most ugyan mehetnék szabadságra, de lehet, hogy itt maradok és átteszem későbbi időpontra a kirándulásomat - ha lehet... de elvileg nem lehet :-((((
Ma hihetetlen nagy volt a hőség, mindenki ájuldozott. Én a kertben gyomláltam délelőtt a tűző napon, viszont  levettem a pólómat / ez tilos/, és sortban és bikini-felsőben gazoltam. Arra gondoltam, hogy aki ezt most kifogásolja, annak felajánlom, álljon be helyettem 9-13 óráig kapálni, gyomlálni, aztán majd megbeszéljük. De senki sem dugta ki az orrát a házból, szóval, a leszúrást megúsztam :-)

Kiürült polcok Manhattanban - a vihar előtt

 A bolt szombaton és vasárnap zárva, nyitás hétfőn -ilyen sem fordult elő eddig New York Cityben

 A lerombolt ikertornyok helyén épülő emlékművet két hét múlva adnák át - valószínüleg ez is most csúszás szenved. A Ground Zero-t és körülötte az új felhőkarcolókat eddig éjjel-nappal építették

 Egyik lezárt METRO-állomás, amelyen napont több millióan haladnak át. A New York-i metró eddig a napig megnyitása óta éjjel-nappal folyamatosan üzemelt

    Obama elnök válság-stábja Washingtonban ülésezett

 New York City, Manhattan, Time Square - a kultikus hely, ahol éjjel-nappal hönpölyög a tömeg, autók és emberek együtt

 Egy amerikai hadihaóról figyelik a hurrikán közeledését

     A fővárosban, Washington D.C. ben homokzsákokat osztottak a     vihar előtt

Az összes fotó forrása: AFP hírügynökség

Ebéd után a zöldbab és tojásgyümölcs- ültetvényt pátyolgattam és 5 órakor levágtattam a partra és  jót úsztam a Karib - tengerben :-)

Búcsúzunk

Ma hajnalig tartott az Afrika-team búcsúja.

  Az Afrikába készülő csoport az új, Ricmond Vale Akademy-s pólójukban léptek fel, s elénekelték a tábor egyik kedvenc dalát: One Love, one Heart - mindannyian velük énekeltünk :-)))

Az action-teamos lányok igencsak kitettek magukért, nagyszerű vacsorát csináltak, hatalmas sült hallal, gyümölcs-desszert, csokikrém, italok, banánleveles terítés


 Nancy érkezik elsőként a búcsú-estre az Afrika-team tagjai közül.
Ő az egyik legkedvesebb lány: csöndes, szótlan, nem sokat beszél, de sokat dolgozik, nagyszerű ételeket főz, rendszeresen süt süteményt a tábor lakóinak,s mindezt a kötelező munkáján felül, szeretetből teszi. Nagyon fog hiányozni, ha elmegy...

A három jó barát: Valentin, Maicon és Hektor, a latin fiúk egy csoportja bevonul. Ma is előadták kedvenc műsorszámukat, Che Guevaráról szóló dalt vonyítottak el /mert énekelni azt nem tudnak/.

Élő műsorral, videókkal, fotós vetítésekkel elevenítették fel az Afrikába készülő csapat elmúlt hónapjait - igazán megható volt. Stina, Jasper és a csoportvezető Alex is köszönetet mondott a kemény munkájukért, a tanulásért és kívánták, hogy boldogok legyenek Afrikában.

 Stina, a táborvezető megható szavakkal búcsúzott a fiataloktól, s többek között az afrikai életről mesélt nekik. Stina a világ több országában, s köztük Afrikában is dolgozott önkéntesként.

Díjátadás



Az estet közös dobolás illetve dob-tanítás zárta, s éjfél utánra már annyira fáradt volt mindenki, hogy a beígért táncestből semmi nem lett, mindenki elment aludni.
Most az egész ház csendes... A branchot megettük és mindenki visszament a szobájába, ki-ki alszik, olvas, de vannak olyanok is akik tanulnak... Az Afrika-team egyik tagjával beszéltem, s megkérdeztem, milyen érzései vannak most, hogy egy hét múlva elutazik több hónapra önkéntesnek a fekete kontinensre. Csak annyit válaszott: Itt az ideje...

Ma, a több napos vihar után hihetetlenül meleg van, még a kertbe, az árnyékba sem megyünk ki, olyan nagy a hőség. Később lemegyek a partra, fürdeni, mert csak az segít ilyenkor. Az a baj, hogy a parton nem lehet lefeküdni a meleg homokba, pihenni, napozni, aludni,mert azonnal százszámra ellepnek a sunflyjok és szó szerint elüldöznek.. Erre nem számítottam... Heverészni a parton - milyen szép is lenne....
Még a közeli Satóba sem sétált le ma senki - szemmel láthatóan mindenki túl fáradt...
Órák óta a hallban olvasgatok, csetelek az otthoniakkal és döbbentem figyelem, hogy a tanárok reggel óta folyamatosan értekezletet tartanak, azaz még ezen az egy szabad napjukon sem pihennek, hanem dolgoznak... Ez eddig fel sem tűnt... Még szerencse, hogy nem értem, mit főznek ki nekünk :-))
Stina, a táborvezető előbb hozott ki nekem egy pohár jéghideg gyümölcs-koktélt /összekevert különféle gyümölcsdarabkák/ amit ő jégkrémnek hív... Nem jégkrém, de nagyon jól esett...

A Ricmond Vale Academy díjkiosztó ünnepségén 

minden Afrikába távozó egy oklevelet kapott,melyen azt emelték ki, amiben a díjazott a legjobb volt :-)

 

 Az Equador-team müsora: itt éppen St. Vincent és a Grenadin Szigetek himnuszát éneklik garifuna nyelven  - a közönség állva tiszteleg az őslakosok emléke előtt

Az italospult előtt: Valentin. A választék: jeges víz, limonádé és karambola juice

 Akik sokat dolgoztak a mai estéért: Sandra /Chile/ , aki a terem dekorálásában segített, Sergio /Bolívia/, aki fiú létére egész nap a konyhában dolgozott, és Hynbien /Dél-Korea/, aki fotó-vetítést készített, azon túl,, hogy az Equador-team tagjaként többször is fellépett énekszámmal

 Az ünnepi vacsora: háttal Keiko és japán barátja, aki erre az estére a vendégünk volt. A srác 2 évig dolgozik itt Owiában, az Atlanti- óceán-parti halfeldolgozó üzemben, ahol még több japán munkás segít a helybelieknek

Vacsora közben: a képen Giroynak, az egyik dobos fellépőnknek a kisfia