A biodiverzitásról készült jó kis film, a Free Range Studios munkája.
Nézd meg itt, mutasd meg a gyerekeknek is!
http://www.youtube.com/watch?v=sdemlcnU_sM&feature=player_embedded
St. Vincent szigetén
Gilroy, Jutka, Selly
6.11.2011
A pálmaolaj és a süllyedő hajó
Pár napja egy bio-boltban rábeszéltek arra, hogy vegyek pálmaolajat, mert nagyon egészséges. Vettem egy kilósat, hát elég furcsa állaga van, olyan mint az éppen megszilárduló zsír. Lelkesen vittem haza, hogy ismét jót tettem a családommal. Véletlenül rátaláltam azonban Bodoky Tamás cikkére és rájöttem, ismét beleestem a fogyasztói csapdába: a világ másik végéről vásárolt élelmiszert vettem, ahelyett, hogy a helyi élelmiszereket -jelen esetben pl. a repcéből készült étolajat- venném. Bodoky cikkében a legborzasztóbb az volt számorma, hogy eddig
fogalmam sem volt arról, hogy a pálmaolaj növekvő keresete akár az esőerdők kíírtásához is vezethet...
Utána kell néznem, hogy mi a helyzet a barna cukorral, melyet ma kizárólagosan használ a családom. Vajon mi az ökológiai következménye annak, hogy mauritiusi barna nádcukrot eszünk a magyar cukorrépából készült cukor helyett??? Nem nyugtat meg az a tudat sem, hogy ma már alig van magyar , azaz Magyarországon termelt cukor, amelynek részben a magas cukorár is kövektezménye lett. / cukorárak miatt a magyar kormány is vizsgálatot indított./
Pálmaolajjal fogok-e főzni a jövőben? Itthon biztosan nem, St.Vincenten valóúszínüleg igen :-)))
Bodoky Tamás írása rémisztő információkat tartalmaz, ha érdekel, olvasd el:
A japán földrengés és atomerőmű-katasztrófa után a nukleáris energia reneszánsza legfeljebb a harmadik világban elképzelhető a kutató szerint.
– A felélt jövő című, apokaliptikus jövőképet festő dolgozatod ma is kering a neten, hatására néhányan az életmódjukat is megváltoztatták. Nem zavar a prófétaszerep?
– Hat éve foglalkozom az olajhozam-csúcs témájával, a Keresztény Értelmiségi Szövetség konferenciáján beszéltem erről először nyilvánosan, ezért kapott abban a szövegben az egyház kiemelt szerepet. Ezt az anyagot egyetlen embernek küldtem el annak idején, tőle terjedt el, és a gazdasági válság lecsengése után sokan azt mondták hogy korai volt a riasztás. Sokan beleuntak vagy belebuktak azóta az önfenntartó kisközösségek létrehozásának kísérleteibe, és most azt mondják hogy erről az tehet aki miatt elindultak ebbe az irányba. Azóta én is változtattam az ajánlásokon, óvatosabban fogalmazok, mert ha ilyesmiről beszélsz az embereknek, annak cselekvést kiváltó hatása van. Az alaptézisek azonban nem változtak, hiszen hamar eljön az az idő amikor az önfenntartás felé, a lokális élelem-, és energiatermelés irányába kell mozdulnunk, hogy csökkentsük a globális folyamatoknak való kiszolgáltatottságunkat.
– Változott az összeomlással fenyegető folyamatok iránya a gazdasági válság hatására?
– Nem nagyon. Ma már nem egyszerűen arról beszélünk hogy itt az olajkitermelés tetőpontja és 2020 után az összesített fosszilis hozam is csökkenni kezd, hanem arról is, hogy a rendszer strukturális korlátai nem engedik meg a fosszilis energiaforrások kiváltását, a felmerült megoldások is ebben a rendszerben mozognak, nem történt meg a paradigmaváltás. Nem tudom hány visszatérés lesz még a padlóról egy-egy gazdasági válság után, de nem lehet ezekből túl sok. A komoly kutatók körében már nem az a kérdés hogy lesz-e erőforrásválság, hanem hogy puha vagy kemény lesz az átmenet, tehát hogy szétesik a fosszilis energiahordozókra alapozott civilizáció, vagy át tud alakulni valami mássá fokozatosan.
– A fenntarthatóságot célzó lokális és globális kezdeményezések, stratégiák mennyire sikeresek?
– Vannak fenntartható falvak Magyarországon is, például Visnyeszéplak és Somogyvámos – szociológiai kutatások szerint azért bizonyultak tartósan fenntarthatónak, mert mindkét helyen megnyilvánul egy közös erkölcsi alap is. Gyulai Iván nem véletlenül mondja hogy a rendszer megváltoztatását a gondolkodásmód megváltoztatásával kell elkezdeni, mert ha a gondolkodásmód az anyagi javakra fog irányulni a jövőben is, és nem egy magasabbrendű, a természetet és az embert is megőrző erkölcsiség jegyében akar eljárni, bármilyen megoldást találunk, ugyanezt a pusztítást fogja végezni. Erre elég nyilvánvaló példa az Európai Unió bioüzemanyag-bekeverési stratégiája: 10 százalékos bekeverési arány a stratégiai cél 2020-ra, miközben ha az egész európai vetésterület bioüzemanyagot termelne, akkor is csak 20 százalékot lehetne elérni. Ezért pálmaolajat hozunk be a harmadik világból, ahol esőerdőket vágnak ki hogy a helyükön pálmaültetvényeket létesítsenek. Úgy tűnik, hogy egy ökofalu működőképes ha jól meg van tervezve, és vannak olyan elgondolások amelyek egy-egy régiót is fenntarthatóbbá tesznek, de olyan hely nagyon kevés van a világon, amelynek semmi gondja nem lesz, ha hozzáférhetetlenné válnak a fosszilis energiahordozók.
– Az olajhozam-csúcson túl egyre többet hallani mostanában további nyersanyagok hiányáról, például a ritkaföldfémválságról is.
– A ritkaföldfémek hiányát az okozza, hogy a mikroelektronikában, például a számítástechnikában, de a napelem-gyártásban is nagy jelentőségűek. Ha mikroelektronikával csökkentjük az energiafogyasztást, ahhoz rengeteg ritkaföldémre van szükség. Kína rájött arra, hogy ezek stratégiai cikkek, és arra is, hogy fogyóban vannak, ezért visszafogta az exportját. Ugyanezt el lehet érni szinte minden természetes erőforrás esetében: az egész jelenségkör arra utal, hogy a Föld erőforrásait, területeit, nyersanyagait és ökoszisztémáját használó globális emberi társadalom számos területen nagyjából egyszerre ütközik neki azoknak a falaknak, amik a természetben megszabják a növekedés határait.
– A japán atomerőmű-katasztrófa vagy a líbiai háború hogyan befolyásolják a helyzetet?
– Ebben az évben sok minden összeér. Az élelmiszerárak rekordokat döntenek, miközben az olajár is olyan magas, hogy egyre több élelmiszernövényből lesz bioüzemanyag – az Egyesült Államokban idén a kukoricatermés 40 százalékát etanollá alakítják. Ez tovább növeli az élelmiszerek árát. Líbia a világ olajkitermelésének csupán 2 százalékát adja, a háború mégis nagy hatással van az olajárra. Az atomerőmű-katasztrófa következtében Japánban már tervezett áramszünetek vannak, a meghibásodott atomerőművek miatt hiányzó energiát fosszilis energiahordozókkal kell pótolni. A katasztrófának van egy másik hatása is: a fejlett országokban sokkal nehezebb lesz atomerőmű-építéseket vagy bővítéseket engedélyezni, az atomenergia reneszánsza ezután legfeljebb a harmadik világban elképzelhető.
– Mi lesz a Paksi Atomerőmű bővítésével?
– A Paksi Atomerőmű jelenleg a magyar áramszükséglet 40 százalékát termeli. Ha üzemidő hosszabbítást érnek el, 2037-ben akkor is leáll az utolsó paksi blokk, tehát be kell hozni újabb 2000 megawatt alaperőművi kapacitást. A legegyszerűbb volna ugyanilyen erőműre cserélni, ebből a szempontból a bővítés ésszerű. Abból a szempontból viszont nem, hogy az új erőmű is dúsított uránnal fog működni, ami szintén egyre nehezebben hozzáférhető. Mire egy ilyen erőmű felépül, a fosszilis energiahordozókból már az összesített kitermelési csúcson is rég túllépünk, és ha addig nem jön be új technológia, akkor más választás nem lesz, mint ezek. De van olyan alternatív javaslat is, hogy ha energiahatékonyságra, szigetelésre, napenergiára költenénk az új atomerőmű árát, akkor a megtakarítás ki tudná váltani a paksi erőmű teljes energiahozamát. Ennek persze vannak kérdőjelei is, nem egyszerű kérdés.
– A fosszilis energiahordozókat nem lehet hasonló módon, takarékossággal kiváltani?
– Az energiatakarékosságnak és az energiahatékonyság növelésének is korlátai vannak. Van egy minimum, ami alá nem tudunk lemenni. A passzív ház jó irány, de a valóság az, hogy ezt a befektetést nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. A közlekedést és az áramfogyasztást sem lehet minden határon túl korlátozni, és az alacsony fogyasztású eszközök, például a ledes izzók drágák is. Energiatakarékossággal, energiahatékonysággal és a megújuló energiaforrásokkal csak időt nyerünk, teljesen nem lehet kiváltani a fosszilis energiahordozókat. Ráadásul például az energianövények termesztése kizsigereli a talajt, a bioetanol-termelés pedig felveri az élelmiszerárakat, tehát bizonyos megoldások több kárt okoznak, mint hasznot.
– A benzin ára ma már 400 forint felé közelít, a társadalom mégis működik, nem omlott össze a civilizációnk.
– Azért 21 százalékkal máris csökkent a benzinfogyasztás Magyarországon, ez azt mutatja, hogy ez már érvágás a tömegeknek is. Nagy változás viszont csak akkor várható, amikor az emberek rövid távú tartalékait emészti fel az energiaár, nem marad pénz élelmiszerre, ruhára. Jelenleg a világ GDP-jének 10 százalékát fordítjuk energiára, és ha nőni kezd az energiaár, a halogatható fejlesztések és felújítások maradnak el leghamarabb. Ezért van bajban az oktatás és az egészségügy, ezért nem fejlesztik a vasúthálózatot, mert ezek halogatható feladatok. A növekedés határairól szóló, az 1970-es években íródott forgatókönyvek szerint, ha a társadalom számára elérkezik az a pont, hogy túl drágává válik az energia és a nyersanyag, akkor olyan területekről vonódik el először a tőke, amelyek hiánya csak hosszútávon érzékelhető.
– A hazai politika milyen mértékben veszi mindezt figyelembe?
– Megkapják a szakvéleményeinket a döntéshozók, de hogy ebből pontosan mit vesznek figyelembe, azt nem tudom megmondani. Az érdeklődés megvan, és többen teljes súlyában is látják a problémát, de ez körülbelül olyan mint a süllyedő Titanicon: tudjuk hogy a hajó el fog süllyedni, de nem sok mindent tudunk tenni ellene. Meg nem nevezett olajtársaságtól hoztak már ki nekünk olyan belső anyagokat, amelyek velünk azonos következtetésekre jutnak. Az energiacégek mindezt jóval régebben tudják, mint az iparágon kívüli szakemberek. Colin Campbell (brit geológus, az olajhozam-csúcs elmélet egyik prominens szószólója – a szerk.) azt mondta 1998-ban, hogy ha a valóság kiderülne, az akkora pánikot okozna a világon, amekkorához fogható még nem volt. A politikai döntéshozók némelyike is tisztában van azzal, hogy mi várható, hogy finoman fogalmazva nem fogunk tudni megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Engem le lehet hülyézni, de sajnos az a helyzet hogy a négy évvel ezelőtti írásomban jelzett folyamatok működnek: az olajcsúcsot elértük, a világgazdaság megrokkant, globális élelmiszerhiány van, és a kritikus energetikai infrastruktúrák terén semmiféle pozitív változás nem történt, azok még kritikusabbak, mint valaha voltak.
Bodoky Tamás
Forrás: http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/sullyedo-hajon-elunk-interju-hetesi-zsolt-fizikussal/2011-04-08/2529
fogalmam sem volt arról, hogy a pálmaolaj növekvő keresete akár az esőerdők kíírtásához is vezethet...
Utána kell néznem, hogy mi a helyzet a barna cukorral, melyet ma kizárólagosan használ a családom. Vajon mi az ökológiai következménye annak, hogy mauritiusi barna nádcukrot eszünk a magyar cukorrépából készült cukor helyett??? Nem nyugtat meg az a tudat sem, hogy ma már alig van magyar , azaz Magyarországon termelt cukor, amelynek részben a magas cukorár is kövektezménye lett. / cukorárak miatt a magyar kormány is vizsgálatot indított./
Pálmaolajjal fogok-e főzni a jövőben? Itthon biztosan nem, St.Vincenten valóúszínüleg igen :-)))
Bodoky Tamás írása rémisztő információkat tartalmaz, ha érdekel, olvasd el:
A bioüzemanyagok miatt nő az élelmiszerek ára
Süllyedő hajón élünk - interjú Hetesi Zsolt fizikussal
A japán földrengés és atomerőmű-katasztrófa után a nukleáris energia reneszánsza legfeljebb a harmadik világban elképzelhető a kutató szerint.– A felélt jövő című, apokaliptikus jövőképet festő dolgozatod ma is kering a neten, hatására néhányan az életmódjukat is megváltoztatták. Nem zavar a prófétaszerep?
– Hat éve foglalkozom az olajhozam-csúcs témájával, a Keresztény Értelmiségi Szövetség konferenciáján beszéltem erről először nyilvánosan, ezért kapott abban a szövegben az egyház kiemelt szerepet. Ezt az anyagot egyetlen embernek küldtem el annak idején, tőle terjedt el, és a gazdasági válság lecsengése után sokan azt mondták hogy korai volt a riasztás. Sokan beleuntak vagy belebuktak azóta az önfenntartó kisközösségek létrehozásának kísérleteibe, és most azt mondják hogy erről az tehet aki miatt elindultak ebbe az irányba. Azóta én is változtattam az ajánlásokon, óvatosabban fogalmazok, mert ha ilyesmiről beszélsz az embereknek, annak cselekvést kiváltó hatása van. Az alaptézisek azonban nem változtak, hiszen hamar eljön az az idő amikor az önfenntartás felé, a lokális élelem-, és energiatermelés irányába kell mozdulnunk, hogy csökkentsük a globális folyamatoknak való kiszolgáltatottságunkat.
– Változott az összeomlással fenyegető folyamatok iránya a gazdasági válság hatására?
– Nem nagyon. Ma már nem egyszerűen arról beszélünk hogy itt az olajkitermelés tetőpontja és 2020 után az összesített fosszilis hozam is csökkenni kezd, hanem arról is, hogy a rendszer strukturális korlátai nem engedik meg a fosszilis energiaforrások kiváltását, a felmerült megoldások is ebben a rendszerben mozognak, nem történt meg a paradigmaváltás. Nem tudom hány visszatérés lesz még a padlóról egy-egy gazdasági válság után, de nem lehet ezekből túl sok. A komoly kutatók körében már nem az a kérdés hogy lesz-e erőforrásválság, hanem hogy puha vagy kemény lesz az átmenet, tehát hogy szétesik a fosszilis energiahordozókra alapozott civilizáció, vagy át tud alakulni valami mássá fokozatosan.
– A fenntarthatóságot célzó lokális és globális kezdeményezések, stratégiák mennyire sikeresek?
– Vannak fenntartható falvak Magyarországon is, például Visnyeszéplak és Somogyvámos – szociológiai kutatások szerint azért bizonyultak tartósan fenntarthatónak, mert mindkét helyen megnyilvánul egy közös erkölcsi alap is. Gyulai Iván nem véletlenül mondja hogy a rendszer megváltoztatását a gondolkodásmód megváltoztatásával kell elkezdeni, mert ha a gondolkodásmód az anyagi javakra fog irányulni a jövőben is, és nem egy magasabbrendű, a természetet és az embert is megőrző erkölcsiség jegyében akar eljárni, bármilyen megoldást találunk, ugyanezt a pusztítást fogja végezni. Erre elég nyilvánvaló példa az Európai Unió bioüzemanyag-bekeverési stratégiája: 10 százalékos bekeverési arány a stratégiai cél 2020-ra, miközben ha az egész európai vetésterület bioüzemanyagot termelne, akkor is csak 20 százalékot lehetne elérni. Ezért pálmaolajat hozunk be a harmadik világból, ahol esőerdőket vágnak ki hogy a helyükön pálmaültetvényeket létesítsenek. Úgy tűnik, hogy egy ökofalu működőképes ha jól meg van tervezve, és vannak olyan elgondolások amelyek egy-egy régiót is fenntarthatóbbá tesznek, de olyan hely nagyon kevés van a világon, amelynek semmi gondja nem lesz, ha hozzáférhetetlenné válnak a fosszilis energiahordozók.
– Az olajhozam-csúcson túl egyre többet hallani mostanában további nyersanyagok hiányáról, például a ritkaföldfémválságról is.
– A ritkaföldfémek hiányát az okozza, hogy a mikroelektronikában, például a számítástechnikában, de a napelem-gyártásban is nagy jelentőségűek. Ha mikroelektronikával csökkentjük az energiafogyasztást, ahhoz rengeteg ritkaföldémre van szükség. Kína rájött arra, hogy ezek stratégiai cikkek, és arra is, hogy fogyóban vannak, ezért visszafogta az exportját. Ugyanezt el lehet érni szinte minden természetes erőforrás esetében: az egész jelenségkör arra utal, hogy a Föld erőforrásait, területeit, nyersanyagait és ökoszisztémáját használó globális emberi társadalom számos területen nagyjából egyszerre ütközik neki azoknak a falaknak, amik a természetben megszabják a növekedés határait.
– A japán atomerőmű-katasztrófa vagy a líbiai háború hogyan befolyásolják a helyzetet?
– Ebben az évben sok minden összeér. Az élelmiszerárak rekordokat döntenek, miközben az olajár is olyan magas, hogy egyre több élelmiszernövényből lesz bioüzemanyag – az Egyesült Államokban idén a kukoricatermés 40 százalékát etanollá alakítják. Ez tovább növeli az élelmiszerek árát. Líbia a világ olajkitermelésének csupán 2 százalékát adja, a háború mégis nagy hatással van az olajárra. Az atomerőmű-katasztrófa következtében Japánban már tervezett áramszünetek vannak, a meghibásodott atomerőművek miatt hiányzó energiát fosszilis energiahordozókkal kell pótolni. A katasztrófának van egy másik hatása is: a fejlett országokban sokkal nehezebb lesz atomerőmű-építéseket vagy bővítéseket engedélyezni, az atomenergia reneszánsza ezután legfeljebb a harmadik világban elképzelhető.
– Mi lesz a Paksi Atomerőmű bővítésével?
– A Paksi Atomerőmű jelenleg a magyar áramszükséglet 40 százalékát termeli. Ha üzemidő hosszabbítást érnek el, 2037-ben akkor is leáll az utolsó paksi blokk, tehát be kell hozni újabb 2000 megawatt alaperőművi kapacitást. A legegyszerűbb volna ugyanilyen erőműre cserélni, ebből a szempontból a bővítés ésszerű. Abból a szempontból viszont nem, hogy az új erőmű is dúsított uránnal fog működni, ami szintén egyre nehezebben hozzáférhető. Mire egy ilyen erőmű felépül, a fosszilis energiahordozókból már az összesített kitermelési csúcson is rég túllépünk, és ha addig nem jön be új technológia, akkor más választás nem lesz, mint ezek. De van olyan alternatív javaslat is, hogy ha energiahatékonyságra, szigetelésre, napenergiára költenénk az új atomerőmű árát, akkor a megtakarítás ki tudná váltani a paksi erőmű teljes energiahozamát. Ennek persze vannak kérdőjelei is, nem egyszerű kérdés.
– A fosszilis energiahordozókat nem lehet hasonló módon, takarékossággal kiváltani?
– Az energiatakarékosságnak és az energiahatékonyság növelésének is korlátai vannak. Van egy minimum, ami alá nem tudunk lemenni. A passzív ház jó irány, de a valóság az, hogy ezt a befektetést nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. A közlekedést és az áramfogyasztást sem lehet minden határon túl korlátozni, és az alacsony fogyasztású eszközök, például a ledes izzók drágák is. Energiatakarékossággal, energiahatékonysággal és a megújuló energiaforrásokkal csak időt nyerünk, teljesen nem lehet kiváltani a fosszilis energiahordozókat. Ráadásul például az energianövények termesztése kizsigereli a talajt, a bioetanol-termelés pedig felveri az élelmiszerárakat, tehát bizonyos megoldások több kárt okoznak, mint hasznot.
– A benzin ára ma már 400 forint felé közelít, a társadalom mégis működik, nem omlott össze a civilizációnk.
– Azért 21 százalékkal máris csökkent a benzinfogyasztás Magyarországon, ez azt mutatja, hogy ez már érvágás a tömegeknek is. Nagy változás viszont csak akkor várható, amikor az emberek rövid távú tartalékait emészti fel az energiaár, nem marad pénz élelmiszerre, ruhára. Jelenleg a világ GDP-jének 10 százalékát fordítjuk energiára, és ha nőni kezd az energiaár, a halogatható fejlesztések és felújítások maradnak el leghamarabb. Ezért van bajban az oktatás és az egészségügy, ezért nem fejlesztik a vasúthálózatot, mert ezek halogatható feladatok. A növekedés határairól szóló, az 1970-es években íródott forgatókönyvek szerint, ha a társadalom számára elérkezik az a pont, hogy túl drágává válik az energia és a nyersanyag, akkor olyan területekről vonódik el először a tőke, amelyek hiánya csak hosszútávon érzékelhető.
– A hazai politika milyen mértékben veszi mindezt figyelembe?
– Megkapják a szakvéleményeinket a döntéshozók, de hogy ebből pontosan mit vesznek figyelembe, azt nem tudom megmondani. Az érdeklődés megvan, és többen teljes súlyában is látják a problémát, de ez körülbelül olyan mint a süllyedő Titanicon: tudjuk hogy a hajó el fog süllyedni, de nem sok mindent tudunk tenni ellene. Meg nem nevezett olajtársaságtól hoztak már ki nekünk olyan belső anyagokat, amelyek velünk azonos következtetésekre jutnak. Az energiacégek mindezt jóval régebben tudják, mint az iparágon kívüli szakemberek. Colin Campbell (brit geológus, az olajhozam-csúcs elmélet egyik prominens szószólója – a szerk.) azt mondta 1998-ban, hogy ha a valóság kiderülne, az akkora pánikot okozna a világon, amekkorához fogható még nem volt. A politikai döntéshozók némelyike is tisztában van azzal, hogy mi várható, hogy finoman fogalmazva nem fogunk tudni megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Engem le lehet hülyézni, de sajnos az a helyzet hogy a négy évvel ezelőtti írásomban jelzett folyamatok működnek: az olajcsúcsot elértük, a világgazdaság megrokkant, globális élelmiszerhiány van, és a kritikus energetikai infrastruktúrák terén semmiféle pozitív változás nem történt, azok még kritikusabbak, mint valaha voltak.
Bodoky Tamás
Forrás: http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/sullyedo-hajon-elunk-interju-hetesi-zsolt-fizikussal/2011-04-08/2529
A karib indiánok
St. Vincenten is élnek kis számban a karibi indiánok, akiket más néven feketelábú
aknak is neveztek.
Amikor a spanyolok 1492-ben elérték a Karib szigeteket, három fő embercsoportot találtak. Mindannyian Dél-Amerikából vándoroltak a szigetekre viszonylag a közelmúltban. A kis számú ciboney indiánok (vagy Siboney) Hispaniola és Kuba észak-nyugati csücskén éltek. A Bahamákon, Nagy-Antillákon és Trinidadon az arawak indiánok települtek le. A karibok a Virgin-szigetek, és a Kis-Antillák számos szigetét valamint Trinidad északnyugati részét birtokolták. A fehér emberek letelepedésében és fennmaradásában e három indián csoportnak nagy szerepe volt. Elsőként a ciboney indiánok kb i. e. 1500 körül jelentek meg Kuba és Hispaniola északnyugati partján. Kis csoportokban (család) éltek, s gyűjtögetéssel, halászattal, vadászattal tartották fenn magukat. Mint a többi szigeteken elő őslakók, ők is kevés ruházatot hordtak, és festettek a testüket. A telephelyeiken nem találtak semmi bizonyítékot arra, hogy növénytermesztéssel, fazekassággal vagy fegyver készítésével foglalkoztak volna. Pattintott kőeszközöket használtak.
Karib indián család, Gabriel Stedman rajza
A ciboney indiánokkal ellentétben az arawak és karib indiánok sokkal előrehaladottabb életmódot folytattak. Az arawak és karib emberek gyakran voltak kapcsolatban egymással, mindegyik csoport alapvetően hasonló anyagokat, technológiát használt, hasonló módon vadásztak, halásztak és művelték meg a földet, azonos technológiával szőtték a ruhákat, készítették az agyag edényeket, és más háztartási eszközöket. Ezt az ismeretet feltehetőleg az Amazonas medencéből hozták magukkal. Azonban jelentős különbség volt szociális és politikai szervezeteik felépítésében s a vallás gyakorlása terén. Lehetséges azonban, hogy ezeket a különbségeket a spanyol megfigyelők eltúlozták. Mind a két népcsoport a Dél-Amerikából magukkal hozott módszerrel tette termékennyé a földet, amely conuco néven ismert. A száraz évszak vége felé leégették a bozótot, az erdőt, hogy azt térd magasságú, 3 méter szélességű dombokká formálták. Az asszonyok hegyes botokat használva különböző gyökereket ültettek, mint például a keserű és az édes yucca (manioka), yam, nyílgyökér. Egy ilyen mesterséges dombot 10-15 évig használtak megművelésre. Ez a módszer lehetővé tette a nagy értékű tápanyagot (keményítő és cukor) tartalmazó növények termesztését aránylag kis erőfeszítéssel. A gyökérfélék mellett ismerték még amerikai mogyorót, a paprikát, a lopótököt valamit az édes krumplit. Kisebb mennyiségű dodányt, kukoricát, babot és tököt is ültettek. Étrendjüket a helyi gyümölcsök, mint például az ananász, vagy a guava és a kesu egészitette ki. Protein szükségletüket részben vadászattal biztosították, így a hutia, iguana, különböző madarak (galamb, papagáj), kígyók, giliszta-félék, pókok, és rovarok is táplálkozásuk részét képezte. A tenger azonban sokkal gazdagabb választékot kínált mint a föld. Sokfajta vízi madár, kagyló-, rák-féleség, halak, a nagy vízi emlősök, mint például a lamantin, vagy a tengeri tehén, az óriás teknős, - melynek mind a tojása mind a húsa kedvelt étel volt, amelynek súlya néha meghaladta a 600 kg-ot is - az év minden szakában bőségesen ellátta élelemmel a sziget lakóit.
A Karib térség térképe 1863-ból
A békés arawak indiánok
A spanyolok úgy jellemezték az arawak indiánokat, mint békés, barátságos, vendégszerető és szertartásos embereket. A Nagy Antillák és a Bahama szigetek egyfajta tropikus paradicsom volt a bennszülöttek számára. Mezőgazdaságuk egyszerű, de hatékony volt, a kellemes klíma pedig szükségtelenné tette a fűtést, s olyan házak építését, amelyek védelmet nyújtanak az idő viszontagságaival szemben. Az élelmiszerről a természet gondoskodott, így az arawak emberek szabad idejükben cserepeket készítettek, kosarat fontak, pamutot szőttek, és viszonylag egyszerű kőeszközökkel igényesen kidolgozott kőszobrocskákat készítettek. Az asszonyok és férfiak festették a testüket és kedvelték az ékszereket, amelyek többnyire csontból, kagylóból, kőből, vagy aranyból készült. Az arany értékes volt számukra, mivel természetes formájában a folyók medréből mosták ki. Ezeket az arany rögöcskéket sima lemezzé alakították, nyakékek, maszkot készítéséhez használták, vagy fül- és orrkarikává formálták. Az arany díszek különösen felkeltették a spanyolok érdeklődését, s rabszolgaságba kényszerítették az őslakókat, hogy több nemes fémhez jussanak. Arawak emberek kedvelt időtöltése volt a labdajáték, amelyet az európai fotballhoz lehetne leginkább hasonlítani. Majdnem minden falunak volt egy négyszögletes pályája erre a célra. Az ünnepek és tánc is gyakori jelenség volt, de a sokkal ünnepélyesebb vallási vagy szertartásos fesztiválokat a közösség vezetője szervezte. A tánc talán még gyakoribb volt a Karibok körében, akik alkohol fogyasztással kötötték egybe ezeket az ünnepeket. Az alkoholt a kukoricából édes burgonyából és ananászléből erjesztették. Később, a spanyol hódítás után, a rutinos alkohol fogyasztás általánossá vált az arawak indiánok körében is. Mindkét törzsbeliek használtak dohányt. Az arawak indiánoknak szervezett vallási és politikai rendszerük volt, ahol a legfőbb vezető a caciques volt, akinek hatalma csak névleges, vagy inkább tiszteletbeli volt. A szigeteken belül a területeket provinciákra, a provinciákat pedig kerületekre osztották, amelynek élén a terület főembere állt. Utasításait, parancsait minden meggondolás nélkül végre kellett hajtani. Az arawak emberek hitték, hogy a jó és gonosz szellem megszállja az ember testét és sok más természetes tárgyat is. Keresték a szellemekkel való kapcsolatot papjaikon és sámánjaikon keresztül. Kis plasztikáik ezeket a szellemeket személyesítették meg, amelyeket zemis-nek hívtak.
A karibi táj
A harcos karibok
A karibok kormányzata sokkal decentralizáltabb volt mint az arawakoké. Mindegyik falu önálló volt és egy vagy több - a közösség által választott - harcos töltötte be a vezető szerepet. A karib férfiak az idejüket vadászattal, halászattal és a katonai gyakorlattokkal töltötték, míg az asszonyok végezték a többi munkát. Mindkét törzsnél szétválasztották a nemek között a munkát, de ez a munkamegosztás a karibok között sokkal merevebb volt, mint az arawak társadalomban. Mindkét esetben a nők készítették az ételeket, szőtték az öltözékeket, fonták a kosarakat és készítették cserép edényeiket, valamint karban tartották a conuco-t. Az arawak asszonyok viszonylagosan egyenlőek voltak sok területen a férjükkel, nem választották őket külön a családtól a házasság előtt. A szüzesség nem volt fontos számukra, az arawak férfiak kedvelték a gyakorlattal rendelkező asszonyokat.
A karib férfiak egy közösségben laktak s a feleségek külön éltek másik kunyhókban. Az asszonyokat úgy kezelték mint a szolgákat, akik öltöztették és etették férjeiket, takarították házukat, hordozták a terheket, s a földeken dolgoztak. A karib ember gyakorlott csónak építők voltak, s félelem nélküli harcosok, akik szinte mindig legyőzték az arawak indiánokat, és jelentős sikereket értek el a fehérekkel szemben is. Számukra a katonai gyakorlat végzése művészetnek, vagy sportnak számított, s jelentős időt töltöttek a harcmodor fejlesztésére. Mivel a karibok hevesen védekeztek a rabszolgaság ellen, a spanyolok úgy írták le őket, mint vérszomjak vadak. A kifejezést kannibál a karib (spanyol karibal) szóból származtatják. Az emberi hús nem volt rendszeres az étrendjükben. A kannibalizmust mint vallási szertartást gyakorolták. A csatákban elfogott harcosokat tortúrának vetették alá, majd megölték és a legbátrabbakat elfogyasztották. A hírhedt karib vadság és kegyetlenség természetesen eltúlzott. Amikor a franciák és az angolok a Kis Antillákon 1630 táján letelepedtek, a kezdeti időszakban a karibok barátságosak voltak, s élelmet biztosítottak az utazók számára, csak az európai támadások után válltak ellenségessé.
Hol élnek ma karib indiánok:
-Grenadán, Dominicán, Barbadoson, a Holland-Antillákon, Guadeloupe-on, Martinique-on, Antigua-n, Anguillán, Bermudán, St. Croix-on, St. Vincent-en, St. Lucián, St. Thomas-on , ill. Trinidad & Tobagón ma is találkozhatunk karib indiánokkal. Ők megőrizték hagyományos konyha-, csónaképítő-, fafaragó-művészetüket, beszélik a taíno ill. karib nyelveket. Vallásuk az ősi hitvilág és a kereszténység keveréke. /forrás. www.wikipedia/
Karib indiánok St. Vincenten /Forráas www. topofart.com/
Agostino Brunias
aknak is neveztek.
A Karib-térség az indiánok korában | |
| . | Forrás: http://www.wikipedia.hu |
Karib indián család, Gabriel Stedman rajza
A ciboney indiánokkal ellentétben az arawak és karib indiánok sokkal előrehaladottabb életmódot folytattak. Az arawak és karib emberek gyakran voltak kapcsolatban egymással, mindegyik csoport alapvetően hasonló anyagokat, technológiát használt, hasonló módon vadásztak, halásztak és művelték meg a földet, azonos technológiával szőtték a ruhákat, készítették az agyag edényeket, és más háztartási eszközöket. Ezt az ismeretet feltehetőleg az Amazonas medencéből hozták magukkal. Azonban jelentős különbség volt szociális és politikai szervezeteik felépítésében s a vallás gyakorlása terén. Lehetséges azonban, hogy ezeket a különbségeket a spanyol megfigyelők eltúlozták. Mind a két népcsoport a Dél-Amerikából magukkal hozott módszerrel tette termékennyé a földet, amely conuco néven ismert. A száraz évszak vége felé leégették a bozótot, az erdőt, hogy azt térd magasságú, 3 méter szélességű dombokká formálták. Az asszonyok hegyes botokat használva különböző gyökereket ültettek, mint például a keserű és az édes yucca (manioka), yam, nyílgyökér. Egy ilyen mesterséges dombot 10-15 évig használtak megművelésre. Ez a módszer lehetővé tette a nagy értékű tápanyagot (keményítő és cukor) tartalmazó növények termesztését aránylag kis erőfeszítéssel. A gyökérfélék mellett ismerték még amerikai mogyorót, a paprikát, a lopótököt valamit az édes krumplit. Kisebb mennyiségű dodányt, kukoricát, babot és tököt is ültettek. Étrendjüket a helyi gyümölcsök, mint például az ananász, vagy a guava és a kesu egészitette ki. Protein szükségletüket részben vadászattal biztosították, így a hutia, iguana, különböző madarak (galamb, papagáj), kígyók, giliszta-félék, pókok, és rovarok is táplálkozásuk részét képezte. A tenger azonban sokkal gazdagabb választékot kínált mint a föld. Sokfajta vízi madár, kagyló-, rák-féleség, halak, a nagy vízi emlősök, mint például a lamantin, vagy a tengeri tehén, az óriás teknős, - melynek mind a tojása mind a húsa kedvelt étel volt, amelynek súlya néha meghaladta a 600 kg-ot is - az év minden szakában bőségesen ellátta élelemmel a sziget lakóit.
A Karib térség térképe 1863-ból
A békés arawak indiánok
A spanyolok úgy jellemezték az arawak indiánokat, mint békés, barátságos, vendégszerető és szertartásos embereket. A Nagy Antillák és a Bahama szigetek egyfajta tropikus paradicsom volt a bennszülöttek számára. Mezőgazdaságuk egyszerű, de hatékony volt, a kellemes klíma pedig szükségtelenné tette a fűtést, s olyan házak építését, amelyek védelmet nyújtanak az idő viszontagságaival szemben. Az élelmiszerről a természet gondoskodott, így az arawak emberek szabad idejükben cserepeket készítettek, kosarat fontak, pamutot szőttek, és viszonylag egyszerű kőeszközökkel igényesen kidolgozott kőszobrocskákat készítettek. Az asszonyok és férfiak festették a testüket és kedvelték az ékszereket, amelyek többnyire csontból, kagylóból, kőből, vagy aranyból készült. Az arany értékes volt számukra, mivel természetes formájában a folyók medréből mosták ki. Ezeket az arany rögöcskéket sima lemezzé alakították, nyakékek, maszkot készítéséhez használták, vagy fül- és orrkarikává formálták. Az arany díszek különösen felkeltették a spanyolok érdeklődését, s rabszolgaságba kényszerítették az őslakókat, hogy több nemes fémhez jussanak. Arawak emberek kedvelt időtöltése volt a labdajáték, amelyet az európai fotballhoz lehetne leginkább hasonlítani. Majdnem minden falunak volt egy négyszögletes pályája erre a célra. Az ünnepek és tánc is gyakori jelenség volt, de a sokkal ünnepélyesebb vallási vagy szertartásos fesztiválokat a közösség vezetője szervezte. A tánc talán még gyakoribb volt a Karibok körében, akik alkohol fogyasztással kötötték egybe ezeket az ünnepeket. Az alkoholt a kukoricából édes burgonyából és ananászléből erjesztették. Később, a spanyol hódítás után, a rutinos alkohol fogyasztás általánossá vált az arawak indiánok körében is. Mindkét törzsbeliek használtak dohányt. Az arawak indiánoknak szervezett vallási és politikai rendszerük volt, ahol a legfőbb vezető a caciques volt, akinek hatalma csak névleges, vagy inkább tiszteletbeli volt. A szigeteken belül a területeket provinciákra, a provinciákat pedig kerületekre osztották, amelynek élén a terület főembere állt. Utasításait, parancsait minden meggondolás nélkül végre kellett hajtani. Az arawak emberek hitték, hogy a jó és gonosz szellem megszállja az ember testét és sok más természetes tárgyat is. Keresték a szellemekkel való kapcsolatot papjaikon és sámánjaikon keresztül. Kis plasztikáik ezeket a szellemeket személyesítették meg, amelyeket zemis-nek hívtak.
A karibi táj
A harcos karibok
A karibok kormányzata sokkal decentralizáltabb volt mint az arawakoké. Mindegyik falu önálló volt és egy vagy több - a közösség által választott - harcos töltötte be a vezető szerepet. A karib férfiak az idejüket vadászattal, halászattal és a katonai gyakorlattokkal töltötték, míg az asszonyok végezték a többi munkát. Mindkét törzsnél szétválasztották a nemek között a munkát, de ez a munkamegosztás a karibok között sokkal merevebb volt, mint az arawak társadalomban. Mindkét esetben a nők készítették az ételeket, szőtték az öltözékeket, fonták a kosarakat és készítették cserép edényeiket, valamint karban tartották a conuco-t. Az arawak asszonyok viszonylagosan egyenlőek voltak sok területen a férjükkel, nem választották őket külön a családtól a házasság előtt. A szüzesség nem volt fontos számukra, az arawak férfiak kedvelték a gyakorlattal rendelkező asszonyokat.
A karib férfiak egy közösségben laktak s a feleségek külön éltek másik kunyhókban. Az asszonyokat úgy kezelték mint a szolgákat, akik öltöztették és etették férjeiket, takarították házukat, hordozták a terheket, s a földeken dolgoztak. A karib ember gyakorlott csónak építők voltak, s félelem nélküli harcosok, akik szinte mindig legyőzték az arawak indiánokat, és jelentős sikereket értek el a fehérekkel szemben is. Számukra a katonai gyakorlat végzése művészetnek, vagy sportnak számított, s jelentős időt töltöttek a harcmodor fejlesztésére. Mivel a karibok hevesen védekeztek a rabszolgaság ellen, a spanyolok úgy írták le őket, mint vérszomjak vadak. A kifejezést kannibál a karib (spanyol karibal) szóból származtatják. Az emberi hús nem volt rendszeres az étrendjükben. A kannibalizmust mint vallási szertartást gyakorolták. A csatákban elfogott harcosokat tortúrának vetették alá, majd megölték és a legbátrabbakat elfogyasztották. A hírhedt karib vadság és kegyetlenség természetesen eltúlzott. Amikor a franciák és az angolok a Kis Antillákon 1630 táján letelepedtek, a kezdeti időszakban a karibok barátságosak voltak, s élelmet biztosítottak az utazók számára, csak az európai támadások után válltak ellenségessé.
Hol élnek ma karib indiánok:
-Grenadán, Dominicán, Barbadoson, a Holland-Antillákon, Guadeloupe-on, Martinique-on, Antigua-n, Anguillán, Bermudán, St. Croix-on, St. Vincent-en, St. Lucián, St. Thomas-on , ill. Trinidad & Tobagón ma is találkozhatunk karib indiánokkal. Ők megőrizték hagyományos konyha-, csónaképítő-, fafaragó-művészetüket, beszélik a taíno ill. karib nyelveket. Vallásuk az ősi hitvilág és a kereszténység keveréke. /forrás. www.wikipedia/
Karib indiánok St. Vincenten /Forráas www. topofart.com/
Title:
Artist:
Location:
:
Artist:
Location:
:
Caribbean Indian Woman in an Interior, St. Vincent
c.1770/80Thyssen-Bornemisza Museum Madrid Spain
Az igazi karibi kalózok: Blackbeard
Feketeszakáll - a Karib-tenger kalózainak filmsorozat hőse- valóban létezett, egyike volt a rettegett karibi kalózoknak.
A hírhedt karibi kalóz, Feketeszakáll (Blackbeard) zászlóshajója, az Anna királyné bosszúja (Queen Anne's Revenge) feltételezett roncsai mellől hoztak fel a búvárok egy horgonyt.
Feketeszakáll, alias Edward Teach - említik Tache-ként vagy Thatch-ként is - angol kalóz (1680-1718), akinek nevét az egész karibi térségben és az Atlanti-óceán nyugati részén rettegték a XVIII. század elején. A leghíresebb hajója az Anna királyné bosszúja, amely 1718-ban futott zátonyra, és süllyedt el Beaufort mellett, Észak-Carolina partjai közelében.
A 30 méter hosszú háromárbocos hajó, amelyen 150-200 főnyi legénység szolgált, eredetileg francia rabszolgaszállító volt. Feketeszakáll 1717-ben foglalta el az akkor még La Concorde nevű hajót, amelyet Anna királyné bosszújának keresztelt át. Roncsait 1996-ban fedezték fel.
A most felhozott horgony valószínűleg egy kisebb hajóé vagy csónaké lehetett, amelyet kisebb tárgyakat szállított a kalózflotta vitorlásai között, illetve a partról a hajókra.
A régészek szerint a horgony felszínre hozását azért rendelték el, mivel féltek, hogy az őszi-téli viharok elmossák a leletet, mielőtt a jövő évre tervezett teljes feltárás során kiemelhették volna. A szakértők szerint a roncsok többi része stabilan helyezkedik el a tengerfenéken.
A horgonyt Beaufortban, az Észak-Carolinai Tengeri Múzeumban állítják ki.
A Karib-tenger kalózai I-II-III-IV. és St. Vincent szigete
A Karib-tenger kalózai c. filmeket St.Vincent szigeten, a Richmod Valley Acamemy melletti tenger-öbölben forgatták, melyet ma már turisták lepnek el.
Videót láthatsz a helyszínről /2:45-nél kezdődik az öbölről készített felvételek:
http://www.richmondvalehiking.com/TextPage.asp?MenuItemID=43&SubMenuItemID=243
A II. rész, a Holtak kincse plakátja:
Forrás: http://mooviemania.blog.hu
III. rész: A világ végén
Forrás: cinemastore.hu
IV. rész: Ismeretlen vizeken
Forrás: http://filmek.s9.hu/a-karib-tenger-kalozai-4/
A forgatás helyszíne: Chateaubelair mellett volt:
A Karib-tenger kalózairól szóló játék letölthető innen
http://disney.go.com/pirates/online/index.html
Videót láthatsz a helyszínről /2:45-nél kezdődik az öbölről készített felvételek:
http://www.richmondvalehiking.com/TextPage.asp?MenuItemID=43&SubMenuItemID=243
A sorozat első része:
A fekete gyöngy átka: a Karib-tenger kalózati I. filmplakátja
Forrás: www.sorozatok-foruma.com
A II. rész, a Holtak kincse plakátja:
Forrás: http://mooviemania.blog.hu
III. rész: A világ végén
Forrás: cinemastore.hu
IV. rész: Ismeretlen vizeken
Forrás: http://filmek.s9.hu/a-karib-tenger-kalozai-4/
A forgatás helyszíne: Chateaubelair mellett volt:
A Karib-tenger kalózairól szóló játék letölthető innen
http://disney.go.com/pirates/online/index.html
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)