Ismerkedés a parton dominikaiakkal
Szombat esti lazulás :-) A Nelsonnal közösen bérelt motorral lementünk a faluba, megnézni, milyen itt egy hétvége. Először a helyi élelmiszerboltokat látogattuk végig, ahol Erika barátai dolgoznak. Vettünk rumot és üditő valamint jeget és kértünk hozzá poharakat. Ott a boltban összekvertük a koktéljainkat és vidám beszélgetés közben beszörpöltük az első adag jeges hűsítőt. Kedvesen elbeszélgettünk a helybeliekkel, Erika és Nelson mindenkinek bemutatotott aki arra járt... Egy-két helybéli beszél angolul ezért velük kedvesen elcseverésztem. Mindenkit az érdekel, hogy tetszik-e nekem náluk? Hát hogyne! Kedvencem a Karib-térség, s most már elmondhatom, hogy kb. tíz szigetet látogattam végig... igaz, van még vagy hetven, de hosszú az élet :-)
Székeket és sörösládákat kértünk ki az egyik üzletből és a főút mellett üldögélve néztük a helyi forgatagot. Jellemzően motorral közlekednek, sajáttal, vagy bérelttel, ez utóbbinak motokoncsó a neve /magyarosan írva :-)/ De itt is van sok dzsip, mégpedig nem az olcsóbbak közül való. Itt is,mint máshol a Karib-szigeteken, az autót mérete és a mobiltelefonod márkája méri, hogy ki is vagy te???? A lakosság többsége nagyon szegény, a létminimum vagy az alatt élnek s általában hitelre vásárolnak a helyi boltosnál, amit előbb-utóbb meg kell adni. Némileg hasonló ez nekem az 50-es, 60-es évek magyar viszonyaihoz.... bár talán otthon nem költöttek el olyan sok pénzt pl. rumra vagy sörre, mint itt. De nem hiszem, hogy ezt én megítélhetem jól, vagy elítélhetem... Olyan kevésöröm jut az ittenieknek, hogy ahelyükben én is minden nap vedelnék - akár hitelbe is. Erről jut eszembe, hogy bár Nelson el van képedve azon, hogy nem eszem semmilyen húst - s felajánlotta, hogy a rokonai halásznak nekem az óceánból halat vagy más tengeri élőlényt, melyet persze kedvesen visszautasítottam - de ennek ellenére is, mióta tudja, hogy szükségem van tejre, minden reggel motorral felhoz nekünk a hegyre két liter frissen fejt tejet, amelyet nagyra értékelek. Forralás után azonnal megiszunk Erikával minimum fél-fél literrel, persze egy kis cukorral és rummal megbolondítva :-) Tegnap a maradékból csináltam joghurtot, remélem, 2-3 nap alatt kész lesz, ez most egy kísérlet. Egyenlőre jól néz ki a poharakban, de ugyanakkor aggasztó, hogy minden azonnal megromlik, pedig nincs is melegl. Kb. 28 Celsius fok van itt, hiszen tél van. Erikáék hűtőszekrénye nem működik és hihetetlen áron, kb. kétezer euróért lehetne újat venni, ami elképesztő. De meglepő, hogy pl. a tegnap este csinált avokádókrém /friss avokádó keverve olajjal és fűszerekkel/ ma reggelre megromlott és ezt is ki kellett dobnunk, csakúgy, ahogyan a szupermarcketban vásárolt zöldpaprika is romlik és romlik és romlik :-( Most már érthető, hogy a helybéliek miért vesznek egy-egy darabot mindenből és jönnek másnak ismét venni egy-egy valamit... Például a lisztet is úgy veszik a boltban, amennyi kell éppen, azaz kérnek mondjuk 30 dekagrammot.
Visszatérve a szombati buliba: az üzelek után kértük Nelsont, hogy menjünk el a Típico La Bombába, amely az egyik helyi szórakozóhely, szintén az út mellett. Mikor négy évvel ezelőtt itt voltam Tibor barátommal, ez volt az első helyi bár, ahogy söröztünk. S itt képesztettük el a helybélieket azzal, hogy a helyi sajtüzemben vett egy kerek sajtot kenyérrel és sózott, nyers vöröshagymával felfaltuk. Ezt azóta is emlegetik a faluban, mert ők olyat még nem láttak, hogy valaki nyeresen enné a vöröshagymát. Szóval, jó volt ide visszatérni és nézni, ahogy a helyiek a merengére táncolnak. Olyan hihetetlen tökéletességgel táncolnak és élvezik a zenét, éneket és táncot, hogy órákon keresztül megbabonázva figyeltem őket. Egyszer ugyan felkért egy helybeli fiú táncolni, de mivel nem tudok és nem is nagyon szeretek táncolni, ezért szerencsémre kisosaraztam. Később derült ki, hogy ez egyik legjobb táncos a srác,szerintem így, amit tud, nyerhetne latin táncokból világbajnokságot.
Gyerekek a strandon
A buliban összetalálkoztunk Erika egyik német szomszédjával a hegytetőről. Én is megismertem őt négy évvel ezelőtt, szóval nagy örömmel borultunk egymás nyakába. Erika sajnos nem beszél velet, ahogy a többi szomszéddal is megromlott a viszonya, amely eléggé megnehezíti a helyzetés s szerintem eléggé kétségessé teszi a jövőjüket. A közvetlen szomszéd Németországból különösen veszélyesnek bizonyol, nem egyszer életveszélyeen megfenyegette Erikát. Ez számomra nagyon nehéz helyzet, hiszen vendég vagyok itt és természetesen mindkét fél véleményét tisztelnem kell. Úgy döntöttem, hogy udvariasan köszönök mindenkinek, de ennél tovább nem lépek. Szerencsére a közvetlen szomszéd is viszonozta a köszönésem, s ezzel az európai szokásoknak megfelelő korrekt kapcsolatunk van.
Az idős német falubélit látva a Típico La Bombában, volt alkalmam elgondolkodni azon, hogy mit csinálunk mi itt más kultúrából származó népek???? A 70 éven felüli bácsi ölelgeti, csókolgatja, tapogatja a helyi huszonéves lányokat, amenytől nekem felfordul a gyomrom. Nem tudom, mit szólnak ehhez a helyi lakosok, a helyi férfiak és nők -de én nagyon rosszul érzem magam ettől. A bácsin özvegy, jó nyugdíja van, itt háza, nagy telke, dzsippel jár - szóval kapósnak bizonyul. S ha a bácsi oldalát nézem: özvegy, magányos, nincs senkije, itt sokkal jobban él a pénzéből mint odahaza - elítélhető azért, mert egy kis fiatalságot, boldogságot akar vásárolni??? Biztos, hogy nem. De ilyenkor mindig felteszem a kérdést magamnak, vajon én is ilyen vagyok, én is ilyennek látszom a helybéliek szemében?? Helyi karibi szokás szerint már számtalan jelentkező van, aki "boldoggá tenne" itt engem - de a lehető legtávolabb tartom magam ettől. Gyönyörő huszonéves fiúk jelentkeznek, hogy szívesen lennének a helyi férjem - de ahelyett, hogy ettől vidám lennék, borzasztóan elszomorít....
Több üveg rumot fogyasztott el Nelson a buliban és Erica is kellően ellazult állapotban volt, mikor arra gondoltunk,hogy fejezzük be a vedelést, mielőtt elfajul a dolog... Nekem mindig az jár a fejemben, hogy hogyan fogok egy részeg helybélivel felmotorozni éjszaka a hegytetőre, úgy, hogy ne dögöljünk meg mindannyian az árokban :-( De végül is épségben hazaértünk, de Nelson annyira dühös volt, hogy otthagyott minket minden szükséges védelem nélkül -amit most nem neveznék nevén-, és visszamotorozott a faluba.
Nyugovóra tértünk - s most vasárnap reggel van, s várjuk mi lesz???? Nelson ismét megjelent két liter tejjel és elmondta, hogy ha le akarunk menni a faluba, hívjuk fel telefonon és feljön értünk - hát majd meglátjuk....
