Órák óta a bequiai bálnacsont-bárban ülök és netezek... A bérelt házacskámban nincs internet-kapcsolat, így hát sorra járom a helyi bárokat, éttermeket, hogy netezni tudjak. Szerencsére mindenki igen toleráns... A Bálnacsont bárban már órák óta ülök és nem rendeltem semmit, mégis mindenki kedves és mosolyog... Itt aztán nincs fogyasztás-kényszer, molesztálás vagy a pincérek serte-pertelése... Érezd jól magad, örülünk, hogy itt vagy, reméljük, jól érzed magad -mondja mindenki, ismerős és idegen, bárhol is vagy... Nagyon laza itt élni, s igen szimpatikus a helyiek viszonyulása az idegenekhez. Valóban azt akarják, hogy otthon érezd magad, s mindenki, mindenhol segít.
A képen egy helyi árus bálnacsontjai láthatók, amely mindig szomorúsággal tölt el. Miközben egy barátom, Toma Brüósszelben küzd a bálnák vadászása miatt, itt szuvenírként árulják a bálnacsontokat.
A Bálnacsont Bárban is csináltam sok fotót- na persze, most nem tudom kinyitni a fényképezőgépem ajtaját, hogy kivegyem a kártyát és feltöltsem a képeket, pedig ezt Tomának megígértem. Itt bálna-gernc-székek vannak, bálnacsont bejárat... Mindig kiborulok a látványától... De Toma, akivel Skype-n beszélgem, megnyugtatott, ha csak találták a csontokat és nem ölték meg érte az állatot, akkor nem ciki, ne görcsöljek azon, hogy éppen egy bálna-gerinc-darabon ingyen-wifizek...
De Toma azt is kérte, hogy küldjek neki fotókat... Előbb-utóbb meglesz,ahogy megküzdöma technikával.....
De a téma felkeltette az érdeklődésem, szóval, leírom, mit tudtam meg a bequiai bálnavadászatról... remélem, nem értettem félre semmit, mert magyarul és angolul is kérteminfókat..Ezek szerint:
Több évszázados hagyománya van Bequia szigetén a bálna-vadászatnak, ugyanis minden év februárjában a bequiai öbölbe beúsznak a bálnak... S akkor a helyi lakosság - több száz éve betelepített fekete rabszolgák leszármazottai élnek itt, de gyanítom, a bálnavadászatot a volt helyi őslakos /azaz Dél-Amerikából valaha ide vándorolt/ indiánoktól vették át.
Tehát amikor a bálnák beúsznak ide, az emberek apró kis csónakokkal kimennek az öbölbe és szigonnyal vadásznak bálnára. Hihetetlen látvány lehet, az a hatalmas nagy állat és a kis csónakokkal őt megtámadó emberek... Ha így van, a küzdelem akár egyenlőnek is tekinthető.... A legnagyobb bálnavadász bácsi másfél éve meghalt, ő tudna mit mesélni... Újabban már előfordul, hogy hiába várják az állatot, nem jön, vagy kevés jön, vagy nem tudják elejteni... Mert itt állítólag évente csak egy bálnát ölnek meg, face to face, közelharcban.... Ilyenkor persze végben úszik a tenger... Bequiai mellett vagy egy apró sziget, ott dolgozzák fel a bálnát, s mégpedig minden részét, egyetlen porcikája sem megy veszendőbe... Ez itt egy nagy ünnep, s gondolom, a férfiasság próbája is egyben... Sajnálom szegény bálnát, főleg, hogy a japánok túlvadászása miatt kihaló-sorsra jutott, többek között a Greenpeace ez ellen lép fel igen radikális módszerekkel, szerintem, helyesen... Néhány éve egy magyar nő is volt azon a hajón, amely megtámadott egy japán bálnavadász hajót s majdnem elsüllyesztették őket... azaz majdnem odavesztek a Greenpeace-aktivisták...Minden tiszteletem azoké, akik ilyen radikális módon is fel mernek lépni...
Tegnap Donnakával a legmagasabb hegycsúcsot másztuk meg, ahonnak sok Grenadine-sziget s még
más caribi sziget is látható... Könnyű túra volt, s végig-néztük a sziget teljes flóráját a füvektől, a kaktuszfán át a mérgező fákig.... Remélem, lesz még alkalmam itt túrázni, mert ez teljesen más élmény, mint feküdni a fehér homokos standon és süttetni a hasam... Na persze, az sem rossz :-)
Donaka lába és a Grenadine-szigetek
A hegytetőn... Mögöttem Bequia kikötője, ahol éppen egy óceánjáró luxushajó /is/ horgonyoz.,
