De megígértem, hogy írok a karibi utolsó napokról...
Indulásom előtt Krisztina még csinált rólam néhány búcsú-képet, ha mégsem térnék vissza a richmondi akadémiára:
Ez az a hely, ahol olyan sokat üldögéltem, nappal és este is... Ültem és néztem a Karib-tengert, s azon gondolkodtam, merre visz tovább az utam... Reméltem, hogy sok szigetet végig-járok, és hát a lehetőségekhez képest igazán nem panaszkodhatok....
A függőágyba most először heveredtem bele, mert ez a staff részlegen van kiakasztva. A tábor tanárai, vezetői dolgoznak heti hat nap, napi 10-12 órát, s van aki már évek óta csinálja ezt. Ha csak egy mód volt rá, nem zavartam őket a szabad idejükben, még akkor sem, ha mindegyikükkel kifejezetten jó volt a kapcsolatom.
Mikor az első napon Union szigeten elmentünk motorcsónakkal az esti partira, még nem tudtam mi vár rám... 12-en ültünk a csónakban és úgy téptünk végig a tengeren, hogy mindannyian csurom vizesek lettünk. A dobosok alig tudták megóvni a hangszereiket a felcsapódó tengervíztől.
Megérkezés után Harris kapitány és a többiek elkezdték a tábortüzet előkészíteni én meg ruhástól lefeküdtem a homokba, fejem alá tettem a kis táskámat, melyben az összes vagyonom, bankkártyáim és útlevelem volt és elaludtam a fáradtságtól.
Dwait a kép előterében - naplementekor Union szigetén. Dwait az RVA-s /Richmond Vale Academy/-s jó cimborám, Jonathán javaslatára lett az idegenvezetőm a Grenadine-szigeteki szép napokon. Itt még nem tudtam, hogy milyen szerencsém van: igazi profival találkoztam, aki hihetetlen tökéletességgel végezte a vállalt feladatát, miközben egy pillanatra sem volt más, mint egy vérbeli, laza karibi ember :-)
Mikor kb. két óra múlva felébredtem, azt láttam, hogy tőlem 10 méterre ül Dwait, Captain Harris és még egy srác a csónakból, és arra várnak, hogy magamhoz térjek. Eszük ágában sem volt zavarni. Csendesen beszélgettek.... Mikor felébredtem, megkérdezték, hogy készen állok-e a partira, s az igen válasz hallatán nekivágtunk egy őrült éjszakának.
Union sziget- a Grenadine szigetek /St. Vincent és a Grenadines szigetek/ legnagyobb tagja. Itt, ellentétben a vulkáni talajjal rendelkező Szt. Vincenttel, ahol fekete a homok, hó fehér. Több hónapos Richmond Beac-i fürdőzés után nagyon furcsa volt látni ezt a ragyogást.
A közelben állt egy állítólag 14 millió dolláros, 3 emeletes yacht, amelyről majd tucatnyi dél-amerikai fiatal jött át az öbölbe. Valamiért nagyon meg voltak őrülve, mindenki beöltözött valami vad jelmezbe, s kezdődött a tánc, ének, dobszóló, tábortűz, gitárszóló, őrjöngés... Vacsora, italok, dizsi-havaj - ahogy itthon mondják. Éjféli buliztunk, fergeteges hangulatban - bár én még mindig annyira fáradt voltam, hogy többször elaludtam a tengerparti medence bárjának foteljében :-)
Hát igen... az a búcsúeste és éjszaka csütörtökön a Ricmond-i tengerparton nehezen lesz felejthető :-) Most jut eszembe, azokról az órákról, nem sokat írtam, de nem is fogok :-)
