Úszómester és Talent-show helyezett lettem, s mindez egy nap alatt :-)

Szombat kora reggel egy kis csapat indult Stinával a sziget észak-keleti csücskébe, Owia Salt Pond-ra, ahol egy garafuna kulturális találkozóra került sor helyi és New York-i garafunák között. Szerencsémre a lovász Krisztint és engem vitt magával Stina, meg még két helyi férfit, az egyikük szintén garafuna, a dobos raszta man, akit már ismerem.

  A mai napi első sokkot, a taxi-sofőr srác okozta. Vadiúj mikrobusszal, a nyakában, ujjain, karján kb. egy kilogramm fux-szal, drága, amerikai ruhákban, a legjobb Canon fényképező-géppel érkezett a fuvarra. Megkértem, engedje meg, hogy lefotózzam, mert azért mégis csak sokkoló látvány ez a munkaruha... Nekem egy szaros cipőm van a disznókhoz, meg egy kinyúlt pólóm, olcsó gatya. Lehet, hogy ott rontom el??? / A képen jobbra Savi, a malawi lány/

S bár oda-vissza hat óra az út, mégis nagyon örültem, mert kiszabadultam a táborból és ismét végignézhettem a sziget összes települését az autóból.
Owia Salt Pond egyedülálló természeti képződmény, egy kis sziklás öböl az Óceán partján, ahol halak, rákok élnek, meleg a víz és nem csapnak be a hullámok... Mögötte az Atlanti  óceán dübörög.. A  hely az általam eddig látott első olyan turisztikai érdekesség, amely méltó módon van kezelve - kivéve persze a vulkánt, amelyet meghagytak az eredeti állapotában, még kiépített turista út sem vezet hozzá, csak egy pici gyalog-ösvény.
Legnagyobb megdöbbenésemre az Owia Salt Pond-i rekreációs park megépítését  az Európai Unio finanszírozta, a helyben dolgozók sem tudták megmondani, miért? Fogalmam sincs, hogy mennek ezek a dolgok... Miért fizeti az EU egy világ végi kis szigetecske szabadidős parkjának kiépítését? Örök rejtély...

  Íme, a bizonyság: az EU részvétele a rekreációs park építésében

A New York-i garafuna csoport nem érkezett meg időben, hát mi mást tehettünk volna, mint órákig úszkáltunk... Azaz úszkáltunk mi, európai lányok, de a helybeli feketék be sem jöttek a vízbe. Sem Gilroy, sem Walton, sem a malawi /fekete-afrikai/ Savi, aki nem mellesleg sport-oktató és otthon is az óceán partján lakik, nem tudnak úszni, a vízbe sem mennek be és nincs fürdőruhájuk sem.
Ezt soha nem fogom  megérteni...
De persze, nagy volt a kihívás számomra. Aki ismer, tudja,hogy meg tudom csinálni: ruhástól becsaltam őket a vízbe és mindhármukat úszni tanítottam. Savi sportruhában, Walton ruhában /egy ideig :-/, Gilroy alsógatyában és kötött sapkában próbálkozott legyőzni az irtózását a víztől.

Itt éppen Gilroyt /alsógatyában és kötött sapkában/ csalogatom be a vízbe. Mentségére legyen mondva, hogy a fenékig érő hosszú raszta haját féltette a tengervíztől.

Két óráig tanítottam őket úszni - de inkább csak arra,hogy érezzék jól magukat- s a végén, már négyen játszottuk a nyakig érő vízben a Balatonról ismert halacskás játékot. Nagy sikerélmény volt nekem és nagy boldogság nekik :-))
Megbeszéltük, hogy folytatom az úszó-leckéket. Én nem vagyok valami nagy úszó, maximum kétszáz métert tudok egyszerre leúszni, de azt, hogy valaki a Karib-tenger partján úgy élje le az életét, hogy be se megy a vízbe, nem tudom elfogadni...

 A kezdet az  Owia Salt Point-i öbölben: Walton ruhában, én bikiniben, Gilroy és Savi szintén ruhában. Walton később levette a ruháit, Gilroy pedig a kötött sapkáját, Savi magán tartotta mindkét pólóját és sportnadrágját is.

Este Talent-show /Tehetség-kutató műsort/ adtunk, három-tagú zsűri pontozott és mindenkinek, diáknak, tanárnak fel kellett lépni. Én egy fekete spirituális dalt, a Motherless child-ot  /Anyátlan gyermek/ adtam elő, s bár sem angolul, sem énekelni nem jól tudok, a hosszú és kimerítő nap után úgy gondoltam, igazán nincs mit veszítenem és lazán, könnyen adtam elő ezt a szomorú dalt. A versenyt Hynbien, a koreai lány nyerte meg egy korai énekszámmal, s azonos pontokkal hárman lettünk második helyezettek - ami nagy meglepetés volt számomra. A zsűri azt emelte ki, hogy teljes átéléssel adtam elő a dalt, s ezért kaptam két zsűri-tagtól is maximális pontot :-)))

A skinny dog died

Mikor pénteken lementem munka után a standra, a kis üzletnél köszönés helyett így fogadtak:  a skinny dog died / A sovány kutya meghalt/. Olyan váratlanul ért a hír, hogy elsírtam magam.
Minden nap vittem neki ételt, és egyszer már meg tudtam simogatni a fejét... Próbáltam megmenteni az éhhaláltól és az volt a tervem, hogy lassan-lassan megszelídítem, s akkor felcsalom hozzánk a bázisra, és meggyőzöm a táborvezetőt, hogy fogadjuk be. /Korábban is volt két kutya, de az egyik elpusztult. / Végül is Sovi, ahogy én becéztem Soványkát, nem éhen halt, hanem mivel beteg volt, attól múlt ki.
Azóta nem voltam a kis boltnál, de ma elhatároztam, hogy ha tudok, a többi soványságnak is fogok ételt vinni.
Ez az eset megerősített abban, hogy valamit tenni kell... Denis, az olasz lány bíztat, azt mondja, lehet,hogy én fogom elhozni a változást ebben a kérdésben a szigeten. De nem érzem magam felkészültnek a feladathoz...

Sovi, amikor még élt...