22. Dominican Rep.: Paradiso i muerta

Ááááááááááááááááááááááááá! Ma megtanultam motort-vezetni!!!
Nelsonnal megbeszélte Erika, hogy levisz az Óceán- partra, mert az ottani kemény homokon kiválóan lehet motorozni. Mivel nem akartam az általa bérelt dög nehéz 125 köbcentis motoron tanulni,mert az megtartani sem tudom, ezért kibéreltük Ramon 90 köbcentis motorját. Nelson nagyon jó tanárnak bizonyult, türelmes volt, kedves és figyelmes, s elég hamar megértettem, hogy mit is akar mondani. Merthogy ő spanyolul oktatott én meg mindenre mondogattam, hogy si, si, si, azaz igen, igen, igen :-) Így nagyon jól kijöttünk egymással. Ide-oda robogtunk le és fel a a parton, először a srác vezetett, majd később én, aztán elküldött egyedül... Nagyon jó volt, de sajna találkoztam a egy recés törzsű pálmafával- szerencsére csak egy kicsit.... Így csak a tenyerem és a térdem horzsolódott le. Nelson lemosta a vért az óceánból egy használt, piszkos palackkal mert vízzel :-)- hajrá bacik!
S tovább tanultunk.. Nemsokára már az ypsilon fordulást és a kanyarodást is tudtam :-) Nelson nagyon dicsért és igazán elégedett volt velem :-) Persze nagyon fárasztó volt koncentrálni, a térdem sajgott, a tenyerem vörös volt, mert nagyon szorítottam a fogantyút, de hősiesen kitartottam. Nem telt el fél óra sem és már élveztem azt, hogy a pálmafák között, hol napsütésben, hol szitáló esőben száguldozok le és fel s közben figyeltem az óceán hullámait s a pálmafákat....
Nelson többször figyelmeztetett, hogy lassan menjek és hát ezt be is tartottam, mert nem akartam ismét elperecelni. Háromszor sikerült az út végén nagy ívben balra kanyarodni, s ez jó arány... Volt amikor az ottani magas homokban majdnem elestem, de ez a tanulással jár.. Közben rémisztgettem az arra járó családokat, motorosokat, autósokat s főleg a piknikező családokat. De szerencsére nagyon jól tűrték. Visszafelé már a főútra vezető homok-úton is vezethettem, ami nagy kivívás volt, lévén sok ott a hepe-hupa, domb, völgy és a rohangáló gyerekek s kutyák.
Nelson, ez itt a Paradicsom... mutattam körbe a parton, hiszen a világ egyik legszebb táján tanulhattam meg motort vezetni... Si, si - válaszolta Nelson: Paradise i muerta - mondta. A Paradicsom és a halál... Tegnap ugyanis 80 dominikai fulladt bele az Atlanti Óceánba, miközben emigrálni próbáltak Puerto Ricóba, amely amerikai terület.... Több tucat áldozat hulláját már partra sodorta a hullámzás, többek között a samanai ötcsillagos luxushotelnél, de több más településnél is megtalálták a szerencsétleneket. Nem normálisak, mutatta Nelson, s hogy ő sosem vágna neki egy ilyen útnak - igaz, úszni sem tud, de azt hiszem, ez ebben az esetben mindegy... Az Óceán közepén nem sok esélyük van a túlélésre, ha felborul a csónakjuk.... Nagy a szegénység itt, látom a helyi emberek életét. Vannak akik viszik valamire, de a többség, itt vidéken nagyon vacak körülmények között él. Kis fakunyhókban, víz, áram nélkül, vacak ruhákkal, kevés jövedelemmel, rossz táplálkozással. Nagyon sokan próbálnak meg eljutni az USA-ba, de nagyon keveseknek sikerül. A hivatalos beutazás szinte lehetetlen, útlevelet éppen az emigrációs szándék miatt nem nagyon kapnak.....

Három órát tanultam motorozni, ebből kb. bő fél órát pihenéssel töltöttem, nyalogattam a sebeimet.
Nagyon boldog vagyok most, régi álmom teljesült, hogy megtanultam a motorvezetést... S milyen jól esett, hogy a falubeliek vígan integettek és gratuláltak Nelsonnak a tanítványához :-) De hiába az öröm, ez a nap örökre hozzákapcsolódik az éjszaka meghalt dominikaiak emlékéhez...

Ezen az úton tanultam motort-vezetni az Atlanti-óceán partján

Az Atlanti-óceán ma délelőtt

21. Dominican Rep.:Konfliktus-kezelés

Az angol úrral a Típico la Bomba bárban történt veszekedésünk után azt gondoltam, hogy soha többé nem fogunk egymással szóba állni. Eldöntöttem, hogy ha véletlenül összefutunk a faluban, akkor simán átnézek rajta és még köszönni sem fogok neki. Egyik nap éppen Ramon boltja előtt beszélgettünk Erikáékkal, amikor megállt mellettünk a dzsipjével. Nos, hátat is fordítottam azonnal, hogy még véletlenül se kelljen a köszönését fogadnom. Erika viszont rám szól, hogy beszélni akar velem... Kellemetlennek éreztem azt, hogy egy magyar nő legyen udvariatlan egy angol férfival messze Európától, ezért ha vonakodva is, de odamentem hozzá. Ennek főleg az volt az oka, hogy ő szinte senkivel sem tud beszélgetni , hiszen az itteniek közül alig egy-kettő beszél valami keveset angolul, ő pedig semmit spanyolul. Nagyon nehéz így boldogulni... Nekem az a jó, hogy itt van Erika a faluban és ha valami nagyobb gondom lenne, számíthatok a segítségére.
Szerencsére azonnal elnézést kért a bárbeli viselkedése miatt, s elmondta, hogy nagyon sajnálja amit történt. Erre én kiváló angol nyelvtudásommal kb.olyanokat mondtam neki, hogy nagyon nem szeretem őt, egy udvariatlan férfi, nem viselkedhet így egy idegen nővel egy nyilvános helyen és nem akarok vele beszélgetni. Erre ismét elnézést kért többször is: So sorry, mondogatta....
Meg akartam tudni, hogy mi volt az üvöltözésének az oka, mert még soha ilyen kellemetlen helyzetbe nem hozott senki külföldön. Az angol úr elmesélte, hogy azért akarta mindenképpen megnézni a Nelsonnál lévő számlát a fogyasztásunkról, mert rendszeresen becsapják őt a vásárlásoknál. Ezt teljesen elhülve hallgattam, ugyanis nekem soha nem volt ilyen gondom. Az ő tapasztalata viszont teljesen eltérő az enyémtől: mint kiderült, volt rá példa, hogy egy bárban 700 pesót fizetett egy sörért, majd ugyanott, máskor 300-at. Nos, a sör 75 pesóba kerül nekem és a helybélieknek... Ez olyan durva drágítás, hogy nem is akartam elhinni... Elmagyarázta nekem, hogy hol amerikai, hol angol árat fizettetnek vele, attől füg, kinek nézik őt. Mármint az amcsikat kb. tízszeres, az angol turistákat kb.négyszeres áron próbálják lehúzni. Hát ettől olyan ideges lettem, hogy rögtön kibékültem vele, mert beláttam, hogy egyedüliként nagyon nehezen boldogulhat itt és mindenki fejőstehénnek nézni, miközben még csak nem is jómódú turista, hanem alkalmazott egy üdülőtelepen.
Az eset óta ismét jóban vagyunk. Tegnap éppen a falu tengerpartján, azaz óceánpartján lazítottam és angolt tanultam, amikor váratlanul megjelent az angol úr - lelkesen elkezdtünk beszélgetni a helyi életről, s arról, hogy néhány nap múlva indul a keleti partra, mert annak közelében szaporodnak és szülnek a púpos-bálnák. Minden évben több ezer állat jön ide messziről a Dominikai Köztársaság partjaihoz. Januártól márciusig lehet megfigyelni ezeket a hatalmas állatokat. Négy éve Tibor barátommal mi megnéztük ezt a felejthetetlen látványt. Egy kisebb hajóval kimentünk az Óceánra bálnalesre. Nos, itt volt az alkalom, hogy az angol urat figyelmeztessem, hogy vigyázzon a fizetéskor. Helyiek hada vadászik a turistákra, megígérve, hogy nem kell órákat várniuk arra, hogy feljussanak a hajók egyikére - s bizony, miközben ezt az ígéretüket nem tudják betartani, többszörös árat kaszálnak le a gyanútlan idegenről :-( Legalábbis mi ezt tapasztaltuk Tibor barátommal négy évvel ezelőtt.

Kutya húsöl a parti homokban

A héttérben Nelson háza, előtte egy rokona, a kutyája és Erika

Szálloda az Atlanti-óceán partján

Folyóparti kikötő: innen indulnak a kirándulók a mangróve-erdei vizitúrára