Nelsonnal megbeszélte Erika, hogy levisz az Óceán- partra, mert az ottani kemény homokon kiválóan lehet motorozni. Mivel nem akartam az általa bérelt dög nehéz 125 köbcentis motoron tanulni,mert az megtartani sem tudom, ezért kibéreltük Ramon 90 köbcentis motorját. Nelson nagyon jó tanárnak bizonyult, türelmes volt, kedves és figyelmes, s elég hamar megértettem, hogy mit is akar mondani. Merthogy ő spanyolul oktatott én meg mindenre mondogattam, hogy si, si, si, azaz igen, igen, igen :-) Így nagyon jól kijöttünk egymással. Ide-oda robogtunk le és fel a a parton, először a srác vezetett, majd később én, aztán elküldött egyedül... Nagyon jó volt, de sajna találkoztam a egy recés törzsű pálmafával- szerencsére csak egy kicsit.... Így csak a tenyerem és a térdem horzsolódott le. Nelson lemosta a vért az óceánból egy használt, piszkos palackkal mert vízzel :-)- hajrá bacik!
S tovább tanultunk.. Nemsokára már az ypsilon fordulást és a kanyarodást is tudtam :-) Nelson nagyon dicsért és igazán elégedett volt velem :-) Persze nagyon fárasztó volt koncentrálni, a térdem sajgott, a tenyerem vörös volt, mert nagyon szorítottam a fogantyút, de hősiesen kitartottam. Nem telt el fél óra sem és már élveztem azt, hogy a pálmafák között, hol napsütésben, hol szitáló esőben száguldozok le és fel s közben figyeltem az óceán hullámait s a pálmafákat....
Nelson többször figyelmeztetett, hogy lassan menjek és hát ezt be is tartottam, mert nem akartam ismét elperecelni. Háromszor sikerült az út végén nagy ívben balra kanyarodni, s ez jó arány... Volt amikor az ottani magas homokban majdnem elestem, de ez a tanulással jár.. Közben rémisztgettem az arra járó családokat, motorosokat, autósokat s főleg a piknikező családokat. De szerencsére nagyon jól tűrték. Visszafelé már a főútra vezető homok-úton is vezethettem, ami nagy kivívás volt, lévén sok ott a hepe-hupa, domb, völgy és a rohangáló gyerekek s kutyák.
Nelson, ez itt a Paradicsom... mutattam körbe a parton, hiszen a világ egyik legszebb táján tanulhattam meg motort vezetni... Si, si - válaszolta Nelson: Paradise i muerta - mondta. A Paradicsom és a halál... Tegnap ugyanis 80 dominikai fulladt bele az Atlanti Óceánba, miközben emigrálni próbáltak Puerto Ricóba, amely amerikai terület.... Több tucat áldozat hulláját már partra sodorta a hullámzás, többek között a samanai ötcsillagos luxushotelnél, de több más településnél is megtalálták a szerencsétleneket. Nem normálisak, mutatta Nelson, s hogy ő sosem vágna neki egy ilyen útnak - igaz, úszni sem tud, de azt hiszem, ez ebben az esetben mindegy... Az Óceán közepén nem sok esélyük van a túlélésre, ha felborul a csónakjuk.... Nagy a szegénység itt, látom a helyi emberek életét. Vannak akik viszik valamire, de a többség, itt vidéken nagyon vacak körülmények között él. Kis fakunyhókban, víz, áram nélkül, vacak ruhákkal, kevés jövedelemmel, rossz táplálkozással. Nagyon sokan próbálnak meg eljutni az USA-ba, de nagyon keveseknek sikerül. A hivatalos beutazás szinte lehetetlen, útlevelet éppen az emigrációs szándék miatt nem nagyon kapnak.....
Három órát tanultam motorozni, ebből kb. bő fél órát pihenéssel töltöttem, nyalogattam a sebeimet.
Nagyon boldog vagyok most, régi álmom teljesült, hogy megtanultam a motorvezetést... S milyen jól esett, hogy a falubeliek vígan integettek és gratuláltak Nelsonnak a tanítványához :-) De hiába az öröm, ez a nap örökre hozzákapcsolódik az éjszaka meghalt dominikaiak emlékéhez...
Ezen az úton tanultam motort-vezetni az Atlanti-óceán partján
Az Atlanti-óceán ma délelőtt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése