Hat heti kemény farmer-munka után kaptam néhány nap szabadságot, egyedül én a táborban... A többieknek a szoros időbeosztás miatt nincs szabadsága, csak a program vége-felé. Először St. Lucia szigetére akartam átmenni és viszonylag olcsó repjegyet sikerült találnom, viszont az interneten csak 4-5 csillagos szállásokat találtam, s olyan drágán, amit nem tartottam megfizethetőnek :.-( Vendégházba szerettem volna menni, de az ittenieknek nincs kapcsolatuk, mert nem járnak át erre a szigetre, amely egyébként mellettünk van közvetlenül és állítólag még a Grendadin-szigeteknél is szebb, felkapottam és persze drágább is. Igy aztán arra gondoltam, hogy a Grenadinok egyikére, a legközelebbi szigetre Bequara megyek át, ez komppal 80 perc távolság. Kaptam öt szabad napot s már reggel fél nyolckor úton voltam Kingstown felé, mert onnan indul a komp. Délelőtt tíz órakor még mindig a hozzánk legközelebbi településen, Chateaubelairban vártuk a helyi kisbuszt, három társammal együtt. Egyikük megunta a várakozást és visszafordult... Jöttek a kisbuszok, de mind tele volt és egyikre sem fértünk fel. Két és fél óra várakozás után feltolakodtunk egy félig tele buszra, némi könyökharc árán. Szóval kevéssel dél előtt, azaz kb. négy órával az indulásom után megérkeztem a tőlünk 60 kilométerre levő fővárosban. Először bankba mentünk, mert mindannyiunknak szüksége volt készpénzre... Két különböző bankban, összesen 6 alkalommal próbáltam pénzt felvenni,de az automata elutasította. Diego javasolta, hogy menjünk el egy fagyizóba, ott van ingyen net, és hívjam fel a Citibankot Budapesten... A gépem nem találta biztonságosnak a kapcsolatot, tehát keresnünk kellett egy net-kávézót - talán egy ilyen van Kingstownban. Diego Skype-kapcsolatáról és az ő költségére összesen hatszor beszéltem Budapesttel, s mindig megszakadt a vonal... Kiderült, hogy olyan kevés pénz van a számlámon, hogy ezért utasítja el a helyi bank a pénzfelvételt. Nagy nehezen öszehoztunk két számlámról 200 USA dollárt, és biztosítottak, hogy most már nem lesz baj... Persze lett, továbbra sem jutottam hozzá a pénzemhez. Közben újabb két óra telt el. Teljesen kiakadtam.. Sorba álltam egy ügyintézőhöz, de mivel kb. 50-en voltak előttem és mert nem volt biztos, hogy egy nem működő bankkártyával egyáltalán fel tudok venni készpénzt, ezért eldöntöttem, hogy lemondok a vakációmról.... Elmentünk ebédelni, mert már mindenki éhen akart halni - az ebédet és egy üdítőt még ki tudtam fizetni a maradék pénzemből, amelyet hetekkel ezelőtt vettem fel... Egy helyi kis kifőzdében ettünk, igazán nagyon jó ételeket /én egy salátát csak/, és nagyon kedves, készséges kiszolgálásban volt részünk :-)
Ez után elhatároztuk, hogy visszatérünk a bázisra. Újabb várakozás a tűző napon, és végül szabályos közelharccal felverekedtük magunkat a visszafelé jövő buszra, amelyben 35-en utaztunk, kb. 22 helyen... Nem csak az ajtón, de a kisbusz ablakán is másztak be az emberek... Teljesen készek voltunk, mert ilyen tolakodást még nem láttunk. Itt a szigeten ez teljesen elfogadott dolog: az erősebb, gyorsabb eléri amit akar, a gyengét, a lemaradót nem sajnálja senki. Elég furán éreztem magam, mint egyetlen fehér, aki tolakszik és lökdösődik a helyiekkel. Szerencsére ők ezt nem vették rossz néven. A szokásos 80 perc alatt, több,mint két órát tartott visszafelé az út a sok leszálló, megálló miatt, pokoli hőségben. Mire megérkeztünk, a fehér pólóm koszos volt és majdnem csavarni lehetett belőle az izzadtságot. A táborba visszaérve általános megdöbbenést keltett felbukkanásom, de mivel már mások is jártak úgy, hogy nem tudtak pénzt felvenni, nem lepődtem meg a gondokon. Lerohantam fürdeni a tengerbe, hogy valahogy elfelejtsem ezt a napot - s egy gyönyörű naplementében volt részem - este hat órakor. Itt most az esős évszak van és korán besötétedik. Gondoltam, gyorsan intézkedek a pénzem miatt - de ma este internet-kapcsolat sem volt a táborban.
Teljes káosz - legalább is én úgy érzem...
De megtudtam, hogy hétfőn sztrájk lesz a szigeten, mert kevés a pénzük az embereknek és most fellázadnak - abszolút megértem őket. Talán a sztrájk miatt volt az a rengeteg ember a bankokban, a várorban, a buszokon - mindenki csomagokat cipelt haza,a szokásosnál is többet.. Készülnek a hétvégére és a jövő heti sztrájkra - én pedig készülök a holnapra, úgy,hogy elmegyek aludni,hogy elfejtsem ezt a rengeteg stressz és a csalódást, ami amiatt ért, hogy félbe kellett szakítanom a vakációm...
Hoppá, van internet, gyorsan elolvastam a leveleim, s mi várt: egy nagyon kedves ismerős család két kamasz gyerekkel holnap reggel elhagyja Magyarországot, több éves próbálkozás után végre az apuka a szakmájában kapott állásajánlatot Angliában. Két nap alatt összecsomagoltak, elmennek, s a gyerekek már ott kezdik a tanévet :-((( Miért hagytuk, hogy így legyen???????????????
A standra menet mindig megcsodálom ezt a szép fát - amelynek sajnos, nem tudom a nevét.... Hatalmas példány, hatalmas, kisebb labda-méretű terméssel
Kocogók a parton: csak a Richmond Vale Academy tagjai lehetnek - a helybéliek nem kocognak
Louis, a spanyol srác, aki spanyolra oktatja az Equador-csapat tagjait
