Anne szervezésében nyolcan vágtunk neki a privát kalandnak: elindultunk a sziget belsejébe, hogy megnézzük a Trinity-fallt. /Trinity vízesést/. Stinának égnek állt a haja, ugyanis ez az a látványossága a szigetnek, amely a második legtöbb látogatót vonzza /az első a vulkán/, s ahol évente átlagban hárman fulladnak bele a vízbe...
Sajnos, az akadémia első csoportjának egyik helyi, vincentián diákja is megfulladt. Azóta ez egy tiltott hely számunkra, illetve minden esetben túravezetővel mehetünk csak oda, s még így is mindenki fél, nehogy baj legyen...
Az út odafelé tőlünk kb. 2 és fél óra gyalog, s ahogy az itt megszokott, az út mentén rengeteg gyümölcsfa van. Most is ettünk rengeteg guavát, mangót - s még kókuszdiót is találtunk,melyet Franklin, a túravezetőnk szakszerűen feldarabolt a macsetéjével.
Túra az esőerdőben: két hónap alatt már harmadszor csinálom végig, már profi kezdek benne lenni. Franklin, aki több, mint ötvenszer vezetett túrát ehhez a vízeséshez /három van ezen a szigeten!/ és több mint százhúsz alkalommal csinálta végig a vulkán-túrát, elmondta, hogy nem csak fizikai erőnlét kell ezekhez a megmérettetésekhez, hanem mindenek előtt szellemi erő...
A vízesés három látható szakaszon hömpölyög a sziklák között és mindhárom részbe bementünk - már aki akart, meg aki mert. Franklin nagyon vigyázott a csapatra, először mindig ő megy be a problémás részékre, s mi csak akkor mehetünk, ha ő megengedi...
Hatalmas ereje van a vízesésnek, sok örvénnyel dúsítva s bizony odacsap a víz a sziklaperemhez... Szóval, észnél kell lenni nagyon, de még így is elég lehet egy rossz mozdulat...
A víz sodrásában, egymásba kapaszkodva próbáltuk ki erőnket:
Hazafelé az úton: Franklin és az ő macsetéje:
Szerencsére minden gond nélkül csináltuk végig a túrát és boldogan bandukoltunk haza, hogy utána mindenki ájultan heverjen a nappali kanapéján.
A fotókat Szép Judit készítette
