Nagyon jó hír :-) Alig várom már, hogy megölelhessem a fiaimat és velük együtt keressük a húsvéti tojásokat a hétvégén a kertemben :-)
S micsoda ébredés!!!! Éppen elcsíptem a neten azt a hírt, hogy végre lemondott Márnemdoktor Snitt Pál, a magyarok miniszter-elnöke, a csaló, gyáva!!! Vigyorgok itt, mint a vadalma, ami nem annyira jó, mert itt a faluban és a házban, ahol élek és ahol szerettek két és fél hónapig, azt hiszik, hogy az elutazás miatt vagyok ilyen boldog...
Nehéz elválni... Tegnap le akartam írni, miért szeretem a dominikai egyszerű embereket, de nem tudtam, mert a blog állandóan vacakolt...
Szóval, egy eset: tegnap együtt beszélgettünk a parton Erikával, Félix-szel, Nelsonnal és még több helybélivel, olyanokkal is, akiket most láttam először. Vasárnap délután volt, ilyenkor azért sokan jönnek le a partra - ez itt az egyetlen kikapcsolódási lehetőség. Már majdnem sötétedett, amikor egy ismerőssel elmentünk motorozni, végig a Playa Rohelió bal-oldalán, hogy elbúcsúzzam attól a part-szakasztól is, mert most úgy érzem, soha többe nem fogom látni :-( Két perc múlva hihetetlen felhőszakadás tört ki - napok óta zuhog, de eddig inkább csak éjszaka - , hát mi mást tehettünk volna, mint bementünk fürdeni az Atlanti óceánba :-) Szürkeség, a vízre csapódó millió esőcsepp, hullámok, meleg.... csodás volt.. Majd ronggyá ázva, de tényleg: nem csak a ruhámból, de még a számból is folyt ki az esővíz, ami az orromon át folyt be...visszamotoroztunk a gyülekezőhelyre, de a többiek már elmenekültek. Egy közeli kis házban vártak, két tányér meleg levest és egy bögre forró kávét tuszkoltak belém, leültettek, megszeretgettek :-) Mikor elállt az eső, Nelson hazavitt motorral - eddig ő vigyázott a táskámra, s minden más cuccomra...
A ház, ahol a levest kaptam az egyik legrozogább, ez egyik legszegényebb család lakja: két szobájukban is jártam tegnap, és egyikben sincs egyetlen darab bútor sem!!!! A levest is állva ettem, a falon volt egy deszka, arra tettem rá a tányért. Ezek és a hozzá hasonló emberek a legjobbak itt, a pálmafás-tengerpartos,csodálatosan szép országban... Nem a turista-helyek, nem a luxus-szállók, nem a pénzlenyúló seggfejek, nem a 64 kilobájtos pasik, hanem ők. Tudom,hogy ma délután és este, amikor búcsúzom tőlük, végig fogom sírni a falut...
A Playa Rohelio - a pálmafák alatt a kis házak... a legszegényebb és legnagyszerűbb emberek, akiket valaha megismertem itt...
Andalízával a Holtak strandján. Ez a hölgy az egyik legjobb barátunk volt itt. Rengeteget tanultunk tőle és nagyon sokat segített nekem és Zsuzsának is. A képen éppen most jön ki a tengerből - kis koktélruhájában, fehérneműben. Az itteniek nem használnak fürdőruhát, a víz lefolyik a ruhájukon és húsz perc múlva már szárazan mennek tovább... Ezt tette Andaliza is.
Colassa, másik nagy barátnőm, a háza előtt
Bagettet gyúr egy helyi srác a Rio San Juan-i francia vendéglőben
Majom-szállító ketrec egy helyi asztalosnál
Ocalia háza
Ez Super! Wilfredo a kisfiával az éppen átvett árukészlet előtt
