3. Dominican Rep: Kerti parti

Nelson háza az Atlanti óceán partján, a saját földjükön. Előtérben Erika Wedig, vendéglátóm, Nelson nagybátyja és kutyája

3. Kerti party

Erika házát méretes kert veszi körül, amely egyre szebb. Rendszeresen ültetnek bele pálmákat, banánfákat, narancsfákat, virágzó bokrokat, veteményeznek zöldségeket.
Mivel azonban a talaj sziklás és kevés a termőföld, sok növény kipusztul és kezdődik újra a körforgás. Már termőföldet is hozzattak többször, de az drága és kevés is van. Tehát első fellelkesedésünkben ásattunk Nelsonnal egy komposztgödröt és ünnepélyesen beledobáltuk az első maradékunkat: hagymás, zöldpaprikás tojás volt az első napon a reggeli, szóval, volt mivel felavatni a komposztot s ezt vidám fotózásokkal egybekötve tettük meg :-)
Nelsont megkértem, hogy majd a levágott flüvet is ide dobja, amit megígért és remélem, be is tart, mert egyébként a faluban nem ismerik és nem használják a komposztálást. De remélem, Erikának fél év múlva már legy egy adag sajat készítésű földje, amit a palántákra kiszórhat. Otthon nem teszünk trópusi növényeket ide, de azt hiszem, azért mert azokat különféle vegyszerekkel /és gázokkal/ kezelik a szállítás során - itt erről szó sincs, hiszen a helyben termesztett zöldségeket-gyömölcsöket fogyasztják. Szóval, lehet, hogy felbátorodom és ezek héját és belehajigálom a komposztba - azt tudom St. Vincentről, hogy a citrusféléket nem lehet beletenni/, s majd meglátjuk...
Körbejárva a kertet a bokrokon eszméletlen nagy és kövér hernyókat találtunk, fekete-piros színűek, kb. 10 cm hosszúak és vagy 2 cm. szélesek - hát nem volt mit tenni, ki kellett nyírni őket :-( Több növényt már felfaltak, szóval, nincs mese.... :-(
Már magokat is elvetettünk kis poharakba és a Bettinától és Jánostól kapott gyümölcsfa-magok, pálma -fiókák is elásva - reméljük, legalább néhányuk megered. Erika évekig kínlódott például a banánokkal és most több közülük megtáltosodott és már terem is szépen, szóval, lesz mit enni, nem kell venni... A banán szerencsére nagyon igénytelen egyébként, szóval jók a kilátások. Enni való és sütni való banánok is fognak már teremni, de van a kertben zöld narancs és papaya fa is, s érkezésünkkor nagyon szép volt kétféle csípős paprika és terem a fekete-paradicsom is egy-két szemet, amely még tavaly őszről maradt meg. Azonnal felfaltuk a termést, de a magokat gondosan kiszedtük és igyekszünk szaporítani őket. Ültetni fogunk sütőtököt is, a rézsúton, amely a nyugati oldala a kertnek, kítűnő helye lesz - már ha megmarad.
A kertben 12 tojást talált Nelson, amelyet a szomszéd tyúkjai tojtak ide :-) Ma reggel ezt ettünk meg, nagy elégedetten az éjszakai kukorékolás kárpótlásaként. Nelson elrohant tejet venni, aminek nagyon örültem, mert szükségem van rá. Erikával felforraltuk a tejet és cukros, rumos tejből degeszre tömtük a hasunkat és még igyekszünk kefírt is készíteni belőle, meglátjuk, sikerül-e? A rum sajnos elfogyott mára, 4 nap alatt ittunk meg 1,75 literrel, amely soknak tűnik, mivel ketten fogyasztottuk, de nem volt sok :-) Szóval, ma már megkértük Nelt /ez Nelson beceneve/, hogy ha jön fel a faluból, hozzon még egy gallon rumot, meg kétszer két liter hideg sört, nehogy már itt szomjazzunk ebben a hideg, 25 celsius fokos karibi télben

Erika háza teraszán Nelsonnal reggelizünk

2. Dominican Rep.: Élet a hegyen

Erikával becuccoltunk a házába, amelyet tavaly ősszel lezárva hagyott itt. Az elmúlt hónapokban az ingatlanra a helyi srác, Nelson vigyázott. Neki van a kertben egy külön szobája, s ott szokott aludni, s gondozza a kertet, vigyáz az értékekre. Erre sajnos itt szükség van, mert a lopás, betörés és más erőszak is jelen van ebben az országban, éppen ezért a bankokban, de a maszek pénzváltóknál is fegyveres őrök vannak és a gringók településeit is gépfegyveres őrök és sorompók védik. Jánosék családi szállodája is egy ilyen őrzött parkon belül van, s éjjel-nappali őrzéssel védik a bentlakókat. Érkezéskor rögtön összebarátkoztunk a testőrökkel, hiszen nekik ismerniük kell mindenkit. A helyi vezetőjük egy haiti srác, aki kreolul, angolul, franciául és spanyolul is beszél - s rögtön tőle kaptam az első ajánlatot, hogy legyek a barátnője... Nos, ez gyorsan ment :-) Kedvesen és határozottan le lehet zárni ezeket a témákat s az élet megy tovább, nincs harag.... Pedro /mert itt így hívják a srácot/ márciusban készül haza Haitire és nagyon meglepődött, hogy én is oda tartok, s felajánlotta, hogy segít és/vagy elkísér :-) Mellette nem kell félnem, mert ő is fegyveres... Nem is tudom, ennek örüljek-e vagy sem, de azt hiszem, inkább az előbbi a szerencsés... Nos, majd meglátjuk. Erika nagy haver mindenkivel, így Pedróval is, szóval megbízhatónak látszik ez a kapcsolat is.
Erika házában először áramot is vizet kell biztosítani. Az elektromos áramot napkollektor segítségével állítja elő különböző elektromos kütyük közbeiktatásával ami őszine elismerést váltott ki belőlem, hiszen köztudomású, hogy nem vagyok e szerekezetek nagy barátja.
Erika viszont egyedül is megküzd ezekkel a dolgokkal - s nincs is más választása, hiszen a férje két hét múlva érkezik ide s Nelson pedig semmihez nem ért... A vizet egy kicsike szivattyúval a patakból emeli fel a kisház alatti ciszternába és onnan jön a ház fürdőszobájába és konyhájába - ebből mosogatunk és zuhanyozunk. Főzéshez esővizet használunk, inni pedig vagy forralt vizet vagy a faluból gallonokban felhozott vizet használunk. Minden nagyon praktikus, energia-takarékos és olcsó. Ha Európában beüt a krach, Erika férjével ide tutt jönni és olcsón megélni.
Első nap még áram nélkül telt, hihetetlenül praktkus elemes illetve pörgetéssel feltölthető, elem nélkül lámpákkal mászkáltunk éjjel a házban - nagyon kellemes volt... Rádiót nem hallgatunk , a TV-t egy korábbi betörésnél elloták, úgyhogy ez itt a béke szigete, tényleg... Ami a zajt okozza az elsősorban a szomszédos nyaraló vendégei, akik már első este bömböltették a zenét és óbégattak hozzá rendesen, és a házban élő/dolgozó helyi dominikai férfi kakasai és tyúkjai, akik éjjel-nappal zajonganak. Első éjjel fél háromkor kezdte egy kakas - és onnan nem volt megállás, többé nem lehetett aludni, felkukorékolták az egész környéket. Mivel ez egy nyaralóhely a falu fölött, a domboldalon, itt nem is lehetne állatot tartani, de úgy tűnik, az irányítás lassan kicsúszik az itteni német ingatlan-tulajdonosok kezéből és lassan átkerül a helybéliek irányítása alá. Ehhez persze a rászorultság is közrejátszik, hiszen a betörések, lopások miatt sokan kérnek és fizetnek meg helyi védelmet- de lehet, hogy a végén úgy járnak, mint a magyarok Buda vára elestekor: ott addig szivárogtak be török katonák,míg végül elfoglalták a várat s ott is maradtak 150 évig...
Van itt több érdekes szokás, ami a törvény erejével ér fel: ha például öt évig valaki lakik az ingatlanodban, akármilyen címszóval, akkor jogot formálhat arra, hogy egy olyan, vagy hasonló ingatlant adjál /vegyél neki .... Mint ahogy a házasság is minden papírforma nélkül működik. Ha valakivel elvállalod a cassadét, azaz beköltözöl a házába, akkor már a férje/felesége vagy, s ha kiköltözöl onnan, akkor vége is a házasságnak... Azaz ez európai mércével nem házasság, azaz mégis: ház-ban élés, de a lényege ugyanaz. Nem is rossz, nem igaz?????

1.Olá Dominica!

1. Olá Dominikan Republic :-)

Hihetetlen.... ismét itt vagyok a Dominikai Köztársaságban, ahol már négy évvel ezelőtt két haverommal jártam... és itt vagyok ismét Erika házában, egy kis faluban Puerto Plata és Samana között, Rio San Juan közelében, fent a dombon, s minden nap az Atlanti óceán hullámait nézem a teraszról :-)
Három hónapja hagytam ott a Kelet-karibi szigetvilágot, St. Vincent egyik apró kis szigetét a világ végén, s most a térség második legnagyobb szigetén, Hispanolián vagyok. Ez a nagy sziget Kuba szomszédja s két ország osztozik a területén: a Dominikai Köztársaság / melyet sokan kevernek a kelet-karibi Dominikával/ és Haiti, a térség legszegényebb országa... Érdekes, mert St.Vincent a karibi szigetvilág második legszegényebb országa, hasonló gondokkal: szegénység, drog, AIDS. S mindkét szigeten az oda a francia gyarmatosítók által behurcolt afrikai fekete rabszolgák leszármazottjai élnek, s beszélik a kreol nyelvet is, míg itt, a Dominikai Köztársaságban a spanyol gyarmattartókkal keveredett karibi indiának mixe, a mulattok élnek, akik spanyolul beszélnek.
Valahol olvastam, hogy mikor az Isten megteremtette a Földet, s az nagyon tetszett neki, még utolsó ajándékként egy marék gyöngyöt szórt az óceánba, amelyek szétterültek, s így alakult ki a Karibi szigetvilág.... Lehet valami ebben, hiszen köztudottan ezt a részt hívják Paradicsonak... s valóban az...
Már a repülőút is különleges volt otthonról ide, hiszen többen aggódtak amiatt, hogy nem szednek-e le otthon a repülőről a karácsonyi tüntetésen való részvételem miatt /az eset később a Gyorskocsi utcai koalíció néven lett híres/, mások pedig azért aggódtak, mert nem vettem meg a visszaútra szóló repjegyem - hiszen még nem tudom pontosan, meddig maradok és merre visz tovább innen az utam. Nagy álmom, hogy átmenjek a szomszédos szigetre, Jamaicára, ahol elsősorban a rasztafari mozgalommal és Bob Marley emlékével szeretnék megismerdni, s Hispanolián pedig Haitibe szándékozom átmenni, amely jóval nagyon falat lesz, mint helyi rumot iszogatni és táncikálni fekete fiúkkal Jamaicában.
De még elutazásom előtt találkoztam a magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival akik sokat dolgoztak egy haiti árvaház felépítésén és megígértek, hogy tanácsokkal, információkkal segíteni fognak.
De még vissza a repülőúthoz: nagy megtiszteltetés, hogy még Frankfurtban, az átszálláskor megismerkedtem Pap Istvánnal, aki az ENSZ alkalmazásában dolgozik és nemrégen hónapokig tartották túszként egy afrikai országban váltságdíjat remélve érte - de végül is élve úszta meg ezt a kalandot. Akkoriban Magyarország érte aggódott és csodálta... Azt gondolom, hogy fele részben szerencse kell ahhoz, hogy valaki ilyet megússzon, de fele részben a saját személyisége és persze az őt segítők elszántsága is szükséges. S láss csodát, most Haitiben dolgozik Papp István, s talán lesz módom őt is meglátogatni :-)
Puerto Plataban János várt hármunkat a reptéren, akivel boldogon ölelkeztünk össze, hiszen négy évvel ezelőtt nála és Bettinánál, a feleségénél töltöttünk gyönyörű napokat egy közeli településen felépített óceán-parti családi hotelükben a Secret Gardenben :-) Érkezés után fél órával már jéghideg helyi sört és rumot iszogattunk ötösben: Erika, Bettina, István, János és én a Secret Garden úszómedencéjének partján, a fedett "csűr"-ben.... Sokan mondták, hogy idegen helyen ne barátkozzam magyarokkal, mert borzasztóan viselkednek, de nekem egyenlőre erre rácáfol a tapasztalatom. Ahogy Sz. Vincent szigetén, így itt is csak a legjobbakat mondhatom el a honfitársaimról - igaz egyikünk sem emigráns és nem folytatunk élet-halál harcot - egymás mellett.... De az is lehet, hogy mi nagyjából egyívásúak vagyunk, bolondok mindannyian, hogy ilyen messzire vágyódunk el a szülőföldtől.