Túra az Atlanti óceán keleti partszakaszán
Tegnap reggel indultunk útnak Nelsonnal, hogy a közeli tengerpartokat végiglátogassuk. Fürdőruhában, arra felvett újjatlan pólóban és sortban indultam el - amely nem bizonyult jó választásnak. Mert bár itt majdnem 30 Celsius fok meleg van, de a motoron fáztam, néha, ha jött egy kis eső, akkor átáztam... egyébként meg égette a nap a bőröm. De már nem volt mitt tenni. Kb. hat és fél órán keresztül, La Yaguától kb. 60 kilométerre keletre végigjártunk kb. nyolc strandot, köztük a legnagyobbat, a Playa Grandét is. Közben kis falvak szűk, járda nélküli utcáin száguldoztunk, a motorról belelátva a helyi emberek fazekába - szó szerint.
Minden kis falu, kisváros több hihetetlen szép stranddal rendelkezik, az ittenieknek van miből választaniuk. Sajnos, csak egy-kettőről sikerültek a képek, mert Nelson nem igazán tud megbirkózni a fényképezés feladatával... A srác nem tud írni és olvasni, szorong egy csomó olyan helyzetben, mikor valahova be kell mennie, vagy intézkednie kell. Nem mer "főnökökkel" beszélni, kitér a megbízások elől. A mobiljában felismeri a számokat, de nem tudja beírni a neveket - miután Erikával együtt erről elbeszélgettem vele, úgy gondolom, hogy talán diszlexiás lehet. Ugyan ezt a szót még sosem hallották errefelé, de a jellemzők nagyon ráillenek a srácra. Ezzel együtt is, mint helybélinek, valahogy el kell igazodnia az életben... S bár munkája nincs, mindig csurran-cseppen neki valami kis megbízás: motorral elvinni ide ezt meg azt... Ez a jövedelem arra sem elég, hogy a napi ételét megvegye... Ha nem lenne az Erika házából származó jövedelme, talán már éhen is halt volna :-( Ami persze nem igaz, mert az itteniek igazi nagycsaládban élnek, mindig jut mindenkinek valami, ha más nem, egy tál étel, egy használt ruha, vagy befekhet másodiknak valakihez az ágyba éjszakára.
A környéket viszont nagyon jól ismeri Nelson, így olyan helyi strandokat nézhettem végig, hogy csak hápogtam... Négy éve Tibor barátommal már jártam erre kocsival, de akkor csak az itteni óceán-part legnagyobb strandjait néztük végig. A legjobbak mégis ezek a kis falvak helyi strandjai: ott dolgoznak a halászok, ott vannak a csónakjaik és ott hozzák ki naponta a kis és hatalmas nagy halakat, amelyeket helyben meg lehet tőlük vásárolni. Ami viszont nagyon nyomasztó, hogy a helybeliek mindig és mindenhol eldobálják a szemetet és nincs ez máshogy a parton sem. S a hullámok bemossák az Atlanti óceánba azt a rengeteg műanyag-palackot... :-(
Visszafelé bementünk egy helyi kis kifőzdébe és degeszre ettük magunkat kiváló helyi ételeket. Én sajtot, kétféle burgonyát /batáta és yucca/, babot és salátát ettem, a srác viszont szokás szerint többféle húst is fogyasztott. Rendkívül népszerű errefelé a csirkeláb, amelyet hasonlóan a magyar pörkölthöz készítenek el. Ebből minden nap eszik Nelson, annyira szereti. A hentesnél, ha húst veszel, akkor nincs válogatás, hogy mit akarsz: ha kérsz fél uncia csirkét, akkor azt kapsz, ami éppen a macsete alá esik: lábát, belsőségét, taraját, a lényeg, hogy súlyra megy, nem fajtára. S a sertést is szeletelik ahogy jön, s eszel, amit kapsz.
A visszaúton megálltunk üdítőt inni, amely egy helyi specialitás: egy kerekeskocsin tolnak egy jégtáblát, ami pokrócba van csavarba. Arról egy késsel lekaparnak jégdarabokat, azt beleteszik egy pohárba és vagy húszféle léből /szörpből/ választhatsz hozzá. Kiváló italok én nagyon szeretem, Peruban is ittam ilyeneket. Most és kókuszlét kértem, Nelson viszont eperlevet ivott :-) Persze, mindent megkóstolok, ami csak az utamba kerül - hát, tetszene ez az otthoni KÖJÁL-nak....
A motoron meglehetősen lekapott a nap, de nem fáj! Viszont az égési sérülésembe beleraragadt a homok, ezt most búsan nézegetem :-(
Délután söröztünk Félix-szel és Erikával, este pedig ismét a nagy meglepetés: Sami, a házigazda felesége vega-vacsorát csinált nekem, tkp. zöldséges omlettet főtt burgonyával. Este még angolra tanítottam Elit ő meg engem spanyolra, a Google fordító segítségével, amely borzalmasnak bizonyult, viszont nagyon jókat nevettünk rajta. Aztán persze rájöttem, mi a baj! Péter barátom New Yorkból figyelmeztetett előre, hogy ne akarjak a Dominikai Köztársaságban spanyolt tanulni, mert az nagyon különbözik az eredeti nyelvtől :-( A lényeget azért már megtanultam: kérni, köszöni, sört venni és lelkesen mondogatni: Vamos a La Playa, azaz Menjünk a strandra!
S még egy nagyszerü élmény jutott eszembe: a Playa Grandén vannak a legnagyobb hullámok. Itt olyan félelmetes az Atlanti Óceán hullámzása, hogy igazából bele sem lehet menni, csak az elejére, mert könnyen elragad a víz.
Most viszont gyorsan letöltöm ezt a bejegyzést, mert mintha ismét nem működne a képfeltöltés :-(
