St. Vincent szigetén

St. Vincent szigetén
Gilroy, Jutka, Selly

8.17.2011

Juditka malacka is died :-(((

Ma aztán rossz napom van... Reggel a disznóetetéskor döglötten találtuk meg Juditka malackát, aki rólam kapta a nevét.  Már tegnap eltűnt szegény, s állítólag már tegnap holtan valaki visszarakta az ólba. Ma már felpuffadtan, kéken feküdt egy kis vizes-gödör aljában. Krisztina, aki vegetariánus, megtagadta, hogy kitakarítsa az ólt, amíg a kis állít ott van... Így hát Elvis és Hynbien ásták el a kertben a kis röfit. Hát.... Múlt héten a Sovi kutya, most a kismalac...
Ezek az esetek véletlennek tekinthetők - talán, de nekünk, több táborlakónak az a véleményünk, hogy a kelleténél talál szenvtelenebbül bánnak itt az állatokkal - kivéve a lovakat, amelyt Stina kedvencei. Ők minden simogatást, szeretgetést, gondos foglalkozást megkapnak. A tábor közeli beteg, sovány, szenvedő, éhező kutyákra nincs javaslata a tábornak - Stina szerint mindennel nem foglalkozhatunk, fontossági sorrend van, s lépésről lépésre haladunk előre..
Juditka malacka napok óta sántított, szenvedett, reszketett az ólban. Stina szerint megtörténik máskor is, hogy az elsőként ellett anyamalac nem eléggé gondos, s ezért történhetett, hogy a kis rózsaszínre rátiport,  s talán ez okozta a halálát. Igen, van ilyen is, de nem tudom, hogy egy szenvedő állathoz otthon, Magyarországon hívnak-e állatorvost, vagy a természet elvégzi a maga dolgát.
Az egyik fekete malac, amely ki van kötve két méteresel kötéllel, sem igazán tetszik nekünk, hiszen bár dagonyázik a sárban, de ott van az ürüléke is, amibe beleöntjük a kajáját és vizet egy vödörben kap,amelyet persze egy pillanat alatt kiborít és aztán egész nap víz nélkül marad.
Egyik délelőtt szakadt az eső, s sajnos nem cseréltem le a teljesen átázott és hideg pólómat, s így alaposan megfáztam. Délelőtt 10 óra óta fekszem az ágyban, mert úgy éreztem,képtelen vagyok kimenni a tűz napra. Előtte még Elvissel megnéztük az uborkákat, le is szüreteltem 6 kilogrammot, de sajnos most láttuk, hogy valami bogár ellepte az uborka-veteményt, ahogy a másik kis kertben a paradicsomot is. Valami permetező-szert kell rá szerezni sürgősen, ami nem is olyan egyszerű, lévén ez többé-kevésbé organikus farm.
Elvis amikor megtudta, hogy nem érzem magam, azonnal megengedte, hogy lefeküdjek, amiért igazán hálás vagyok.
Még a múltkori esőben készítettem egy rövid angol felsorolást arról, hogy milyen ötleteim lennének a farm fejlesztésére, ezt átküldtem e-mailon Elvisnek aki azonnal továbbította  a táborvezetőnek. Tudtommal azóta meg is beszélték az ötleteket, de nekem nem mondtak róla semmit :-( Azóta újabb terveket eszeltem ki és leírtam őket angolul is, de most kivárok...Van földje elég az akadémiának, tehát lehetne többet, többfélét termeszteni saját fogyasztásra is, hogy változatosabban étkezhessünk és talán jutna eladásra is. Ehhez azonban minimum több és jobb szerszám kellene és jobban szervezett gazdálkodás, amelybe az is bele tartozna, hogy nem csak nekem, a farm-munkásnak kellene rendesen dolgozni,  de a többi diáktól is meg kellene követelni, hogy azt a napi egy-két órát, amelyet a farmon töltenek, tisztességes munkával töltsék.
 Múltkor erős kritikával illettem a latin társainkat, akikkel egyébként kifejezetten jó a viszonyom. Az biztos, hogy a földművelést szabotálják, ahogy csak bírják, de nem lehetek igazságtalan velük, hiszen más területeken nagyon jól dolgoznak. A fiúk pl. villanyt szerelnek, ami komoly szaktudást igényel, festenek, fúrak-faragnak, egy teljes épületet tesznek most rendbe, mert készítik elő az új Afria-teamnak. A lányok takarítanak, főznek, bevásárolnak, tkp. klasszikus női feladatokat végeznek, s még ráadásként nagyon sokat sütnek süteményt, kenyeret is.
Éppen most látogatott meg Krisztina és hozott nekem sütit, hogy egyek valamit, mert nem voltam vacsorázni. Nagyon jó, hogy van itt és lesz itt még két magyar, azért mégis csak jó valakivel összetartani, meg persze kipletykálni  a tábori dolgokat :-)))
Amikor New Yorkból ide érkeztem, azon a hétvégén nem volt internet-kapcsolat ezért most, hogy újabb hónapot kezdek itt Richmondban, s egész nap ágyban heverésztem, feltöltöm az utolsó két New York-i napomon készült kedvenc képeim:

 Az utolsó előtti New York-i napomon kerestem fel a Brooklyn-hidat, melyen gyalog sétáltunk oda-vissza Péterrel. A város szivárvánnyal búcsúzott tőlem :-)) Köszönöm neked, Univerzum :-)


A Brooklyn-hídról látszik a legjobban a kedvenc felhőkarcolóm. Nehéz ilyen kijelenteni, mert nagyon sok, szebbnél szebb toronyház van Manhattanban, a 20-30-as évektől egészen a mai napig, hiszen szinte gombaként nőnek ki ma is az új épületek.
Ez a ház a modern felületével /összehorpasztottnak látszó elemek/ és anyaghasználatával /fém/ emelkedik ki számomra a többiek közül. S a napfényben úgy világít, mint egy égre törő aranyozott ezüst ékszer.
Tervezője: Frank Gehry, és ezen a weblapon minden elolvasható róla és erről az azóta híressé vált épületéről:

http://www.newyorkbygehry.com/?source=googleads&gclid=CJqWwsaH0qoCFQuF5godJn0p0g#new-york-by-gehry

 A Malcolm-X sugárút: az a mecset, ahova imádkozni járt a neves fekete polgárjogi harcos - amíg meg nem gyilkolták. New York Harlem negyede és leginkább az ott látott fekete istentisztelet volt az egyik legnagyobb élményem 10 nap alatt New Yorkban.


 Brooklyn negyedre, ahol a kép készült, sajnos nem sok időm jutott, bár tagadhatatlanul többet ismertem meg 10 nap alatt New Yorkból, mint amire számíthattam. Brooklyn majdnen olyan hírneves, mint Manhatten, sőt, sok művész él itt, aki esküszik rá, hogy ez a legjobb része a városnak. A fotón Manhattan látszik a Brooklyn-i partról.

Koszmovszky Péter, aki segítőm volt New Yorkban, vitt el az egyik METRO-állomásra, amely arról híres, hogy nagyon sok egyedi bronzszoborral díszítették. Ezek a szobrok talán 20-50 centiméteresek - kivéve a fotón látható kis krokodilt, amely sokkal nagyobb - és mindenfelé elszórva vannak: öntött vasoszlopokon, sarkban szétszórva, falakon. Nagyon sok és nagyon jópofa mind, a városi életet szimbolizálják. Igazán kedves gesztus ez a művésztől és és a város vezetőitől is, akik megrendelték a szobrokat.
A művész: Tom Otterness
Érdemes megnézi a munkásságát itt:
http://www.tomostudio.com/exhibitions_subway.html

Búcsú New Yorktól



40 nap

Harminc napja élek Richmondban, a kelet-karibi szigetvilág egyik kis szigetén, St. Vincenten, s 40 napja indultam el Budapestről, Európából.
Ez a negyven nap egy hosszú út kezdete számomra, hiszen azért jöttem el otthonról, hogy kiszakadjak abból az életből, amit 55 éve át éltem Magyarországon. Induláskor egy-másfél évre terveztem az utat, most úgy érzem, legszívesebben sosem mennék haza...
Egy barátom kérdezte e-mailban, hogyan értékelem, átértékeltem-e már az otthoni életem? Nem, még nem foglalkozom azzal, ami otthon van - egy kivételével: a három fiam nagyon hiányzik. Ha rájuk gondolok, sokszor elsírom magam, és ha rájuk gondolok, sokszor tudom, mi volt az értelme az eddigi életemnek, otthon. Egyedül ők.
Negyven nappal ezelőtt elhagytam Európát, azt a kultúrát, amelyben felnőttem, s amit olyan nagyra tartok most is. Megérkeztem az észak- amerikai kontinensre, ahol még sosem jártam, s ott is egyenesen New York City Manhattan negyedébe, ahol a jólét, a jó élet szinte a bőrömön érezhető volt. Több millió ember, lazák,nyitottak, elégedettek - sokkal inkább, mint azt Európában tapasztaltam. Voltam sok gazdag európai országban, de a jólétnek egy más értelmét éreztem át a New Yorkban. Azt a jólétet, amelyet a szabadság és nem a pénz ad meg az embereknek. A demokrácia európai találmány - de ez a szó valódi értelmében New Yorkban érezhető át. Nagyszerű hely, egy olyan város ezen a bolygón,ahol szívesen élnék.
30 napja érkeztem a Karib-szigetvilágba, amely Kolombusz óta a földi Paradicsom szinonímája - s ami a természeti környezetet illeti, igaz is. De a karib térség második legszegényebb országában vagyok, egy olyan helyen, amely nem volt jelentős ahhoz, hogy a gyarmatosítók különösebben foglalkoztak volna vele- s ennek megvan az előnye,hiszen kisebb atrocitásoktól eltekintve az itteni emberek viszonylag békésen élték az életüket, a kultúrájukat megőrizték több száz éven át , bár a nyelvüket elvesztették és a keresztény egyházak jelentős befolyást szereztek itt is a lakosok lelke fölött...
Szegénység, munkanélküliség, rossz egészségügy, túlzsúfolt, egészségtelen települések -  kedves, segítőkész, önzetlen emberek.
New York nagyon barátságos, mert olyan magas a jólét,hogy megengedhetik magunknak ezt a luxust. St. Vincent nagyon barátságos, mert olyan szegények, hogy megengedhetik maguknak ezt a luxust.
Könnyen beilleszkedtem mindkét társadalomba, s jól érzem magam mindettőben. A hazámban, a magyar viszonyok között már nem érzem jól magam - bár azt ismerem a legjobban. Több okom is volt, amiért eljöttem, de a legfontosabb az volt, hogy úgy éreztem, megfulladok otthon. Olyan társadalom van ma Magyarországon, amely beteggé teszi a testet és a lelket. Bár, ha belegondolok, mióta élek, néhány évtől eltekintve mindig vacak volt otthon - mert bár minden adottságunk megvan a jó élethez, mindig tönkreteszik valalkik, valamiért. El, el onnan!
Mi hiányzik otthonról, van-e honvágyam, kérdezitek sokan. Nincs honvágyam - bár talán ez érthető 40 nap után. Annnyi minden megváltozott körülöttem, annyi élmény ér minden nap, hogy most nem fér bele Magyarország. De mindennap olvasom a híreket,mindennap van kapcsolatom az otthoniakkal és  nagy biztonságot ad a családom szeretete. Leginkább fiaim, a nővérem, a férjem, a  barátok és azok az ismerősök, akikkel a közelmúltban jöttem össze s elkísért ide a szeretetük olyan alapot ad, amelyre könnyen felépíthetek egy életet egy más kultúrában.
Most nagyon erős bennem az új élet iránti vágy. Készülök több országba: a Grenadine-szigetek, St. Lucia, Trinidad és Tobago, Barbados, Venezuela, Kuba - ezekre gondolok, de itt, St. Vincenten, a Ricmond Vale Akadémián megismerkedve sok más fiatallal, az ő mentalitásukkal, nagyon vonzó lett számomra Dél-Amerika többi országa, elsősorban Brazília és Japán is.
Most még itt akarok élni, egy évig, biztosan. Hogy aztán hova, kivel, merre visz az utam - majd kiderül. De egy biztos, ez az út csak a fiaimmal, Dáviddal, Árpival és Ricsivel egy irányba vezethet s arrafelé, amely nekik  jó.