9. Haiti: Egy önkéntes az US.Navy fedélzetén :-)

Hihetetlenül telnek a napjaim Haitiben... soha nem hittem volna, hogy itt, a Karib-térség legszegényebb,már-már leírt országában várnak rám a legnagyobb élmények!!! Persze,könnyű nekem, mert Papp István, az egyetlen magyar békefenntartó Haitiben patronál - s neki olyan tekintélye van... azaz mit is írok... fontosabb, hogy annyira szeretik és tisztelik itt,hogy minden ajtó nyitva áll előtte. S mivel István engem gardíroz, ezért előttem is nagyszerű lehetőségek állnak :-)
István megszervezte, hogy meglátogathatjuk a Cap-Haitien kikötőjében állomásozó US.Navy hajót, amelyen a tengerészeken kívül a légierő néhány tagja is tartózkodik. Ez a hajó igazából nem hadihajó, az a feladata, hogy a Karib-térségbe és Dél-Amerikába szállítson segélyeket: élelmet, vizet, gyógyszereket, kórházi felszereléséket. Itt, Cap-Haitienben például az angol baptisták kaptak jelentős adományt - róluk külön fogok írni, mert elképesztő, hogy mi mindent tesznek itt, a világ végén...
Az első csoportban juthattam fel velük a hajóra :-) Ez nem turista-látványosság, keveseknek adatik meg...
Nekem azért volt szerencsém, mert önkéntes voltam a karib-térségben St. Vincenten, egy volt angol gyarmaton, s úgy látszik, önkéntes leszek itt, Haitiben áprilistól!!!! Ezzel életem egyik nagy álma teljesül!!!!

Két éve volt Haitiben egy földrengés, melyben 300 ezer ember halt meg és a főváros, Port-au-Prince romokban van azóta is. Ha nem lenne itt az ENSZ -már évek óta - s nem lennének a baptisták és az önkéntesek, borzasztó élete lenne a lakosságnak :-(

Rákosi Judit az US.Navy fedélzetén

Akikkel itt találkoztam, pl. angolok, amerikaiak, szinte mindannyian voltak önkéntesek a világ számos országában, ezért szinte testvérükként kezelnek minden ifjú önkéntest, s mindenben segítenek nekünk. Így kaptam én szállást, teljes ellátást, költőpénzt, telefont, befogadtak bárhova, egyenrangúként bántak velem - de ami sokkal több, szeretnek is :-)

A Cap-Haitien kikötőjébe és a hajóra négyszeri, szigorú ellenőrzés után jutottunk fel - de fent voltunk!!!!!

Társaim a hajón az angol házaspár, aki évek óta dolgozik itt a civil lakosságért, az általuk szervezett és vezetett kórház dolgozói valamint egy új-zélandi és egy MAGYAR önkéntes, azaz én.

A csapatunk a hajón: idegenvezető, egy US.Force-s vezetett végünk bennünket... Ááááááááááááá......!!! Olyan szépek, kedvesek, udvariasak és csinosak ezek az amcsi katonák, hogy hihetetlen... Úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék. Ez nem lehet igaz.... Ez nem lehet igaz... Ez nem lehet igaz....-végig ezt hajtogattam magamban. Én, Haitiben, az US Navy egyik hajóján... Álmodom??????????????????????????????????

A hajó rakománya segély. Ilyen ételekből van vagy huszonöt-féle - nem is lehet rossz, nem igaz???

Raklap-hegyeken a segélyszállítmány. Úti cél: Dél-Amerika és a Karib-térség szegény országai

A parancsnoki hídon

Egy legénységi kajüt. Bekukkanthattunk - s nem bírtam ki, hogy ne fényképezzek... Bocs, fiúk!!!

Captain Wright és Rákosi Judit a hajón

Wright urat már megismerhettük a városban, egy közös vacsora-esten. Szerencsémre mellém ültették, bár a gyatra angolommal ez nem tűnt jó ötletnek - s láss csodát, a déli akcentussal beszélő férfivel teljesen jól elbeszélgettem, többek között Európáról. Jókat vihogtunk együtt, mert mindketten méreg-erős káposzta-salátát kaptunk. Meghívtam őt Budapestre kocsmázni, ennek nagyon örült. Vígan, puszival váltunk el egymástól -ahogy a többi vacsora-vendégtől is - s másnap jött a visszajelzés: a kapitány nagyon jól érezte magát. Milyen kapitány? - kérdeztem én... hát, akivel olyan vígan elvoltál - mondta Papp István. Yeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!

A kapitány a Cap-Haitienben lévő angol baptista kórház dolgozóival

Ez egy tökéletes kép! Gratuláltam magamnak!!!

George, az új-zélandi önkéntes az US.Navy hajóját fotózza

8. Haiti: Élet Cap-Haitienben

Haiti második legnagyobb városa Cap-Haitien /ejtsd: kephésön/, kb. 190 ezer lakossal. Turista információ szinte alig van róla, turista is igen kevés, néhány francia, japán, német - rövid időre.
Az ENSZ-es autóval sokat voltam a városban és igyekeztem fotózni, hogy legalább valami életképek legyenek - legközelebb videót fogok készíteni :-)

Utcai árus Cap-Haitien egyik főútvonalán

Választék van - pénz a vásárláshoz nincs. Az ország lakossága leginkább segélyből él

A város folyóján átívelő hídról a szervezetlen, piszkos, rendetlen város képe látszik. Csatornázás nincs, minden kosz, mocsok,ürülék az Atlanti-óceánba ömlik

Utcakép. A város számmal és betűkkel jelölt utcákra tagozódik, s ez nagyban segíti a tájékozódást. A házak többsége elhanyagolt, nincs tatarozás. Sok a lakatlan régi és új ház. Ha van egy kis pénz, elkezdik az építkezést - s talán soha be nem fejezik azt

Egy garázs-sor talán az egyetlen hely a városban, ahol a turisták szuvenírt tudnak vásárolni: festmények, fafaragások, népviseleti babák, fontott táskák -ilyesmik kaphatók itt. Egyik nap talán István ráér egy kicsit és el tudunk menni, hogy körülnézhessek. Erre sajnos nagyon kevés esély van, mert a magyar békefenntartó rengeteget dolgozik - ha nem az irodában, akkor hivatalos eseményekre jár - nem hittem volna, hogy ilyen hajszolt élete van :-(

Vevőre vár - legtöbbször hiába - egy eladó a garázs-soron

Egy férfi Cap-Haitienből

Városi kifőzde - végre, egy helyi kis étterem... De sajnos, hiába kerestük fel, már nem volt mit enni... Minden elfogyott...

Cap-Haitienben a szennyezett óceán miatt nem lehet fürdeni. Ez a kép a várostól 12 kilométerre készült, ahol egy gyönyörű szálloda partján végre fürödtem :-) A víz kristálytiszta, a partnál nagyon alacsony - és hát mivel a Dominikai Köztársaságban még nem találkoztam tengeri sünökkel, ezért itt megtörtént a baj: három tüske is van a sarkamban, amelyet most szemölcs-irtóval próbálok kicsalogatni :-(