Karibi zöld: 9. Haiti: Egy önkéntes az US.Navy fedélzetén :-)

Hihetetlenül telnek a napjaim Haitiben... soha nem hittem volna, hogy itt, a Karib-térség legszegényebb,már-már leírt országában várnak rám a legnagyobb élmények!!! Persze,könnyű nekem, mert Papp István, az egyetlen magyar békefenntartó Haitiben patronál - s neki olyan tekintélye van... azaz mit is írok... fontosabb, hogy annyira szeretik és tisztelik itt,hogy minden ajtó nyitva áll előtte. S mivel István engem gardíroz, ezért előttem is nagyszerű lehetőségek állnak :-)
István megszervezte, hogy meglátogathatjuk a Cap-Haitien kikötőjében állomásozó US.Navy hajót, amelyen a tengerészeken kívül a légierő néhány tagja is tartózkodik. Ez a hajó igazából nem hadihajó, az a feladata, hogy a Karib-térségbe és Dél-Amerikába szállítson segélyeket: élelmet, vizet, gyógyszereket, kórházi felszereléséket. Itt, Cap-Haitienben például az angol baptisták kaptak jelentős adományt - róluk külön fogok írni, mert elképesztő, hogy mi mindent tesznek itt, a világ végén...
Az első csoportban juthattam fel velük a hajóra :-) Ez nem turista-látványosság, keveseknek adatik meg...
Nekem azért volt szerencsém, mert önkéntes voltam a karib-térségben St. Vincenten, egy volt angol gyarmaton, s úgy látszik, önkéntes leszek itt, Haitiben áprilistól!!!! Ezzel életem egyik nagy álma teljesül!!!!

Két éve volt Haitiben egy földrengés, melyben 300 ezer ember halt meg és a főváros, Port-au-Prince romokban van azóta is. Ha nem lenne itt az ENSZ -már évek óta - s nem lennének a baptisták és az önkéntesek, borzasztó élete lenne a lakosságnak :-(

Rákosi Judit az US.Navy fedélzetén

Akikkel itt találkoztam, pl. angolok, amerikaiak, szinte mindannyian voltak önkéntesek a világ számos országában, ezért szinte testvérükként kezelnek minden ifjú önkéntest, s mindenben segítenek nekünk. Így kaptam én szállást, teljes ellátást, költőpénzt, telefont, befogadtak bárhova, egyenrangúként bántak velem - de ami sokkal több, szeretnek is :-)

A Cap-Haitien kikötőjébe és a hajóra négyszeri, szigorú ellenőrzés után jutottunk fel - de fent voltunk!!!!!

Társaim a hajón az angol házaspár, aki évek óta dolgozik itt a civil lakosságért, az általuk szervezett és vezetett kórház dolgozói valamint egy új-zélandi és egy MAGYAR önkéntes, azaz én.

A csapatunk a hajón: idegenvezető, egy US.Force-s vezetett végünk bennünket... Ááááááááááááá......!!! Olyan szépek, kedvesek, udvariasak és csinosak ezek az amcsi katonák, hogy hihetetlen... Úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék. Ez nem lehet igaz.... Ez nem lehet igaz... Ez nem lehet igaz....-végig ezt hajtogattam magamban. Én, Haitiben, az US Navy egyik hajóján... Álmodom??????????????????????????????????

A hajó rakománya segély. Ilyen ételekből van vagy huszonöt-féle - nem is lehet rossz, nem igaz???

Raklap-hegyeken a segélyszállítmány. Úti cél: Dél-Amerika és a Karib-térség szegény országai

A parancsnoki hídon

Egy legénységi kajüt. Bekukkanthattunk - s nem bírtam ki, hogy ne fényképezzek... Bocs, fiúk!!!

Captain Wright és Rákosi Judit a hajón

Wright urat már megismerhettük a városban, egy közös vacsora-esten. Szerencsémre mellém ültették, bár a gyatra angolommal ez nem tűnt jó ötletnek - s láss csodát, a déli akcentussal beszélő férfivel teljesen jól elbeszélgettem, többek között Európáról. Jókat vihogtunk együtt, mert mindketten méreg-erős káposzta-salátát kaptunk. Meghívtam őt Budapestre kocsmázni, ennek nagyon örült. Vígan, puszival váltunk el egymástól -ahogy a többi vacsora-vendégtől is - s másnap jött a visszajelzés: a kapitány nagyon jól érezte magát. Milyen kapitány? - kérdeztem én... hát, akivel olyan vígan elvoltál - mondta Papp István. Yeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!