Szerencsésen megérkeztem -több felszállás és leszállás után a különböző kisebb Karib-szigeteken a kis sárga repülővel- St. Vincent sziget fővárosába, Kingstowba, ahol egy tengerparti motelben töltöttem az utolsó éjszakát.
A kis motel szobája és tulajdonosa is nagyon barátságos volt... Bár eredetileg még egy utolsó sétát akartam tenni, de a szomszédos szoba lakója egy innen elszármazott, amerikai állampolgár volt, aki az általam megismert egyetlen helyi indián volt... Három hónapig kerestem őket, és az utolsó estén botlottam bele!!!
Másnap reggel a szálloda-tulajdonos kivitt a reptérre... még utoljára megnéztem a Kingstownt s végig arra gondoltam, látom-e még?
Nagyszerű hely a Karib-térség, s terveim szerint még legalább Kubát és Jamaicát fel szeretném keresni - Kubát Castro és Che Guevara miatt, Jamaicát a rasztafari és Bob Marley miatt... Olvasva a blogomat, kedves magyar ismerősöm bejelentkezett: Erika magyar, Németországban él, a Dominikai Köztársaságban van háza -volt szerencsém már élvezni vendégszeretetét - s felajánlotta, hogy menjek vissza a házába, ha akarok.... :-)
Hétvégén itt volt nálam Marcsi, aki előttem volt Richmondban promóciós manager - két hét múlva utazik New Yorkba, s onnan tovább Jamaicába - s ki tudja, még onnan hova még tovább?? Megbeszéltük, hogy felderíti a terepet -Jamaicába is lehet menni önkéntesnek, sokkal jobb feltételekkel, mint mi voltunk St. Vincent szigetén - szóval, húz vissza a Karib-térség....
Mikor St.Vincentből megérkeztem Barbados szigetére, s órákat kellett várnom a Németországba készülő gépre, volt időm gondolkodni a három hónapos utamról..
Megváltozva, megfiatalodva, és igen, megszépülve tértem haza. Nyugodt, laza, barátságos és kedves vagyok - s remélem, ezt sikerül itthon megőriznem.
Európában a német Condor légitársaság gépével jöttem haza, - s mikor megláttam, hogy a repcsi törzsére Snoopy kutya van festve, nevetésben törtem ki.
Snoppy a legkedvesebb rajzfilmfigurám... Annyira szeretem ezt a kiskutyát, hogy egy hálóingem, köntösöm és törölközőm is Snoopy-s, pedig nem vagyok hat éves...
Íme, a bizonyság:
Tegnap este a barátaimmal voltam sörözni - azaz, csak citromos vizet ittam, de viszont éjjel két óráig beszélgettünk, nevetgéltünk.Ma este a barátnőm vitt moziba s előtte jókat beszélgettünk... Szóval, igazán nem unatkozom... és azonnal visszaálltam az itthoni életbe... Sokan barátom érdeklődik utánam St. Vincentről, hogy hogyan érzem magam, milyen itt az élet: nagyon jó, hogy ismét a gyerekeimmel, a családommal a barátaimmal vagyok - s talán az a helyes, hogy itthon segítsek -s ne ott a messze távolban... De a lelkem fele ott maradt :-(
Szép Judit barátnőm képeket küldött nekem Richmondból: dobos barátaimat fotózta le az ottani tengerparton... Ezeket a képeket látva elszorult a szívem....
