Szerencsére Elvis megértette, hogy nyűgös vagyok és elengedett, sőt még egy ingyen fuvart is szerzett egészen a Cityig. A szép raszta-men, aki itt dolgozik nálunk időnként, éppen a fővárosba tartott és elvitt :-)
Ezzel sok időt takarított meg nekem és nagyon kényelmessé tette a dolgom. Azért amikor kitett Kingstownban a bank előtt, és búcsút intett, kicsit megrettentem: itt vagyok a világ végén, minimális nyelvtudással, feketék között egyetlen fehér... Ez utóbbi csak azért jutott eszembe,mert otthon, Budapesten, ha láttam egy fekete embert, mindig azon gondolkodtam,vajon hogy érezheti magát közöttünk? Vajon mennyire ciki neki, hogy megbámulják, esetleg.. De nem volt már választási lehetőségem, minden nyavalyámmal egyedül kellett megbírkóznnom- és hát gond nélkül sikerült is :-))) Nem lehet elégszer elmondani, hogy az itteni emberek mennyire barátságosak, kedvesek. Hihetetlen,hogy mennyire segítenek, bárhol, bármikor,bárkit megállíthatsz, biztos, hogy nem hagy cserben :-)) Alaposan bevásároltam - egyrészt nagyon olcsón is lehet nagyon jó dolgokat venni - azaz 5 vagy 10 karibi dollárért, vagyis 350-700 forintért is nagyszerű dolgok kaphatók, ugyanakkor a sok híres márkáját / Adidas, Nike, Puma, stb./ is kínálják, az otthoni ár töredékéért. Kingstown belvárosában rengeteg ruha- egy egyéb üzlet van, a főutcán szinte mindegyik boltot szír családi vállalkozás működtet.. Hihetetlen.. Ide jönnek kereskedni a szírek, St. Vincentre. Vérbeli profik, gyorsak, udvariasak, mindent megoldanak. Azt megfigyeltem, hogy az alkalmazottak helybéliek, akiknek be kell ütniük mindent tételt a pénztárgépbe, ha a tulaj ül a kasszánál, ez nemigen fordul elő :-) Máris otthon éreztem magam :-) Az utcák tele vannak kitelepült helybéli árusokkal, a gyümölcstől a bugyiig miden kapható náluk, szintén kedvező áron.
Pénteken nagy vásár van, akkor a többi városból is itt vannak az árusok, igazi kavalkád az egész.. Húsz napja, szintén pénteken érkeztem és akkor még nagyon kaotikusnak tűnt a helyzet. Ma már olyan volt, mintha mindig is itt éltem volna. Kicsit stresszeltem azon,hogy hogyan fogok a kb. 60 kilométerre fekvő Richmond településre visszajutni, de is is fölösleges volt. A buszállomásról érkezésem után 5 perccel indult a kisbusz -addig várnak, míg el nem fogy minden ülőhely, így hamar elértem a Richmondhoz közeli településre, Chateaubelairbe. Útközben ki-beszállnak az emberek, integetnek az ismerősöknek, a sofőr nyomja a dudát minden kanyarban -hihetetlen szerpentin vezet végig a sziget nyugati oldalán, tényleg életveszélyes ott közlekedni,de nincs más-, közben üvölt a zene: calypso vagy regé, vagy amerikai slágerek. Az ismerősök csomagokat, élelmiszert, hűtőből kivett húsokat, frissen vásárolt halat visznek a különböző településen élőknek - akik az út mentén várakoznak a csomagjuk érkezésére.. A kocsi fékez, a csomagot kiadják és már megyünk is tovább: zene, duda, száguldás a szerpentinen tovább :-)
Egész nap semmit nem ettem, ezért már meglehetősen éhesen és elcsigázva gyalogoltam végig a 45 perces utat hegynek fel, a Ricmond Vale Akadémiáig... Nagyon furcsa érzés volt, eléggé magányos és kiszolgáltatott - lenne a vándor, de itt úgy látszik, nincs mitől tartani...
Vidám helybéliek lóbálják üdvözlésként macsetéjüket, hangos sziával köszöntenek, a kóbor kutyák sem túl bátrak... Szóval, szerencsésen megérkeztem haza.. Lerobogtam fürdeni a tengerhez, ehelyett azonban jót kártyáztam a kis bolt előtt.. Ma vacsorára tepsiben sült padlizsán volt, és csodák csodájára még íze is volt...
A buszmegállóban alkalmi árusok kínálják az utasoknak portékájukat: hűtött üdítőt és sört valamin édességeket árulnak.
