Nem gondoltam volna, hogy egyszer még azt mondtom, az egyik legjobb élményem a karib-térségben egy istentisztelet lesz.. Pedig így történt... Bár a világon mindenütt felkeresem a templomokat, imaházakat, mecseteket, de istnetiszteleten ritkán veszek részt. Kivétel volt ez alól néhány éve, amikor egy hihetetlen út során, egy csuklós Ikarusz busszal /!!!/, melynek első felén ülések, a csukló után viszont ágyak voltak,/ végigjártam Ny-Európa összes kultikus katolikus helyét Ausztiától a Csendes Óceánig. Akkor szinte naponta voltam kegyhelyen, templomban vagy bazilikában és az egyházi rendezvényeken is részt vettem.
Másfél évvel ezelőtt olyan szerencse ért, hogy Péter, New Yorki barátom elvitt Harlembe, ahol egy fekete istentiszteleten vehettem részt. Elképesztő hatással volt rám a több órás rendezvény, nem csak a vallásos része, de az emberek szeretet, nyíltsága is, amely felém irányult. Mikor itt Rose Hallban, St. Vincent szigetén vendéglátóm, a Mama felvetette, hogy menjek el vele vasárnap a helyi istentiszteletre, azonnal igent mondtam. Nehézséget okozott, hogy úgy véltem, nincs ehhez megfelelő ruhám, de több váltás után végül egy kis fekete ruha, fehér felső és fekete szalmakalap és papucs mellet maradtam... A Mama végig segített, és csak annyit mondott, Ne aggódj, amitatt, hogy úgy érzed, nem megelelő a ruhád, Isten megérti ezt... Ez a fajta elfgadás és tolerancia jellemző itt a vallásos életre. Ebben a pici, zsákfaluban három különböző felekezet /mindegyik reformista/ imaház van és a lakosság mélyen vallásos. Talán nem is annyira az egyházban, mint inkább Istenben hisznek. Ezt megerősítette több olyan falubéli férfi is, aki egyébként sosem vesz részt az istentiszteleteken.
Mama már előzó nap megfőzte az ebédet, s vasárnap déletőtt utána szépen felöltözv, kettesben elsétáltunk a közeli imaházba, ahol minden vasárnap három különböző program zajlik. Mi az utolsón vettünk részt, amely több, mint másfél órán át tartott. Az imaház zsúfolásik tömve volt, még az utcán is álltak. Egészen pici babáktól öregik a falu egy része itt volt. Mindenki csinosan kiöltözött,a legelegensabb és leginkáb bevett viselet a fehér ruha vagy kosztüm, fehér kalap, cipő és táska. A rendezvényen élő zenekíséret volt, két gitár, dob, több csörgődob, s legnagyobb meglepetésemre nők vezették a szertartást. Ők mondták a beszédeket, ők énekeletek, ők köszöntötték a ritkábban jelenlévőket - engem is külön üdvözölek- s nő végezte három kisfiú megkeresztelését is.
Béke, boldogság, a jövőbe vetett hit - kisimult, boldog arcok, igazi felszabadultság. Nagyon jól éreztem magam, néha még én is énekeltem és tapsoltam, ahogy a többiek.
