A cápa, a teknős, a delfinek és én - búcsú a Karib térségtől :-(

Ma egy hónapja,Bolondok Napján indultam vissza Európába, azzal az érzéssel, hogy elég.. most már tényleg elég a Karib-térségből.. 14 hetet töltöttem ott s immár negyedszer. Hihetetlen élmények, csodás tájak, fantasztikus emberek... és a felismerés, hogy nem akarok ott élni... Nagyszerű dolog turistának lenni a világ legszebb táján, de nem akarok részese lenni ott a mindennapoknak. Én nem turistának jöttem ide. St. Vincent szigetére mentem vissza, ahol korábban önkéntes voltam... s most azért, hogy a Rose Hall-i dobosok önkéntese legyek. Ők a barátaim voltak és hihetetlenül sokat tettek azért -immár 17 éve-, hogy a garifuna kultúrát népszerűsítsék. Szép Judittal, egy másik magyar önkéntessel közösen kiadtuk a Rose Hall-i dobosok CD-jét, s ez volt az első zenei CD, ami megjelent St. Vincent szigetén... Örökké hálás leszek Juditnak azért, amiért rengeteget dolgozott, hogy ez az álom beteljesülhessen.S igen, magamra is büszke lehetek. Most ez a CD itt áll budapesti könyvespolcomon és elszorul a szívem, ha kezembe veszem... ezerszer meghallgattam már, a dobok minden dobbanását ismerem, a szövegeket kívülről fújom... Programokat, fellépéseket szervezni mentem vissza... s talán be kell látnom,hogy nem tudtam az ő felfogásuk, az ő vágyaik és az ő kultúrájuk szerint beleilleszkedni az elképzeléseikbe... Leginkább az ottani életbe nem tudtam beleilleszkedni.. Mert látszólag nagyon vidám ott minden, nevetés, ének tánc...De megláttam a kiszolgáltatottságot, a szegénységet, a szomorúságot, a nők reménytelen helyzetét, az erőszakot, a hazugságokat. Röviden arra kellett rájönnöm,hogy a két kultúra, az európai és a karib annyira ütközik, hogy ahhoz, hogy ott tudjak élni, fel kellene adnom mindent magamból, ami az elmúlt 57 évben voltam. Nem tudom és nem akarom feladni... Ha turistának mentem volna oda, nem lett volna gond... de én élni mentem oda... lakást bérelni, együtt élni az ottaniakkal...s igen, nem nagyon értettek meg... Furcsa voltam ott.. S nem a fehér bőröm volt a legfurcsább, hanem a szokásaim, az elképzeléséim: nem eszem húst, bérelt lakásban, egyedül akarok élni, fel akarok újítani egy összedőlni készülő régi házat, önkéntes munkát akarok szervezni a faluban... de leginkább: egyenrangúnak érzem magam a karibi férfiakkal... s ezt még a barátaim sem nagyon tolerálták. Sokszor vitatkoztunk egymással: fogadjam el az ottani szokásokat, mert én mentem oda. S ez így igaz.. s mégsem voltam rá képes...Nőként nem sok szavam volt ott, s értékem végleg semmi.. Egy nőnek arrafelé nem lehet gondolata, vágya, kérése, akarata. Nehéz szívvel, sok sírás után döntöttem el, hogy visszatérek Budapestre.... A búcsúm viszont igazán jól sikerült. Szép Judit, férje, Ivor és barátja szervezett nekem búcsúvacsorát...de előtte néhány nappal visszamentem elbúcsúzni a legszebb Grenadine-szigetektől.. és ott megtörtént a csoda, a legszebb élmény, ami érhetett...életemben először vettem fel búvárszemüveget és láss csodát... a kövek között egy kis cápa lapult :-) Igaz, hogy akkor frászt kaptam, de a társaim szerint iszonyatosan szerencsés vagyok, hogy cápát láthattam... s aztán együtt úsztam teknősbékákkal a Karib-tengerben és hazafelé egy hatalmas delfinraj követte a hajónkat... Stílusos búcsú... s ezekkel a képekkel, talán örökre, lezárom ezt a blogot is. Most még nagyon fáj, hogy eljöttem, mert ott akartam élni. Nem voltam arra felkészülve, hogy nem elég a szimpátia meg a naivitás. A kultúrák különbözősége? A különböző személyiségek ütközése? Még meg kell emészteni magamba, milyen hibákat követtem el.... A legrégibb komppal jártam be Tobago Cays szigeteit Fiatalosan, sportosan :-) Hát ilyen a Grenadine-szigetek környezete A szigetek között :-) A hajóskapitányunk háta :-) Életem első víz alatti fotója: ezzel a teknőssel és testvéreivel úszkáltam a Karib-tengerben :-) Több ezer fotót és sok videót készítettem erről az utamról is. Eldöntöttem,hogy egy kifejezetten képes-könyvet írok az élményeimről, felhasználva a blogomat is. Öt év alatt négyszer jártam a Karib-szigetek némelyikén: kétszer a Dominikai Köztársaságban, egyszer Haitiben /örök hála ezért Papp Isván magyar békefenntartónak/, jártam Trinidad szigetén /köszi Bea!!/, voltam önkéntes St. Vincent szigetén kétszer három hónapig és éltem Bequia szigetén három hónapig... S kétszer bejárhattam a csodálatos Grenadine-szigeteket. Köszönöm a sorsomnak, hogy eljutottam ide....