St. Vincent szigetén

St. Vincent szigetén
Gilroy, Jutka, Selly

10.21.2011

Karibi villanások

Jeniffer bárja


Egyik nap reggel Union szigetén sétálgattam, amikor is rátaláltam Jeniffer bárjára, a főúttól nem messze. Korán volt még, ámde meleg -gondoltam, iszom valamit itt.
Jeniffer kisvállalkozó, aki a saját háza aljában működteti kis üzletét, abból próbál megélni. Leültetett a kertjében - én meghívtam egy sörre - erre föl ő meghívott engem reggelizni: vajas pirítóst eszegettünk mangóval :-)
Az üzlet ott is nehezen megy, hiszen csak a főszezonban -novembertől márciusig - van itt sok turista, s gyanítom, ők sem Jeniffer üzletét részesítik előnyben. Szép hely ez - kommentálta vendéglátóm - csak nagyon nehéz megélni... Éppen ezért két fia az angol hadseregben szolgál, s onnan mennek majd tovább... ők így próbálnak boldogulni. valószínű, hogy már nem tértnek vissza a szigetre, Európában maradnak, s az anyukájuk tovább kínlódik majd egyedül. Jeniffer házának emeletét a tavalyi hurrikán elvitte- úgy érzi, már nem lesz ereje, nem lesz anyagi lehetősége újraépíteni. Beszélgettünk az európai és a magyar gazdasági helyzetről is, hogy mennyi baj van a világban... Kedves ismerősként váltunk el egymástól, s azzal a lehetőséggel, hogy ha legközelebb Unionon leszek, ingyen lakhatok nála :-)

Alice, Rio de Janeiróból


Egyik kedves bulizó társam az RVA-n, Alice volt, Rio de Janeiróból. A táborban ünnepelte a születésnapját, ezen a képen éppen az a pillanat látható, amikor dobos barátaim kifejezetten Alicenek, Alicevel játszottak. Utána nagy éljenzés, sütizés, bulizás volt :-) Alice nagyon érdeklődik a magyarok iránt - egyébként még sosem járt Európában - , s mivel megismert négyünket, magyarokat a táborban, elhatározta, hogy eljön Budapestre :-)
Döntésében nagy szerepe volt Gábornak, aki galamg-lelkű hard-core rajongó és olyan színesre van tetoválva az egész teste, hogy St.Vincentben mindenki vele akar barátkozni. Nos, hogy Alice tudja, hova készül, elküldtem neki Face-n a magyar Johhny Gold egyik hírhedt klipjét, amikor a vidéki bady-bilder párduc-mintás tangabugyiban Pest utcáin énekel test szépségéről. Alice megállípította, hogy a magyarok valami nagyon furcsa, egzotikus nép, akiknek képviselőivel szívesen megismerkedne :-)

Evergreen Bár


Egy jellemző kis helyi szigeti bár /Union sziget/ - most még zárva várja a turistákat.

Juda oroszlánja


Sok helyütt látható az egész karibi térségben a Júda oroszlánját ábrázoló szimbólum, ez itt egy ház falára volt festve. A hatalom és a férfiasság megtestesítője, s úgy rémlik, a rasztafari mozgalom /Jamaica/ is ezt a szimbólumot használta. Az Union szigeteki egyik túravezetőm levette a nyakából az oroszlánfej-medálját, mely St. Vincent szigeti fekete vulkáni kőből van kifaragva, s lánccal együtt nekem ajándékozta, barátsága jelképéül :-)

Egy helyi mulató bajárata


Főszezonban hemzsegnek az emberek a Grenadine-szigeteken. Olyan sok yacht van kikötve a tengeröblökben, hogy szinte a tenger sem látszik tőlük... Vidám élet zajlik, sok helyütt élőzene van, s ez vagy a helyi fekete-kultúra, az eredetileg afrikai zene bemutatása, vagy reggeé - Bob Marley minddn mennyiségben.


Karibi kisvállalkozó


Ezt a cégért nem lehetett nem lefotózni: egy helyi kisvállalkozó hirdeti így magát a saját háza bejáratánál.


Captain Harris



Az egyik legkedvesebb képem, amit három hónap alatt készítettem a Karib-térségben: Captain Harris portréja.
Itt, a kelet-karibi szigetvilágban a férfiaknak két típusa volt: vagy a nagyon rövid, drótkefe keménységű, eredeti afrikai hajviselettel büszkélkedtek, vagy a Jamaicából származó raszta-frizurát hordták.
Captain Harris Union szigetén és Gilroy, az egyik dobos haverom, St. Vincent szigetén voltak a legszebbek a rasztások táborából :-)
De Kingstownban /St.Vincent sziget fővárosa/ láttam olyan gyönyörű rasztát is, aki hófehér ruhában járt, a nyakában egy kb. 30 dekás aranylánccal és azon egy kb. 10 cm-es tömör arany medállal, a kereszten szenvedő Jézus Krisztus arcképpel - hát ott és akkor leesett az állam - és sajnos elképedésemben lefotózni is elfelejtettem :-(