Hihetetlen.... ismét itt vagyok a Dominikai Köztársaságban, ahol már négy évvel ezelőtt két haverommal jártam... és itt vagyok ismét Erika házában, egy kis faluban Puerto Plata és Samana között, Rio San Juan közelében, fent a dombon, s minden nap az Atlanti óceán hullámait nézem a teraszról :-)
Három hónapja hagytam ott a Kelet-karibi szigetvilágot, St. Vincent egyik apró kis szigetét a világ végén, s most a térség második legnagyobb szigetén, Hispanolián vagyok. Ez a nagy sziget Kuba szomszédja s két ország osztozik a területén: a Dominikai Köztársaság / melyet sokan kevernek a kelet-karibi Dominikával/ és Haiti, a térség legszegényebb országa... Érdekes, mert St.Vincent a karibi szigetvilág második legszegényebb országa, hasonló gondokkal: szegénység, drog, AIDS. S mindkét szigeten az oda a francia gyarmatosítók által behurcolt afrikai fekete rabszolgák leszármazottjai élnek, s beszélik a kreol nyelvet is, míg itt, a Dominikai Köztársaságban a spanyol gyarmattartókkal keveredett karibi indiának mixe, a mulattok élnek, akik spanyolul beszélnek.
Valahol olvastam, hogy mikor az Isten megteremtette a Földet, s az nagyon tetszett neki, még utolsó ajándékként egy marék gyöngyöt szórt az óceánba, amelyek szétterültek, s így alakult ki a Karibi szigetvilág.... Lehet valami ebben, hiszen köztudottan ezt a részt hívják Paradicsonak... s valóban az...
Már a repülőút is különleges volt otthonról ide, hiszen többen aggódtak amiatt, hogy nem szednek-e le otthon a repülőről a karácsonyi tüntetésen való részvételem miatt /az eset később a Gyorskocsi utcai koalíció néven lett híres/, mások pedig azért aggódtak, mert nem vettem meg a visszaútra szóló repjegyem - hiszen még nem tudom pontosan, meddig maradok és merre visz tovább innen az utam. Nagy álmom, hogy átmenjek a szomszédos szigetre, Jamaicára, ahol elsősorban a rasztafari mozgalommal és Bob Marley emlékével szeretnék megismerdni, s Hispanolián pedig Haitibe szándékozom átmenni, amely jóval nagyon falat lesz, mint helyi rumot iszogatni és táncikálni fekete fiúkkal Jamaicában.
De még elutazásom előtt találkoztam a magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival akik sokat dolgoztak egy haiti árvaház felépítésén és megígértek, hogy tanácsokkal, információkkal segíteni fognak.
De még vissza a repülőúthoz: nagy megtiszteltetés, hogy még Frankfurtban, az átszálláskor megismerkedtem Pap Istvánnal, aki az ENSZ alkalmazásában dolgozik és nemrégen hónapokig tartották túszként egy afrikai országban váltságdíjat remélve érte - de végül is élve úszta meg ezt a kalandot. Akkoriban Magyarország érte aggódott és csodálta... Azt gondolom, hogy fele részben szerencse kell ahhoz, hogy valaki ilyet megússzon, de fele részben a saját személyisége és persze az őt segítők elszántsága is szükséges. S láss csodát, most Haitiben dolgozik Papp István, s talán lesz módom őt is meglátogatni :-)
Puerto Plataban János várt hármunkat a reptéren, akivel boldogon ölelkeztünk össze, hiszen négy évvel ezelőtt nála és Bettinánál, a feleségénél töltöttünk gyönyörű napokat egy közeli településen felépített óceán-parti családi hotelükben a Secret Gardenben :-) Érkezés után fél órával már jéghideg helyi sört és rumot iszogattunk ötösben: Erika, Bettina, István, János és én a Secret Garden úszómedencéjének partján, a fedett "csűr"-ben.... Sokan mondták, hogy idegen helyen ne barátkozzam magyarokkal, mert borzasztóan viselkednek, de nekem egyenlőre erre rácáfol a tapasztalatom. Ahogy Sz. Vincent szigetén, így itt is csak a legjobbakat mondhatom el a honfitársaimról - igaz egyikünk sem emigráns és nem folytatunk élet-halál harcot - egymás mellett.... De az is lehet, hogy mi nagyjából egyívásúak vagyunk, bolondok mindannyian, hogy ilyen messzire vágyódunk el a szülőföldtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése