Krisztina /Christina, balról / és barátnője, Marianne, NorvégiábólNagyon sajnálom hogy Krisztina elment, mert igazán kedves, kellemes személyiség volt, s mint a szomszédos szoba lakója, sokat segített nekem. Stina, a táborvezető tanításával a lovakkal való újfajta kommunikációt tanulták itt. A módszert Stina Carolyn Resnicktől vette át, aki a lovakkal való természetes kapcsolatot tanítja,arról írt könyveket, adott ki videót.
Carolyn munkásságáról mindent elolvashatsz a blogján:
www.carolynresnick.blog.com
Krisztina már Norvégiában megismerkedett Stinával, a táborvezetőnkkel és Carolyn Resnick módszeréel, s erről és a St. Vincent-i munkáról több videót is megnéztünk a búcsú-esten. Az egyik itt látható:
http://hest.no/artikkel.html?news.nid=5476
Magyarországon is van hasonló oktatás, egy amerikai trénertől lehet az USÁ-ban s most egy magyar követőjétől megtanulni ezt, vagy ehhez hasonló módszert, melyet suttogó beszédnek hívnak otthon.
Minden tiszteletem ellenére sokkal jobban aggaszt a szigeti kutyák sorsa. Ez a rengeteg éhező,beteg, sánta eb... Szívesebben segítenék rajtuk... Egy társadalmat nagyon jól jelképez az, ahogy az állataival bánik. A lovakkal, háziállatokkal, és igen, a kutyákkal. Nem azért ez a mániám, mert két kutyánk van otthon, hanem mert a kutya az egyetlen az állatvilágból, aki kb. tízezer évvel ezelőtt az emberiség mellé szegődött, nem háziállat, több annál, barát. S teljesen kiszolgáltatott az embernek, mert a régi, vadászó életmódról már leszokott. Ha nem eteted a kutyát, éhen hal. Ha nem gondozod,nem szereted, nincs az életének értelme...
A disznóink jól vannak, bár Judit malacról kiderült, hogy fiú, szóval hamarosan a sütőben végzi,hiszen a nőstényeket tartják meg a szaporodás miatt...
-mindjárt folytatom, de tegnap óta nem tudtam feltölteni ezt az írást a netre, ezért gyorsan lementem,hátha most működik.....
Na, most folytatom... Szóval a disznók.. Mivel már túl sokan vannak és csak négy ólunk van, ezért az egyiket egy kötélen kikötötték az ól mellé. Amikor megláttam a fél méteres kötelet, felakadt a szemem...
Estétől reggelig azon vívódtam, szóvá tegyem-e? Lehetek-e én, a nagyvárosi európai értelmiségi olyan okos, hogy a farmért felelős afrikai srácnak megmondjam,hogyan kell humánusan disznót tartani. Reggelre eldöntöttem,hogy szólni fogok... Kozkáztatva azt is, hogy kivágnak mint... /stílusosan, ez most nagyon ide illik:/ macskát szarni... Szerencsémre reggelre a röfi már három méteres kötélen volt és vígan dagonyázott a sárban és a saját kakájában...
Macskák is élnek itt, nem túl sokan, sokkal kevesebben, mint kutyák - vajon ők miért nem szaporodnak oly sebesen? Az akadémián tilos őket etetni, hogy egerésszenek. Nyávognak nagyon a kajáért, meg ha tudnak, esznek a kutya táljából, de által 2-3 naponta, reggeli, ebéd, vagy vacsora közben megjelennek egy pocokféle hullájával a szájukban - ekkor nagy üdvrivalgás tör ki.
Amikor Marcsit, a magyar koordinátort megkérdetem, élnek-e itt bogarak, rovarok, csak annyit mondott, hogy hát majd meglátod, ha itt leszel, nem vészes. Mivel a Dominikai Köztársaságban tkp. nem láttam semmi ilyen élőlényt, úgy gondoltam, itt sem lesz. Tévedtem.
A huszonöt centis békák, a 15 centis pillangók, a 10 centis szöcskék mellett vígan vágtatgatnak le és fel a házban az 5-6 centis bogarak, még a zuhanyozóban, zuhanyozás közben is ott vannak.. Guszták...
Úgy döntöttem, nem veszek róluk tudomást. Egyik este, mikor a garafuna sráccal együtt doboltunk, egyszer csak felugrott és eltaposott mellettem egy lényt. Nem is értettem, mi ez a kapkodás... Nos, egy picike, csak öt centis skorpió volt. Vannak itt legyek is, főleg a konyhában és a moslékos-vödröknél és persze a disznóólnál is, kb. mint egy rosszabb magyar falusi nyárikonyhában. A legrosszabban azonban -hihetetlen, de igaz, a mi kis muslincáink negyedét kitevő ún. sunflyjok, melyek nagyon megkeserítik az életünket. Falkákban jönnek, nem veszed észre őket, a csípésüket sem érzed, csak amikor már elért egy kritikus tömeget. Akkor viszont véresre vakarod magad és nem tudod fegyelmezni magad, hogy ne tedd... Elviselhetetlen. Éjjel álmomból többször arra kelek fel, hogy megszállottan vakarózom, a lepedőm már telep van aprócska vérfoltokkal... Na,ez is gusztusos. Aki nem bírja a bogarakat, meg a szúnyogszerű Alien-eket,az ne jöjjön ide.
A magyar Krisztina vitte el a pálmát, az ő lába a legrondább, azért megkértem, fotózza le és küldje át, íme,az ő lába:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése