A karibi bálnavadászatról: Bequia 1.rész

Korábban már írtam az itteni bálnavadászatról és bizony téves információt is közzétettem. Nem több száz éve, hanem csak a XIX. század óta, egy skót és amerikai telepes ötlete és betanítása után kezdték el itt a bálnákat vadászni - azaz igazából nincs kulturális hagyománya szerintem - mert hát mi az a 100-130 év? Tehát nem a korábbi őslakos indiánok és nem is a betelepített fekete rabszolgák ötlete volt a bálnavadászat. Brüsszelből kedves harcostársam, Toma küldött egy rövid cikket, ide másolom és remélem, fotókat is sikerül feltöltenem::::: Jelentős évszám a környezetvédők számára az 1986-os. Örömüknek természetesen nem a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófa ad okot, sokkal inkább a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács (IWC) által hatályba léptetett kereskedelmi bálnavadászati moratórium. Négy évvel korábban, 1982. július 23-án ültek össze az IWC delegáltjai, hogy a kereskedelmi bálnavadászat betiltásáról szavazzanak. 25 igen, hét ellenszavazat, és öt tartózkodás mellett a világ úgy döntött, hogy nem vadássza tovább a drasztikusan lecsökkent bálnák állományát. Japán, Norvégia, Peru és a Szovjetunió azt az ellenvéleményt fogalmazták meg, hogy addig nem támogatják a moratórium bevezetését, míg ennek szükségességére tudományos bizonyosság nem mutat rá. Japán végül visszavonta az ellenvetést, mivel az Egyesült Államok megfenyegette őket, hogy csökkenteni fogják a számukra az Egyesült Államok felségvizeire biztosított halászati kvótákat. Mivel a moratórium a kereskedelmi bálnavadászatra vonatkozik, ezért kutatási célokra továbbra is engedélyezett vadászatuk. Norvégia azonban 1994-ben kereskedelmi bálnavadászatba kezdett, 2006-ban pedig Izland is követte a példáját. Környezetvédő szervezetek erősen kritizálják Japán ún. kutatási célú bálnavadászatát, mely éves szinten 900 bálna (850 csukabálna és 50 púposbálna) zsákmányolását engedélyezi. Kivételt kaptak egyes őslakos bálnavadász törzsek is, akik hagyományos eszközökkel, kis mennyiségben vadászhatnak bálnára, mivel számukra ez táplálkozási vagy kulturális szükséglet. Közéjük tartozik például egyes északi sarkköri népek tradicionális bálnavadászata, mint például a grönlandi, alaszkai és a szibériai, vagy éppen a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek lakosainak tevékenysége. A Saint Vincent és a Grenadine-szigetek bálnavadászata valójában már csak egy idős úrra és az unokaöccsére korlátozódik, akik elmondásuk szerint hagyományos kézi szigonyokkal és facsónakkal veszik üldözőbe óceánjaink gigantikus emlőseit. Bequia sziget egyik hírességévé is vált ez a megmaradt hagyomány, itt tevékenykedik ugyanis a két, kultúrát őrző szigetlakó. A 2000. esztendőig általában két púposbálnát vadásztak le évente: egy anyát és a borját. 2000-ben azonban az IWC úgy határozott, hogy háromévente két egyedre csökkenti a kvótát. Főleg a borjak vadászata okozott kellő feszültséget az IWC ülésén, ahol a bálnavadász-ellenes delegáltak a borjak vadászatának tilalmát kezdeményezték, míg ellenben a bálnavadász-párti országok azzal érveltek, hogy valójában nem más ez, mint a bárányfogyasztás. Két évvel később ismét összeült a bálnavadászati tanács, és az új kvótakiosztásokat úgy határozták meg, hogy maximum húsz egyed levadászása legyen engedélyezett 2003 és 2007 között azzal a feltétellel, hogy 2005-ben újravizsgálják, hogy az évi négy púposbálna leölése fenntarthatónak minősül-e. A 2008 és 2012 közötti periódusra kiszabott fogási limit nem változott, szintén húsz példányt engedélyeztek. 2012. júliusi IWC ülés hangulata aztán meglehetősen paprikásra sikeredett. Több Saint Vicent és a Grenadine szigetekről érkező civil is kifejezte aggályát, hogy valójában a szigeteknek nem szabadna engedélyezni a bálnavadászatot az őslakos hagyományokra hivatkozva, ugyanis a szigeteken az őslakók soha nem vadásztak bálnára. Louis Mitchell Joseph, a Környezeti Tudatosság Kelet-Karibi Koalíciójának képviselője elmondta, hogy egyetlen dokumentum sem árulkodik arról, hogy a helyi őslakos népek, a kalinagók és a garifunák valaha is vadásztak volna bálnára. Egyetlen korábbról megmaradt bálnavadász fegyvert vagy bálnatetemet sem találtak még. Ezt a „hagyományt” 1875-ben egy, a Bequia szigetre letelepült skót telepes, William Wallace teremtette meg, a francia Joseph Ollivierre bálnavadász társával együtt. Az amerikaiaktól tanult bálnavadászati módszereket használták, ami semmiképp sem nevezhető helyi, tradicionális szokásnak. Manapság pedig már motorcsónakokat is használnak, ami aztán szintén nem tekinthető hagyományos módszernek. Pedig a sziget lakóinak elemi érdeke lenne megvédeni a bálnákat. A 2010-es Tomas hurrikán szinte a teljes mezőgazdaságát letarolta, az ezt követő két évben pedig a banánültetvényeket vitte el egy fertőzés. A szigetnek szinte már csak a turizmus maradt egyetlen bevételi forrásként, melyhez jelentősen hozzájárul az olyan természeti értékek szépsége, mint a bálnák feltűnése. Az Beguia környéki vizekben felbukkanó egyik bálnafaj Bálnacsontot árulnak a turistáknak Port Elisabeth-ben, Bequia kikövőjében A Bálnacsont-bár bejárata, Port Elizabeth, Bequia A Bálnacsont étterem reklámja, Port Elizabeth, Bequia Bálnagerinc- ülőkék, Port Elizabeth, Bequia Bálnacsont Bár: Mai menü /Bálna nem szerepel az étlapon!!!!/, nem tudom, ha fognak bálnát, évente egyszer, akkor lehet-e itt bálnát enni???? A béke a tányérodban kezdődik! Legyél vega :-) A bálna-vadász blogbejegyzést folytatom majd mert ellátogattunk egy bálnavadász faluba és ott sikerült bálnavadász felszereleseket is fotóznom! Folyt. köv....