Sajnos a Cap-Haitien-i angol baptisták nem tudják támogatni a kert-projektet, így az el sem indulhat... Nagyon sajnálom, mert mindent megtettem volna a sikerért. Itt, a Dominikai Köztársaságban már kinéztem a helyi vasboltban a minimálisan szükséges szerszámokat, és eldöntöttem, hogy legalább egy garnitúrával felszerelkezve megyek - mert ott még szerszámot sem láttam... Magokat gyűjtögettem itt és növényhajtásokat, mert azt tapasztaljuk, hogy ez Európából idehozott vetőmagok ezen az éghajlaton senyvednek... De sajna, nem lesz a dologból semmi... Kár érte, erre készültem egy hónapon át... miközben otthon valóságos forradalom zajlik a népszavazás körül, én itt várakoztam...
Milyen eredményt tudok felmutatni? Nem sokat... Át kell gondolnom azt, hogy nyelvtudás nélkül, kapcsolatok nélkül, pénz nélkül érdemes-e elindulni egy magán- misszióra egy olyan térségbe, amelynek tökéletesen más a kultúrája, mint az enyém...
Egy apró példa: a ház kertjében, ahol élek, napokon át van kikötve két kutya - s hiába szedtem le többször a láncról a rosszabbik sorsút és vittem el sétálni, csak köznevetség tárgya lettem... Zsuzsa búcsúestéjén a kutyával, Negrítóval "beszélgettem", ahogy otthon is szoktam a sajátjaimmal, és a család hangos nevetése kísért... Ennek ellenére megtanítottam arra Negrítót, hogy ne rohangáljon ki a kertből az utcára, visszajöjjön,ha szólok neki, üljön le és feküdjön le és megtanítottam a lábtörlőn aludni- feküdni - a helyett, hogy egy méteres láncon éljen... A kutyus már azt is megtanulta, hogy a bérelt lakásomba, a szobám előtt a lábtörlőn nyugodtan feküdjön...Szegény állat, mindig velem akar lenni, jön utánam mindenhova...De ha hazajön a gazdája, azonnal megköti... Drót a nyakára, egy méteres lánc... Totál ki vagyok borulva.. A kezdeti rettegés és kétségbeesés mára csökkent az eb szemében,de két nap múlva indulok haza... Kb. még 10 éve lesz Negrítónak láncon élve... Nem értem ezeket az embereket, és ők sem engem... talán kis remény, hogy a közeli városka éttermének ajtaján spanyol nyelven ki volt függesztve az Állati jogok szövege - hát már itt is van néhány ember, aki érti, hogy ez nem mehet így tovább... Ma talán veszek ismét egy nyakörvet és egy pórázt Negrítónak- ez lesz a búcsúajándékom a gazdájának... Vérzik a szívem, ha erre gondolok...
Negrító a szobám előtt fekszik :-)
A háziak idegbeteg kis csivavája állandóan új pórázt kap, legutóbb rózsaszínt és zöld fluoreszkálót is -de ez a kis állat is kikötve tölti a napjai nagy részét....
Lélekben már otthon vagyok.... négy nap és megölelhetem a rokonaim és a két kutyám is...
Erika és Felix megszelídítettek a házukban egy kismacskát, jó látni az ilyen képet:
Az itteni kert-projektből sem lett semmi, még csak el sem jutottam két hónap alatt arra két helyi farmra, aminek meglátogatására ígéretet kaptam...Holnap,holnap,holnap....minden ráér itt.... ha valamit megígérnek az itteni emberek, az nyugodtan elfelejtheted,mintha semmi sem történt volna... Ha rákérdezel pár nap múlva, hogy na mizu, nem is értik, mi a kérdés??????
Az elmúlt háromnegyed évben öt hónapot töltöttem el a karib térség több országában, angol,spanyol és kreol területen.... Most úgy érzem,teljesen elegem van, hazamegyek, s talán soha többé nem jövök ide vissza. Ennek ellenére sem vagyok elkeseredett, mert hihetetlen kalandokban volt részem és elképesztő emberek tucatjait ismertem meg. Ha nem indulok el otthonról tavaly júliusban,sok minden kimaradt volna az életemből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése